Fagylaltot is vásárolt az év elején Tomas Hendrik Ilves észt elnök a szomszédos Lettország határ menti településén, Rujienában. A nem kimondottan téli finomságért azonban már nem lattal, vagyis lett valutával, hanem euróval fizetett. Ezen senki nem lepődött meg a pénztárnál, sőt másutt sem, hiszen Lettország 2014. január elsején az euróövezet 18. tagállamává vált.
A három kis balti állam közül Lettország – Észtország után – a második, amely bevezette az eurót. Észtországban már 2011. január 1-je óta fizetnek az uniós pénzzel. A harmadik balti állam, Litvánia szintén kiáll az euró mellett, amelyet a várhatóan 2015-ben vesz át.
Ilves észt elnök az elsők között (és a helyszínen) gratulált Lettországnak a közös valuta bevezetése alkalmából, amit vendéglátója, Andris Berzins államfő meghatódva, de annál nagyobb örömmel fogadott. Honfitársainak többségét azonban korántsem kerítette hatalmába az euró körüli hivatalos lelkesedés. Ellenkezőleg.
A kétmillió lakosú, 2004 óta EU-tag balti ország lakosságának többsége ellenzi az eurózónában használt közös fizetőeszköz átvételét. Elsősorban azért, mert félnek attól, hogy az EU egyik legerősebb valutájaként elkönyvelt lat lecserélésével az euróban meghatározott árak felfelé kúsznak. Ha máshonnan nem, a lettek épp a szomszédos Észtország példájából tanulhatták meg, hogy az euró bevezetése drágulást hoz.
A lett kormány még a valutacsere előtt igyekezett megnyugtatni az embereket, hogy nem kell tartaniuk (tömeges) áremelkedésektől. A lakosságot plakátokon és reklámfilmekben tájékoztatták a nagy változásról és annak előnyeiről. Az egyik reklámszlogen meg is üzente mindenkinek: „Egy jó kereskedőnek az euró bevezetése nem ok arra, hogy emelje az árakat.”
Az EU szintén biztatja, bátorítja és lelkesíti a letteket, akiket ráadásul pozitív példaként ajánl sok tagországnak, főként azoknak, amelyek még mindig a válsággal viaskodnak. Lettország ugyanis az uniót, mindenekelőtt az euróövezetet évek óta sújtó (adósság)válság egyik nagy veszteséből az éltanuló, a sikerállam szintjére küzdötte fel magát. A 2008-ban kirobbant nemzetközi pénzügyi válság valósággal letarolta Lettországot. A volt szovjet köztársaság 2010-ben még a krízis legnagyobb európai vesztesének számított; gazdasága (2008 őszétől 2010 végégig ) csaknem 25 százalékkal zsugorodott. Két éve azonban már az egész unió egyik leggyorsabban fejlődő országa.
Mindezt kőkemény kormányzati intézkedésekkel és azok lakossági támogatásával sikerült elérnie. A kormányzati válságkezelés részeként egymást követték a megszorítások, fizetéscsökkentések, adóemelések és leépítések, következményükként a munkanélküliség 14 százalékra emelkedett. A költségvetési kiadásokat és a jóléti programokat közben kíméletlenül megnyirbálták. Nem kegyelmeztek a közalkalmazottaknak sem: harmadukat elbocsátották, akik pedig maradtak, 35 százalékkal alacsonyabb bért kaptak.
Az összeomlás elkerüléséhez még ez sem volt elegendő. A krachot csak úgy sikerült elkerülni, hogy a kormány tízmilliárd euró hitelt vett fel az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól, ennek csaknem nyolcvan százalékát már visszafizette.
A lettek nagyon megszenvedték a kiigazítást, de – a déli válságországok polgárai, mindenekelőtt a görögök, spanyolok, olaszok és portugálok számára hihetetlennek tűnő – példás nyugalommal tűrték a rendkívüli áldozatokat követelő drákói megszorításokat. Megérte, hazájuk megerősödve került ki a válságból, Lettország gazdasága szárnyal; 2011-ben és 2012-ben – éves átlagban – 5,5 százalékkal nőtt. Tavaly is a legjobban teljesítő gazdaságok közé tartozott az egész EU-ban.
Brüsszel örül a lettek sikerének, országukat pedig követendő példaként ajánlja a többi válságállam figyelmébe. Brüsszel szerint a lett példa is bizonyítja, hogy a megszorításokkal igenis le lehet gyűrni a válságot. Abban az esetben természetesen, ha az érintett (krízis)ország elkötelezett a reformok mellett, és a politikai elitje – mellébeszélés helyett – hajlandó a népszerűtlen lépésekre is.
Lettország sikertörténete a legjobbkor jött Brüsszel számára. Az EU-központ rá hivatkozva szajkózhatja ismét, hogy a közös valuta iránt nem csökkent az érdeklődés, az eurózóna pedig nemhogy széthullana, hanem még gyarapodott és erősödött is, sőt vonzó maradt.
Brüsszel ugyanakkor abban is bízhat, hogy a lettek csatlakozása az eurót használó tagországok klubjához hozzájárulhat a valutaövezet felbomlásáról szóló spekulációk megszűnéséhez. A nadrágszíjmeghúzás politikáját pártoló tagállamok – élükön Németországgal – szintén elégedettek lehetnek. A lettekre mutogatva azzal érvelhetnek, hogy a népszerűtlen intézkedések bizony nem hiábavalóak, mert végül eredménnyel járnak.
Szakértők körében azonban megoszlanak a vélemények arról, hogy Lettország tapasztalata mennyire példaértékű. A kritikusok szerint a lett utat dicsérők nem veszik figyelembe azt, hogy a lakosság mekkora szociális és társadalmi árat fizetett a sikerért. No, meg az euróért.
