Úgy mondják, korunkban, a harmadik évezred elején az emberi tudás 8 évente megduplázódik. Nem kivétel ez alól – különösen, ha az elmúlt 50 évet vesszük tekintetbe – az orvostudomány sem. Mégis azt látjuk, nem csekély azoknak a betegségeknek a száma, amelyek ellenállnak az orvoslás fegyvereinek, legyenek azok bármilyen korszerűek. Ha jobban szemügyre vesszük ezeket a gyógyíthatatlan vagy kevéssé enyhíthető betegségeket, rájövünk, szinte mindegyiknél alig ismert vagy teljesen ismeretlen az előidéző, a kórokozó.
Nem tévedünk, ha kimondjuk: amikor egy kóros állapotnak előidézőjéről nagyszámú lehetséges adatot sorolnak fel az orvostani ismertetők, bizonyosak lehetünk abban, hogy pontos eredete még kidolgozatlan, ismereteink magáról a betegségről, beleértve a diagnózis felállítását és a gyógykezelést, ma is homályosak. Az alaptudás elégtelensége sajnos még manapság is számtalan betegség esetében fennáll, tekintet nélkül a nyolcévente megkettőzött tudásunkra. Elég, ha a vérnyomást, a szív- és érbetegségeknek a többségét, az ideg- és elmegyógyászat ismeretlen eredetű kóros állapotainak vagy akár korunk egyes számú közellenségének, a ráknak számos típusát említjük. Sokszorta jobb a helyzet azoknál a betegségeknél, amelyeknek okozóit felderítették. Hála Leeowenhoeknak, a mikroszkóp feltalálójának és Robert Kochnak, számos baktérium felfedezőjének, ma csekély annak a veszélye, hogy baktériumoktól, parazitáktól betegszünk vagy halunk meg. A baktériumok okozta gyulladások és egyes vírusos betegségek: a fekete himlő, tetanusz, TBC, torokgyík, lepra, járványos gyermekbénulás, tífusz, veszettség, antrax, spanyolnátha, botulizmus és még sok kevésbé ismert fertőzés ma már vagy visszaszorult, vagy eltűnt kórházainkból. Mindez a felismert kórokozókkal szemben kidolgozott antibiotikumoknak és védőoltásoknak köszönhető. Ez utóbbinak ugyan bővültek ellenségei a laikusok körében, de velük nem érdemes foglalkozni. Tudományosan annál megalapozottabb a félelmünk az ismert antibiotikumainkkal szemben tapasztalható, elharapózó bakteriális rezisztencia (ellenálló képesség) miatt. Legszemléletesebben talán saját példámon mutathatom be a CRP (gyulladásjelző C-reaktív protein) szerepét. Rutinműtét várt rám, de a kijelölt dátum előtt 2 héttel torokgyulladáson estem át. Bár az antibiotikum-kúrát befejezve jól éreztem magam, aneszteziológusom javaslatára elvégeztettem a CRP-tesztet. Meglepetésemre a normális eredmény 20-szorosát mutatta, jelezve, hogy a „befejezett kúra” koránt sincs bevégezve. Az operációt a CRP normalizálódásáig elhalasztottuk. Mi történhetett volna, ha megejtjük a műtétet a vészjelzés ellenére? Valószínűleg beáll az ironikusan hangzó: „az operáció sikerült, a beteg sajnos…” A szervezetem zugaiban észrevétlen üszkösödő gyulladásos góc nagy valószínűséggel fellángol, amivel az operáció traumája miatt meggyöngült immunitás vagy megbirkózik, vagy sem.
CRP, az antibiotikumok mentsvára
A XXI. évszázad nagysikerű laboratóriumi tesztje – megérdemli, hogy teljes nevén nevezzük –, a C-reaktív protein (CRP)-vizsgálat tévedhetetlenül felismeri a baktériumok által előidézett gyulladásos folyamatot, mielőtt testileg megmutatkozik, és miután a beteg által észrevétlenné válik. A gyakorlatban ez azt jelenti: pontosan addig kell a megfelelő antibiotikumot adagolni, amíg nem kapunk normális CRP-eredményt. Tudjuk, az antibiotikummal szemben akkor válik ellenállóvá a kórokozó, ha a kelleténél hamarabb befejezzük a szedését. Másrészt, ha túladagoljuk, a beteg bélrendszerében tanyázó jóindulatú, az immunitásunkat egyengető baktériumflórát gyengítjük vagy semmisítjük meg. A CRP-vizsgálat, ez a 15 perc alatt elvégezhető, egy csepp vért igénylő, olcsó teszt, jó szolgálatot tesz nekünk az antibiotikumok hatásmechanizmusának, magyarán klinikai élettartamának meghosszabbításában. Segítségünkre van az ellenálló baktériumfajokkal szembeni küzdelemben. Manapság már ritkán jelentkeznek új antibiotikummal a gyógyszergyártók, mondván: alighogy piacra dobják, ellenálló baktériumfajok keletkeznek. (Erről részletekben írtam a Gyógykalauz 2014. febr. 14-ei számában Fenyegetnek a szuperbaktériumok címmel.) A CRP-teszt ezt akadályozná meg, persze ha megfelelő mértékben használnánk. Sajnos a rutinalkalmazás még késik, a kis és nagy vérképben sem szerepel még a kötelező kimutatása. A normáltartomány a nők esetében 4,6 mg/l alatti, a férfiaknál 5,2 mg/l alatti.
Gyors és precíz marker
Sokkal gyorsabban és érzékenyebben reagál a gyulladásra, emiatt gyorsabban is jelzi, mint például a vérsüllyedés vagy a fehérvérsejtszám. Az emelkedett érték mindenféle gyulladásra jellemző lehet, akár külső tényezők (például vírusok, baktériumok, gombák) okozták, akár ún. rendszerbetegség (reumás kórok), de a daganatok is kiválthatnak CRP-szint-emelkedést. Ráadásul kidolgozták egy ultraérzékeny formáját (hs-CRP-vel jelölik), amely hetekkel előre jelzi a közelgő szívinfarktus veszélyét. Jelenleg azt vizsgálják, segít-e a cukorbaj komplikációinak és az érelmeszesedésnek a felmérésében. Igazi sokoldalú emberbarát teszt lett belőle.
Végszóként: Az orvostudománynak kicsiny, de fontos lépése a CRP hadba állítása az ember egészségének megőrzésében és az antibiotikumok hatástartamának meghosszabbításában. Egyúttal arra is ráébreszti a kutatókat, hogy a betegség sikeres megfékezésének előfeltétele az előidéző, az ok pontos felfedése. Amíg ezt a munkát be nem fejezzük, olyan távolság választ el bennünket a kórok sokaságának ellenőrzésében és legyőzésében, mint az emberi halandóságot a halhatatlanságtól.
