2024. október 3., csütörtök

Gazdaság

Szerbia követendő példaként szolgál majd

Felelősségteljes hozzáállásra, a biztonsági és egészségügyi előírások szigorú betartására kérte a munkaadókat a témáról tartott keddi, belgrádi tanácskozáson Zoran Đorđević munkaügyi miniszter.

Újrahasznosítanák a vörösiszapot

Mintegy másfél milliárd forintból kutatja a vörösiszap újrahasznosítási lehetőségeit egy öttagú konzorcium – jelentette be a projekt vezetője kedden Székesfehérváron, sajtótájékoztatón.

Ez a hét a takarékosság hete

Szerbiában a takarékbetétekre számolt kamatok nem emelkednek, sőt évről évre alacsonyabbak, a polgárok közül mégis egyre többen szánják rá magukat arra, hogy megtakarított pénzüket lekössék a bankban. A Szerbiai Nemzeti Banknak a hétfőn megkezdődött takarékosság hete alkalmából kiadott közleménye szerint a betétek összege folyamatosan növekszik, jelenleg 57,1 milliárd dinár értékben takarékoskodnak a polgárok a szerbiai pénzintézetekben.

Sós vízben is tudnak rizst termeszteni a kínaiak

Kínai tudósok a kelet-kínai Santung tartományban lúgálló „tengeri rizst” takarítottak be. Ez annak az ambiciózus tervnek a kezdeti sikerét jelzi, melyet az ország rizstermelésének növelése és további 80 millió ember ellátása érdekében indítottak el.

A katolikus egyház elkészíttette a maga Pokémon Góját

A Nintendo pokémonos játékához hasonló mobiljáték készült a Vatikán megbízásából, ez azonban a legendás zsebszörnyek helyett a bibliai alakok begyűjtésére koncentrál. Az a cél, hogy az egyház közelebb kerüljön a fiatal generációkhoz.

Ragadós az orosz példa

Tavaly az év első negyedében 42 százalékkal nőtt a jegybankoknak az arany iránti kereslete – derült ki az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) statisztikai adataiból. Oroszország és Törökország a legnagyobb vásárló.