Bár életünk bő egyharmadát alvással töltjük, orvostani értékelése a cirkadián ritmusnak, illetve az alvástudománynak továbbra is hiányos. A XIX. század közepéig az a vélemény uralkodott, hogy az orvosi gyakorlatot a beteg elalvásakor meg kell szakítani, módot, időt kell adni a test pihenésére.
A XX. század elején az álom világát a freudizmus uralta, amely az alvás időszakában csupán az elfojtott szexualitás és kiélhetetlen vágyak birodalmát értékelte, amelyet a „felettes én”, egyfajta lelki rendőrség ellenőriz. Azt mondhatjuk, az 1970-es évek közepéig, tehát úgy fél évszázada az alvászavarokról annyit tudtak az orvosok (engem is beleértve), amennyivel ma a laikusok is beérik: ha a szervezeted nem képes felfrissülni éjszakánként, be kell kapnod egy altatót. A „boldog tudatlanság” jellemezte az alvászavarok területét, pedig a felnőtt lakosság 30–35%-a tartós alvászavarban szenved. Írásomban megpróbálom összegezni mindazt, amit újabban az orvostudomány felfedett és alkalmazásra minősít ezen a területen.
Melatonin
Az álomvilág tudományos kutatásának kezdetét egy eddig ismeretlen hormon, a melatonin felfedezése ösztökélte és ösztönzi ma is. Az agy központjában megbújó, borsószemnagyságú tobozmirigy termeli, feladata pedig a testi és szellemi elernyedés vezérlése az éjszaka folyamán. Ma már tudjuk, mi indítja el a melatonintermelést. Vezető szerepe a 20–30 percnyi fényhiánynak, teljes értéke pedig a koromsötétségnek van. Befolyásolja még a csend, illetve a monoton zaj (például az éjszakai autóvezetés vagy a halkan dúdolt altatódalok), de hat az évszázadok óta testünkbe kódolt – 21 óra körüli nyugovóra való – késztetés is. A melatonin, vagy ahogy másként emlegetik, a „Drakula-hormon” a sötétségben (a csukott szemhéj csak félsötétnek számít) hamarosan testi elernyedést, hőmérséklet- és vérnyomáscsökkenést, végeredményként álmosságot idéz elő. Álomba merüléskor fizikai ténykedésünk a minimumra csökken, megszűnik szellemi kapcsolatunk a külvilággal. A tobozmirigy működése legerőteljesebb fiatalkorban, idős embereknél az ébrenlét-alvás ritmusa felborul a tobozmirigy elmeszesedése miatt. Serdülőkorunkban stabilizálódik az alvás-ébrenlét ciklus 7-8 órára, az esetleges délutáni sziesztát is beleszámítva. Időskorunkban azonban visszatérünk a csecsemőkorban megfigyelhető rövid nappali és szaggatott éjszakai alvásmintára. Az idősebbektől oly sűrűn hallott panasz, az éjfél utáni, kora hajnali ébredés természetes életviteli jelenség, ami melatonin bevitele nélkül igen nehezen korrigálható.
Mondhatná valaki: akkor miért nem közönbösítsük bárkinek az álmatlan éjszakáit azzal a vegyülettel, amely a szervezetéből hiányzik? Valóban, ha az alvás hormonjának összetétele ismert, mi sem lenne egyszerűbb, mint mesterségesen termelt hormonnal könnyed álmot hozni minden alvászavarban szenvedőnek, hasonló módon, mint az inzulinpótlásánál, a cukorbetegség kezelésekor. Elő is állították a melatonint, kapható étrend-kiegészítőként, gyógyszer azonban nem lett belőle, mert csak abban az esetben hat, ha az alvászavar egyedüli oka a melatonin csökkenése időskorban.
Az ilyen egyszerű alvás-ébrenlét probléma valójában rendkívül ritka, az alvászavarok okai rendszerint összetettek, többrétűek. Mondhatnánk azt is, hogy a modern életmód ránk erőltetett ritmusa megzavarta az ember természetes alvási ciklusát. A fél ország az alvásklinikák várószobáiban nyüzsögne (már ha lennének ilyenek), ha minden panaszos orvosi segítséget kérne. Manapság az egészséges, testileg, szellemileg üdítő álomba merüléshez ritkán elegendő a természet adta fénytelenség, azaz sötétség. Az alvászavarok elszaporodásának okait a nappali történésekben kell keresni.
Az alvászavarok élettani okai
Járjunk hát utána, mi okoz olyan állapotot, hogy az éjszaka közeledte kínos szorongást vált ki az álmatlanságban szenvedő emberben, vagy a költő szavaival szebben fogalmazva: hogy az ágyunk „erőkút” helyett „álom-bakóvá” válik. Sok esetben élettani okokat találunk az ébrenlét-alvás ciklus zavarainak elemzésékor. Ide soroljuk a már említett öregedést, az alváshigiéniai hiányosságokat: kényelmetlen fekhelyet, magas hőmérsékletet vagy a teljes besötétítés hiányát a hálószobában, zajos környezetet stb. Az előbbiek relatíve könnyen és külső segítség nélkül korrigálhatóak. Hosszan tartók, nehezebben kezelhetők és jóval gyakoribbak azonban a lelki okok. Vezető lelki problémát képeznek jelenünkben a napi stresszes események, amelyeket képtelenek vagyunk feldolgozni, magunkkal hurcoljuk a másnapokba, s újraéljük a számunkra legelfogadhatatlanabb elemeit, mind elalvás előtt, mind lidérces álmainkban. Munkahelyi problémák, beilleszkedési nehézségek, érzelmi megrázkódtatások, túlságosan „feldobott” állapotok, sőt az úgynevezett „pozitív” stresszreakciók is előidéznek álmatlan éjszakákat. Ismert az írók, újságírók gyakori éjszakai ébredése, amikor írásaikat újrafogalmazzák, javítják. Ha hosszabb ideig, napokig nem tudunk úrrá lenni ezen a helyzeten, rövidesen az ágyfóbia és korlátlan gyógyszerfogyasztási igény fog fenyegni, ami komoly testi betegségek megfoganását vonja maga után szervezetünkben. Hogy ezt megakadályozzuk, ajánlatos háromheti folyamatos alvászavar után pszichológus vagy idegorvos segítségét kérni. Más alvászavarokról, az alvajárásról és az altató gyógyszerek használatáról a következő cikkemben foglalkozok.
