Úgy gondolom, sokan sértésnek vennék, ha manapság vén jelzővel illetnék személyüket. Túl erős e szó pejoratív mellékzöngéje, hogy bárkit, ha vénembernek szólítanánk, ne kérje ki magának a sérelmet – kivéve, ha az ember öniróniaként alkalmazza. Nemegyszer tanúja voltam annak, amikor a roma betegem büszkén cigánynak vallotta magát, ám bizonyosan becsmérlésnek vette volna, ha ezt én teszem. Neve is van ennek a jelenségnek a pszichológiában, nagyon találóan Cyrano-szindrómának hívják. Jól tudjuk, hogy miért. Petőfi még nyugodt lelkiismerettel nevezte nagyapját – párhuzamba állítva a legjobb borral – vénnek a faluvégi kurta kocsmában, Jókai, ha jól tudom, gond nélkül nagy példányszámban eladta a Mire megvénülünk című regényét, de azóta más szelek fújnak. Érzi ezt, és kerüli a vén jelzőt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is, szerinte a 76–90 éves ember idős korban jár, 90 év felett eléri az aggkort, és 100-on túl matuzsálemi évek nyomják a vállát. Nos, a gerontológusok szerint ez utóbbi korosztály 20-25 év múlva nem lesz fehér holló a földtekén, mintegy másfél–kétmillió matuzsálemkorú ember él majd közöttünk, ami nem valami automatikus vagy evolúciós új világkép, ellenkezőleg: sokat kell tenni érte az egészségügynek is, de még többet saját magunknak. S ráadásul nem a nyugdíjkor elérésével kell elkezdeni, amikor „már ráér önmagával foglalkozni az ember” hanem fiatal, 25-30 éves korban. A Világszervezet – úgy érzem – kissé túl derűlátóan tekint közeljövőnk emberére. Szerinte a 25-30 éves ember (aki jelenleg fütyül az egészségi állapotára) hamarosan felismeri, hogy a jól eltöltött, egészséges idős kornak, az „arany nyugdíjéveknek” nincs csodaszere, nincs az a csodabogyó, amely automatikusan hozzásegít – kínálja akármelyik csodadoktor-szélhámos –, hanem azt magunknak kell kivívnunk, megformálnunk, kialakítanunk, nem kevés munkával. Legyen azonban a WHO-nak igaza, szebb lesz talán a világ, és ha nem szebb, mindenképpen mérsékletesebb, esetleg bölcsebb, ha a mostani 100 000 lakosra számolva 31 száz évesnél idősebb ember helyett 2000–2100 fog nyüzsögni Földünkön, amint azt a tőlem szélesebb látókörűek előirányozzák.
AZ EGÉSZSÉGES ÖREGKOR
Az öregedés tudományával, a gerontológiával ma már több tudós foglalkozik, mint az AIDS vagy a rák megfékezésével. Sőt, annyira divattá vált ilyen-olyan elméleteket faragni s azonnal könyvet is kiadni, hogy gyakorta választott életpályája lett biológusoknak, fizikusoknak, és az orvostudománytól fényévnyire eső végzettségű, sőt iskolai végzettség nélküli hipotézisgyártóknak. Az akadémiai orvostan a kromoszómák végeit védő telomer-sapkák minden egyes sejtosztódáskor bekövetkezett kopásában látja az emberi öregedés egyik fő okát. Ismerjük ugyan a csak születésünkig aktív telomeráz enzimet, amely képes kivédeni e „sapkák” kopását, rövidülését, de ha mesterségesen a sejtbe betápláljuk, az örökös osztódással, azaz a rákbetegséggel találjuk szembe magunkat. Nos, e telomer sapkák gondos kutatása végképp meghatározta, hogy az emberi élet lehető, kódolt hossza 120–130 évet tesz ki. A 20. században két bizonyított esetben tudunk ilyen matuzsálemkori életkorról. Egy 1986-ban elhunyt japán férfi 120, egy 1997-ben elhunyt francia férfi pedig 122 évet élt. Mi 4-5 évtizeddel kevesebbre számíthatunk, mégis az Egészségügyi Világszervezet jövőre besorolja a 66. halálokként összegezési listáján a végelgyengülést. Ez felettébb nagy meglepetést keltett orvosi körökben is. Mi az oka a meghökkenésnek? Egyszerűen az, hogy a végelgyengülés mint orvosi állapot tiltott szóhasználat és pláne halálok volt az elmúlt 20. században. Esetleg elmaradt afrikai államokban fordulhatott elő. Az eddigi tudásunk szerint minden elmúlásnak egy vagy több szervi oka van: pl. agyhártyagyulladás, tüdőrák, szívgyengeség stb. S ezt kihagyhatatlan, elfogadhatatlan volt meg nem nevezni.
VÉGELGYENGÜLÉS
A végelgyengülés olyan állapotot takar, amikor az ember nem szervi bántalmak, nem betegség miatt hal meg, hanem egyszerűen a hosszú egészséges életkor után, hirtelen átmegy egy tömör, rövid elgyengülésbe, „eltelik az élettel”, ahogyan a Biblia szépen fogalmaz, és az emberi létre kiszabott kor végén elalszik. Ezek szerint a WHO feltételezi, hogy 20-25 év múlva annyira megjavulnak életfeltételeink, annyit javítunk életmódunkon, annyit segít az orvostudomány, hogy a végelgyengülés igen gyakori állapot lesz. Hosszú, egészséges öregkor, és rövidre tömörített, nem is beteg állapot, hanem ellehetetlenedés. Van-e ennél szebb jóslat? Nem hinném, de van egy olyan érzésem, hogy a WHO kissé előreszaladt, túl derálátó, tekintettel a jelen világunkban zajló eseményekre – és itt nem csak az aflatoxinra gondolok. No, de legyen nekik igazuk, s ahogy mondani szokás, ezt érdemes lesz kivárni.
