Ha eddig háború dúlt az ember és a baktériumok között, ma már az ütközet világméretű hadviseléssé vált. Három évvel ezelőtt csak az ember rovására írható helyi csatavesztésről számolhattunk be a 3,5 milliárd éve Földünkön élő baktériumtörzsek és a csupán 150 000 éve a Földet birtokába vevő emberiség között.
Úgy gondoltuk, az ember felismerőképessége minden más élőlényét meghaladja, gyorsan alkalmazkodik, kutatási ösztöne, elméleti képessége a Föld abszolút uralkodójává tette, a primitív élettani adottságokkal megáldott egysejtűekkel szemben, amelyeknek evolúciója évezredekig Csipkerózsika-álmát aludta. Ezt az álmot mi szakítottuk meg, mi ébresztettük fel az alvó kártevőket az utóbbi 40–50 évben. Pedig Fleming, a penicillin atyja 1945-ben, a Nobel-díj átvételekor már figyelmeztetett: „A legnagyobb veszély az aluldozírozás. Íme egy illusztráció: Mr. X-nek fáj a torka. Egy-két penicillinoltás után nem megy el többet injekcióra, mert jobban érzi magát. Ezzel gyakorlatilag kioktatja a túlélő baktériumokat, hogyan kell védekezniük a gyógyszer ellen. S itt sajnos nincs vége. A rezisztens baktériumok – teszem azt – megfertőzik a feleségét, aki tüdőgyulladást kap, amire már nem hat a penicillin. Mit gondolnak, ki lesz a felelős, ha az asszony elhalálozik?” Jobban ma sem tudjuk meghatározni a rezisztencia lényegét, s a kérdés is megválaszolatlan maradt.
Az antibiotikumok hetvenéves aranykora
A penicillin felfedezésének, pontosabban alkalmazásának évében, 1940-ben úgy tűnt, visszafordíthatatlan győzelmet arattunk halálos ellenségeink, az életünkre törő baktériumok felett. Megszűnt a félelmünk a tüdőgyulladás, malária, hashártyagyulladás, lepra, szifilisz, tífusz, pestis, agyhártyagyulladás, gonorrhoea és még számtalan eladdig halálosnak ismert kórral szemben. Röpke 70 évig jobb volt orvosnak és biztonságosabb betegnek lenni; élhetőbb volt az emberi élet. Az Orvosi Világszövetség számításai szerint átlagosan 20 évvel növeltük meg az élettartamot, hála az antibiotikumoknak. A történet folytatása La Fontaine állatmeséjének, a teknősbéka és a nyúl versenyfutásának kimenetelére emlékeztet. Utolért bennünket jó néhány baktériumfajta, s egyesek, amelyeket az ember ma szuperbaktériumnak minősít, el is hagytak. Ha sürgősen nem teszünk ellenük valamit, előttünk érnek célba, ami azt jelentené, hogy visszacsúszna az orvoslás hatékonysága a 70 évvel ezelőtti viszonyokig. No, persze volt élet 1940, az antibiotikum-éra előtt is, de kérdés: milyen minőségű? Nemcsak a szervátültetés és a kemoterápia lehetősége szűnnék meg, a ma rutinműtéteknek számító operációkon átesett betegek is életveszélynek lennének kitéve. Ellenálló törzsei vannak ma már a gonorrhoeának, a TBC-nek, de a legtöbb szuperbaktériumoknak tulajdonított halálesetet a retteget „négyes”: a Staphylococcus, Streptococcus, Helicobacter és az E. coli okozza. Az elsőként említett Staphylococcusnak 20 év kellett, hogy legyűrje a penicillint, ma pedig két hét alatt ellenállást fejleszt ki a piacra került legújabb antibiotikumokkal szemben. Megmagyarázhatatlan okokból hihetetlenül felgyorsult a génmutációja, kaméleonszerűen felismerhetetlenné változtatja magát az orvosságainkkal szemben. Ez a magyarázata annak, hogy a gyógyszergyárakból az utóbbi 10 évben alig kerül kórházainkba új mikrobák elleni gyógyszer. Jogosan idegenkednek a gyógyszergyárak az új antibiotikumok fejlesztésétől: mire elterjednének a piacon, használhatatlanok.
A lényeg az immunrendszerünk karbantartása
Az új gyógyszerek hamar hatástalanokká vállnak, mert mint minden élő szervezet, a mikrobák is túlélésre törekednek, s teszik ezt mind gyorsabban és sikeresebben. Mihamarabbi stratégiaváltásra van szüksége az emberiségnek a mindennapi életvitelben. A szakemberek többsége szerint a legjobb út az lenne, ha a védekezési mechanizmusunk átirányulna a megelőző tevékenységek mai gyakorlatának gyökeres változtatására. Ismerjük már fel – mondják az említett kutatók –, hogy az antibiotikum nem válogat: nem tesz különbséget jó és rossz bacilus között, így kiírtja az immunrendszerünket védő mikrobákat is. Nem engedhetjük meg többé, hogy az antibiotikum legyen a megelőzés fegyvere, lázas betegségeink főszereplője, hanem vissza kell térnünk testünk és nem különben lelki életünk gondos, időigényes és emiatt már-már elhanyagolt karbantartása. Azt kell tennünk, amit eddig félvállról vettünk: meg kell szüntetnünk a baromfi és a vágóállatok „hizlalását” antibiotikumokkal, szigorúan kell vennünk a személyes higiénét, kézmosást szem, orr, kilincs érintésekor, főzéskor, étkezés előtt-után, tüsszentésnél, köhögéskor, WC-használat, túlzott baráti csókolgatás és beteglátogatás után! Kerüljük a gyakori kézfogást is! A fő dolog immunrendszerünk épségben tartásában rejlik, hiszen az itt támadt résen törnek át a szuperbaktériumok. A jól karbantartott emberi immunitás nemcsak megelőző, gyógyító szerepre is képes, de megbecsülése ma még hiányos, ismereteink róla hézagosak. Éppen ezért elengedhetetlen mai tudástárunkat az immunitásról állandóan frissíteni, és ami még fontosabb: hasznosítani.
