Az idénymunkásokat, az alkalmi munkavállalókat és a meghatározott időre foglalkoztatottakat fenyegeti főképp a munkanélküliség veszélye Európában a koronavírus-járvány miatt – derült ki a Eurostat felméréséből. Szerbiában is egyes foglalkozásokat súlyosabban érintett a járványhelyzet.
Gazdaság
Kilátástalan helyzetükre szeretnék ismét felhívni a figyelmet a szerbiai utazási irodák.
Az euró 2013 óta először haladta meg az amerikai dollárt a nemzetközi tranzakciók számában. A nemzetközi átutalások mintegy 37,82 százalékát az európai valutában való kifizetések tették ki – közölte a Bloomberg a Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaság (SWIFT) adataira hivatkozva, amely 200 országot és 11.
Szerbia továbbra is számít a lankadatlan befektetői hangulatra. A hét elején élő közvetítés útján megtartott gazdasági tanácskozáson Anđelka Atanasković, Szerbia gazdasági minisztere a hazai privatizációs lehetőségekről beszélt a résztvevőknek – írja a Beta.
2021. január 1-jétől a nőknek 60 nappal tovább kell dolgozniuk ahhoz, hogy igényelhessék a teljes értékű nyugdíjaztatást. Ez azt jelenti, hogy két hónappal a 63. születésnapjuk után adhatják át kér...
Szerbia egy lépésre van a befektetési ajánlású hitelképességi szinttől, de a nemzetközi piacon elért eredményei szerint már a befektetésre ajánlott országok között van – szögezte le szerdán Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank (NBS) kormányzója. Szerinte a nemzetközi intézmények és a befektetők bizalmának elnyeréséhez részint a hazai gazdaság erősödése, részint a felelősségteljes pénzpolitika járult hozzá.