2024. október 5., szombat

Fizettek a munkásoknak, majd visszavonták a pénzt

Ismét sztrájkkal fenyegetőznek a kragujevaci fegyvergyárban

Egyórás figyelmeztető sztrájkot jelentett be mára, keddre a kragujevaci fegyvergyár sztrájkbizottsága arra az esetre, ha nem fizetik ki nekik a kért 25 000 dináros bónusz első, 10 000 dináros részletét. Ezzel a határozattal egyetértettek azok a munkások, akik hétfőn reggel nagygyűlést tartottak a szakszervezetek épületénél.

A Zastava oružje Önálló Szakszervezete emlékeztet arra, hogy pénteken, február 9-én átutaltak a munkások számlájára 10-10 ezer dinárt, majd néhány óra múlva visszavonták a pénzt. A munkások érdekvédelmi szervezetének közleménye szerint az Ivica Marjanović ezredes vezette felügyelőbizottság a jutalék első része kifizetésének feltételéül szabta, hogy a szakszervezet írjon alá egy olyan megállapodást, amelynek értelmében többé semmilyen munkáskövetelés miatt nem fognak sztrájkolni. Ez általános ellenállást és elkeseredést váltott ki a munkások körében.

A fegyvergyáriak január 25-én, majd hat nappal később is tartottak egyórás munkabeszüntetést, és követeléseik között volt a bónusz kifizetése, továbbá hogy az idén már ne vonatkozzon rájuk a bércsökkentési kormánydöntés, és hogy ne privatizálják a gyárat. Február 1-jén a követelések listáját átadták Radomir Nikolićnak, Kragujevac polgármesterének, azzal az elvárással, hogy a város, mint a tőke résztulajdonosa, segítsen a gyár helyzetének rendezésében. Közben a felügyelőbizottság úgy döntött, hogy kifizeti a jutalék egy részét, erről értesítette is a dolgozókat azzal a megjegyzéssel, hogy a pénzt reális forrásokból utalják át, s ezzel nem sodorják veszélybe a vállalat fizetőképességét. Pénteken meg is történt a kifizetés, ám még aznap levették a pénzt a folyószámlákról.