2024. december 21., szombat

Szerbia felkészült a koronavírusra

Az ország területén még nem regisztrálták a megbetegedést

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális szintű rendkívüli helyzetet hirdetett a koronavírus terjedése miatt. Marijan Ivanjuša, a WHO szerbiai irodájának vezetője szerint a rendkívüli helyzet meghirdetésének célja, hogy a nemzetközi közösség összefogjon és együtt nyújtsanak segítséget azoknak az országoknak, amelyek nem rendelkeznek kidolgozott egészségügyi rendszerrel, vagyis nincsenek felkészülve a vírus megjelenésére. Állítása szerint Szerbia felkészült, de még szerencsére nem regisztráltak olyan megbetegedést, amit az új vírus váltott volna ki.

Ivanjuša a szerb médiának elmondta, a WHO döntése nem kíván meg semmi különleges eljárást a betegség elterjedését megelőző higiéniai eljárások betartásán kívül. A betegségről még nem sokat tudni, de azt már megfigyelték, hogy a koronavírus által fertőzöttek 80 százalékánál könnyebb, megfázásra jellemző tünetek jelentkeztek. Csupán kis hányaduknál jelentkeztek szövődmények, az elhalálozás eddig 2 százalékos.

Verica Jovanović, a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója kijelentette, az egészségügyi minisztérium szakembereivel közösen megfogalmazták a szükséges algoritmusokat, és figyelemmel követik a polgárok egészségi állapotát, így az országunkba érkező turistákét is. A repülőtéren és a határátkelőhelyeken rutinvizsgálatokat alkalmaznak azoknál az utasoknál, akik Kínából érkeznek Szerbiába, elsősorban azokra fektetik a hangsúlyt, akik a kínai Vuhan városból, a vírus első megjelenési helyéről érkeznek. Egyelőre egyetlen személynél sem állapították meg a koronavírus-fertőzést.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás