2024. december 22., vasárnap

Adósságtörlesztés után fejlődés

Felújítják a törökbecsei egészségházat

Új járművet kap hamarosan a törökbecsei Egészségház, így döntött legutóbbi ülésén a községi tanács. A betegszállítóra azért van szüksége az egészségügyi intézménynek, mert a betegeket dialízisre szállító legújabb jármű is már rengeteg kilométert tett meg, és különféle műszaki gondok akadályozzák a zökkenőmentes szolgáltatást. Saša Maksimović polgármester azt is bejelentette: napokon belül elkészül az Egészségház teljes felújításáról készült tervdokumentáció is, és a köztársasági kormánnyal az intézmény megörökölt tetemes adósságának a törlesztési megoldásán is dolgoznak – ha erre a gondra sikerül pontot tenni, az Egészségház végre a fejlődés útjára léphet.

A tanács döntése értelmében a Komunalac Közvállalat költségvetési terve is módosulni fog, ugyanis ettől az évtől ennek a közvállalatnak a feladata lesz a dűlőutak karbantartása. Tekintettel arra, hogy ehhez nincs megfelelő gépparkja a cégnek, vásárolni fognak erre a célra egy legalább 110 lóerős traktort, amely már az idén munkába áll, jövőre pedig április és október között rendszeresen kint lesz a határban.

Az ülésen javaslat született arról is, hogy Törökbecsén egy a nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó hattagú tanács fog alakulni, amelynek munkájában szerbek, magyarok és romák vesznek majd részt azzal a céllal, hogy a nemzetek közötti egyenjogúság megvalósításán, védelmén és fejlesztésén dolgozzanak többek között a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat területén, de a kölcsönös megértés népszerűsítése és a közösségek közötti jó kapcsolatok ápolása is a feladatai közé fog tartozni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás