Valamikor a jövőben eljön a készpénz nélküli idő. A jóslatot Robert Reich neves amerikai közgazdász fogalmazta meg, bár megjegyezte, hogy pontosan ő sem tudja, mikor ér véget a papír- és a fémpénz használatának korszaka.
A jövő azonban mintha már elkezdődött volna. Ausztráliában, Dél-Koreában és Japánban a lakosság (a cégekről nem beszélve) ugyanis már alig használ készpénzt. Kanadában közben azt vizsgálják, miként lehetne mielőbb teljesen kiiktatni a használatból az aprópénzt.
Svédországban hasonló a helyzet, de ott inkább a bankjegyektől szabadulnának. Ez figyelemre méltó törekvés, hiszen a skandináv állam volt az első Európában, ahol jó 350 évvel ezelőtt bevezették a papírpénzt. Napjainkban pedig úgy tűnik, akár az első ország lehet az egész kontinensen, amely majd megszabadul ettől a fizetőeszköztől. Esélyei kiválóak, hiszen már jó ideje élen jár a bankjegyek kivezetésére törekvő országok között. Svédországban jelenleg már a tranzakciók alig három százaléka történik készpénzben, tehát már most is szinte kizárólag készpénz-helyettesítő eszközökkel fizetnek az emberek. Svéd szakértők szerint az országban még forgalomban levő készpénz minden három koronájából kettőnek az eredete bizonytalan, törvénytelen. Ezért úgy vélik, hogy a készpénz megszüntetése súlyos csapást mérne a bűnözésre.
Hasonló a helyzet a világ vezető gazdasági hatalmának számító Egyesült Államokban is, ahol ez az arány hét százalék. Az USA-ban az emberek többnyire már csak kis összegeket fizetnek ki készpénzben.
A recesszió sújtotta Olaszországban törvénnyel korlátozták a készpénzes fizetéseket, amelynek felső határát a korábbi 2500 euróról tavaly nyár óta ezer euróra korlátozták. Ez azt jelenti, hogy az országban az ezer eurónál magasabb összeget csak bankkártyával, bankátutalással, vagy csekkel lehet kifizetni. A készpénzforgalom kíméletlen korlátozásával az olasz kormány a pénzmosást és az adócsalást próbálja megakadályozni.
Spanyolországban – az euróövezet másik déli válságországában – engedékenyebbek a törvények: ott 2500 euróban korlátozták a vállalkozások egymás közötti készpénzforgalmát. Ez nem vonatkozik a vállalkozások és a magánszemélyek közötti tranzakciókra, és a spanyol magánszemélyek egymás közötti kifizetéseire sem. A külföldi (turista) azonban komoly bajba kerülhet, ha a 2500 eurónál drágább árucikket vagy szolgáltatást készpénzben fizeti ki. Ha rajtakapják, kemény pénzbüntetéssel számolhat.
Franciaországban még erőteljesebb a szigorítás. A készpénzben történő fizetés felső határa ebben az országban már évek óta 450 euró.
A „pénzes” törvényekkel sok országban elégedetlenek az emberek. Az intézkedés leginkább talán az olaszokat bosszantja, mivel óriási többségük készpénzpárti. Olaszországban (a magánszemélyek körében) a készpénzfizetések aránya még mindig 90 százalék, miközben Franciaországban már csak 59 százalék. Az olaszoknak csak tíz százaléka fizet bankkártyával, míg az EU többi nyugati tagállamában ez az arány átlagosan már 30 százalék.
A bankjegyek vagy a pénzérmék megszüntetése mellett több érvet sorakoztatnak fel a szakemberek. Egyik a pénzmozgás törvényességének könnyebb ellenőrizhetősége, a másik a papír- és fémpénzek előállításának magas költsége. A készpénz előállítása, tárolása, védelme, szállítása, a hamisítványok kiszűrése, megsemmisítése, áttervezése, újranyomtatása és az egyéb munkafeladatok ugyanis rengeteg költséggel járnak. Az Egyesült Államok kormányának például kétszer annyiba kerül előállítani egy kis névértékű pénzérmét (pl. az ötcentest), mint amennyit ér.
Ennek ellenére még az országok többségében a készpénz az uralkodó fizetőeszköz, de a helyzet rohamosan változik. Olyannyira, hogy a világ pénzrendszerében már gyökeres átalakulás kezdődött. Az utóbbi időben szinte folyamatosak az olyan (banki, vagy kormányzati) intézkedések, újítások és változtatások, amelyeknek a készpénzhasználat visszaszorítása vagy teljes felszámolása a céljuk.
Az eddigi erőfeszítések eredményeként a csipes hitelkártyák mellett, esetleg helyett, sokfelé már mobiltelefonnal fizetnek (utalnak pénzt az interneten saját számlájukról) a megvásárolt áruért, vagy az igénybe vett szolgáltatásért.
A készpénznélküliség végett eszközölt változásokat az érintettek mindig igyekeznek megindokolni és elfogadtatni a lakossággal. Az érvek tárháza gazdag és kimeríthetetlennek tűnik. Közéjük tartozik a gyorsaság, a biztonság, a kényelem, a fekete- és szürkegazdaság háttérbe szorítása, a rablások kiküszöbölése…
A lakosság azonban mögöttes szándékokat, illetve indítékokat is sejt a készpénznélküliséget támogató, illetve szajkózó kormányok és bankok körében. Sokan attól tartanak, hogy a készpénz teljes kiszorításával a hatalom – a banki tranzakciókhoz való hozzáféréssel – akár folyamatosan figyelemmel kísérheti az egyén anyagi helyzetét. Mások meg attól rettegnek, hogy a bankszámlán őrzött – és mások előtt ismeretlen és láthatatlan – vagyonukhoz hozzáférhetnek a kiberbűnözők, vagyis meglophatják, kifoszthatják őket.
Egyéb aggályok is felmerülnek. Adatvédelmi és emberi jogi szervezetek, sok közgazdász, de még egyes politikai pártok is – mind Európában, mind az USA-ban – elutasítják a készpénz teljes kiiktatását a használatból. Szerintük a teljes készpénzmentesítéssel a kormányok (jogtalanul) akár teljes ellenőrzésük, esetleg irányításuk alá vonhatják a (globális) lakosságot.
