2024. október 5., szombat

Gazdaság

Vár rád a pihenés

Belgrádban szinte minden készen áll a jubileumi, 40. Idegenforgalmi Vásár megnyitására, melyet február 22-e és 25-e között rendeznek meg a szokásos helyszínen, a Belgrádi Vásáron.

Kicsit „elsózták” az okostelefon-eladásokat

Az okostelefonok megjelenése óta 2017 volt az első olyan esztendő a nemzetközi piacon, amikor a gyártók már nem tudtak több terméket rásózni a vásárlókra az előző évi mennyiségnél. Az International Data Corporation (IDC) piackutató szerint tavaly világszerte 1,47 milliárd okosmobil talált új vevőre, ami 2016-hoz képest egymillióval kevesebb.

Gyanús körterakomány az orosz határon

Oroszország nem tiltotta be, csak ideiglenesen leállította a Szerbiából érkező körte importját, mégpedig arra az időre, amíg a két ország szakértői le nem bonyolítják a szükséges konzultációkat – közölte a Mezőgazdasági Minisztérium.