2024. október 5., szombat

Gazdaság

Vetélytársat kapott az olajdollár

Az olajdollár a nagy olajválság óta létezik. 1974-ben született meg Dzsiddában, amikor William Simon amerikai pénzügyminiszternek sikerült meggyőznie a szaúdiakat arról, hogy az Egyesült Államok a legjobb hely olajbevételeik megőrzésére.

Cáfol a TAFE európai igazgatója

Kamal Ahuja, az indiai TAFE európai piacokkal megbízott igazgatójának helyettese cáfolta Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter minapi kijelentését, mely szerint a belgrádi IMT traktorgyár új tulajdonosa „a vásárlásra vonatkozó szándéklevélben 800 új munkahelyet ígért”.

A gazdasági protekcionizmus árthat Szerbiának

Szerbia is megérzi majd a világ két legnagyobb gazdasága, az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi összetűzésének és a védővámok kölcsönös bevezetésének következményeit – mondják a hazai közgazdászok.

Hiánybetegség?

Elég sokat olvashattunk az utóbbi időben arról, hogyan alakul országunk külkereskedelmi mérlege. A külkereskedelmi deficit növekedésével elsősorban az ellenzéki lapokban riogatnak, a kormánypárti sajtó többnyire csak tényként közli, bővebb magyarázatot viszont alig fűznek hozzá.

Az OTP Bulgáriában is továbbterjeszkedne

Bolgár lapértesülés szerint az OTP bulgáriai leánybankja, a DSK Bank is érdeklődik a francia Societe Generale bulgáriai érdekeltsége, a Szosziete zseneral Ekszpreszbank megvásárlása iránt.