2024. október 5., szombat

Vetélytársat kapott az olajdollár

Március végén indult Sanghajban a jüan alapú határidős nyersolaj-kereskedés

Az olajdollár a nagy olajválság óta létezik. 1974-ben született meg Dzsiddában, amikor William Simon amerikai pénzügyminiszternek sikerült meggyőznie a szaúdiakat arról, hogy az Egyesült Államok a legjobb hely olajbevételeik megőrzésére. Ettől fogva a kőolajat csak dollárban lehet elszámolni. Ez tette lehetővé, hogy az amerikai dollár azután is megőrizze világpénzszerepét, miután már nem volt a dollár mögött aranyfedezet.

Aki a szaúdiak és az amerikaiak ellen megkötött egyesség ellen megpróbált fellépni, az kemény fába vágta a fejszéjét, és akár pórul is járhatott. Korábban Moammer Kadhafi próbálkozott, ő aranyfedezetű dínár bevezetésével készült megtörni az amerikai valuta dominanciáját a Közel-Keleten. Már minden elő volt készítve, de jött az arab tavasz és elsöpörte a hatalmát, s őt magát is az élők sorából. Ehhez valószínűleg nemcsak annak lehetett köze, hogy beavatkozott a francia választásokba, ami miatt a napokban vonták kérdőre Nicolas Sarkozy volt francia elnököt.

Most azonban van esély befejezni azt, amit Kadhafi elkezdett. Március végén indult Sanghajban a jüan alapú határidős nyersolaj-kereskedés. Kína tehát jüan fedezetű határidős olajszerződések megkötésébe kezdett, és Peking rendelkezik azzal, amivel Kadhafi annak idején nem, Kína ugyanis az Egyesült Államok után a második legnagyobb gazdaság a világon.

„Kína világgazdaságban betöltött szerepével és a renminbi iránti egyre növekvő érdeklődés mellett Pekinget egy „nukleáris pajzs” védi, vagyis megengedheti magának, hogy megpróbálja felszámolni a monopóliumot az olajkereskedelemben. Ez még nagyobb súlyt ad a kínai jüannak. Ezen kívül Kína gazdasága a világ legnagyobb olajfogyasztója, ezért minden nyersanyaggyártónak figyelembe kell vennie a kínai hatóságok stratégiáját” – mondta a kísérlettel kapcsolatban Alekszandr Jegorov, a TeleTrade devizapiaci stratégája.

Jegorov szerint ezúttal sikeres lehet a dollár kiszorítására irányuló próbálkozás. Egyúttal szükség is volna rá. Ezt már egy másik orosz szakértő, Mihail Masencsko befektetői tanácsadó nyilatkozta, természetesen hazája, Oroszország érdekeit is szem előtt tartva.

„Az orosz geopolitika szemszögéből nézve, mindenképpen hasznos volna, ha a külkereskedelemben sikerülne csökkenteni a dollár szerepét. Más, állandó szankciós fenyegetés alatt álló országok is profitálhatnának ebből, mint például Venezuela vagy Irán” – vélekedik Masencsko.

Nem kell azonban előre inni a medve bőrére, mindkét elemző egyetért abban, hogy még sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az olajjüan igazi veszélyt jelentsen az olajdollárra.