2024. október 1., kedd

Gazdaság

Borúlátó az IMF

Az IMF kedden közzétett frissített jelentésében (World Economic Outlook) azt jelezte, hogy a hazai össztermék (GDP) az idén 3,2 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal emelkedik az egész világ átlagát tekintve, ami mindkét évben 0,1 százalékpontos rontás az áprilisi várakozásához képest. Tavaly a globális GDP 3,6 százalékkal, 2017 pedig 3,8 százalékkal nőtt.

Növekszik az autópályadíj

Augusztus 2-ától vagy 3-ától alkalmazzák a közjavak használata utáni térítményekről rendelkező jogszabály módosításait, melyek értelmében 12 százalékkal növekedik az úthasználati díj – jelentette be Zoran Drobnjak, a Szerbia Utai Közvállalat igazgatója.

Magbank Szerbiában is

A kolubarai körzethez tartozó Mionica község egyik falujában, Paštrićon nyitották meg az ország első növényi mag- és génbankját. A régi gyümölcs-, zöldség- és gabonafajták újbóli termesztése a cél.

Felgyorsul az áruszállítás

A Világbank 40 millió dollár kölcsönt hagyott jóvá Szerbiának A kereskedelem és a szállítás megkönnyítése projektum keretében, hogy lerövidítsék a határokon való várakozást. Egy regionális tervről van szó, melybe Szerbián kívül Észak-Macedóniát és Albániát vonták be; a három ország összesen 90 millió dollár kölcsönt kap – közölte Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter.

Drágítani kell az áramot

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozásai szerint az év végéig gyorsul Szerbia gazdasági növekedése. Sebastian Sosa, az IMF szerbiai irodavezetője kijelentette: a nemzetközi pénzintézet megtartja a Szerbia idei gazdasági növekedésére vonatkozó korábbi, 3,5 százalékos előrejelzését.