A sajtó egy része, de a közvélemény és néhány politikus is úgy tekintett az oroszok által az uniós tagállamok és néhány további ország ellen elrendelt kereskedelmi embargóra, mint egy hatalmas esélyre Szerbia számára. Fényes gazdasági perspektívákról, több százmilliós üzletekről, némelyek egyenesen az évszázad bizniszéről beszéltek. Aztán eltelt néhány nap és a legtöbben kénytelenek voltak rádöbbenni, hogy a dolgok azért annál sokkal összetettebbek, mint első pillantásra tűnt. Minden termék előállítása specifikus, a termelés bővítése pedig nem valósítható meg egyik napról a másikra. Az élelmiszer-ipari termékek előállítása különlegesen specifikus, hiszen előbb meg kell termelni az alapanyagokat.
A mezőgazdaságban a termelési ciklus általában hosszú, közismert, hogy lassan fordul meg a befektetett tőke. Ha például gyümölcstermesztésről van szó, korszerű agrotechnikával is kell minimum 3 év, mire egy újonnan létesített ültetvény termőre fordul. A hústermelésben szintén hosszú a ciklus. A pecsenyecsibe már 42 nap alatt felnevelhető, de ezt a fázist megelőzi a keltetés, a tenyésztojás termelése, az anyaállomány felnevelése stb. A teljes ciklus ebben az esetben is csaknem egy év. A szarvasmarha- és a sertéstenyésztésben szintén ott vannak a vágóállat felnevelése előtti ciklusok, ezért csak a valóban naivak képzelhették, hogy most majd azonnal megindulhatnak a hatalmas élelmiszer-szállítmányok Szerbiából, dől a lé, és gyors tempóban bővül a foglalkoztatás. A Baromfitermesztők Üzleti Társulásának tisztségviselője volt, aki elsők között fejtette ki reális hivatalos álláspontját, amikor azt mondta: Szerbia nem kész arra, hogy baromfihúst szállítson az orosz piacra, mert egyrészt nincs hozzá elég szárnyas, másrészt pedig a farmok és a vágóhidak sem elégítenék ki az orosz szabványokat. A mennyiségi korlátokon kívül tehát vannak egyéb akadályok is.
Putyin elnök döntése, amellyel betiltotta, illetve korlátozta az élelmiszer behozatalát azokból az országokból, amelyek szankciókat vezettek be Oroszország ellen, csak egy válaszlépés volt, amit az oroszok többsége is támogat. Nehezen elképzelhető, hogy hirtelen felindulásból, nem pedig előre átgondolt stratégia alapján született meg egy ekkora horderejű határozat. Orosz szakemberek és elemzők szerint országuk az utóbbi időben nem fordított elég nagy figyelmet a hazai élelmiszer-termelés fejlesztésére, a szankciók pedig hozzájárulnak a helyzet változásához. Nyilván Moszkvának is idő kell az átálláshoz, és a jövőben sem fognak teljes önellátásra berendezkedni. A tejtermékek és a hús esetében olyan nagy exportőrök, mint Brazília vagy Argentína – hogy valóban csak a legnagyobbakat említsük –, a zöldségfélék és gyümölcsök esetében pedig Törökország, Új-Zéland, Dél-Afrika és Chile kerülhet helyzetbe.
Nem kellene azonban teljesen ünneprontónak sem lenni, hiszen valószínűleg lesznek majd olyan szerbiai exportőrök, akik növelhetik piaci részesedésüket a kontinensnyi területű országban. Komoly fejlesztések, tudatos és összehangolt lépések nélkül nem sok eredményt érhetünk el. Közben megmarad a kockázat is: mi lesz, ha gyorsan megváltozik a helyzet és eltörlik a szankciókat? A kereskedelmi miniszter szerint az orosz piacra irányuló kivitel elérheti a 300 millió dolláros évi szintet. Az elmúlt egy évben, illetve a szankciók bevezetését megelőző időszakban a kivitel már meghaladta a 260 millió dollárt. A 300 millió ehhez képest talán jelentős, mégsem szenzációs teljesítmény. Az lenne, ha megvalósulna. Sokban függ mindez a hazai körülményektől. A növénytermesztésben az időjárás még mindig meghatározó tényező.
A szerbiai áru egyébként az orosz behozatalnak alig több mint fél százaléka, azaz megállapítható, hogy piaci részesedésünk a statisztikai hibahatár alatt van. Külön téma lehetne az árak, majd megint külön téma a minőség kérdése. Az orosz előírások az élelmiszerek minőségi követelményeit illetően gyakran szigorúbbak a közismerten bürokratikus uniós előírásoknál is. Az árak pedig a fokozott versenyhelyzet miatt sokszor alacsonyabbak a hazai termelők önköltségi árainál. Sertéshúst pl. nehezen lehet 3,2 dollárnál magasabb áron értékesíteni kilogrammonként, marhahúst pedig 5 dollár felett. Van azonban néhány termék, ami drágább az orosz piacon, mint nálunk. A kecsegtető haszon vonzásában az exportőrök valószínűleg meg is találják majd a módját és az útját a kivitelnek. Ez azonban nyilván azt eredményezi, hogy az ilyen termékek ára a hazai piacon is megemelkedik. Legalább ugyanannyiba fog majd kerülni, mint Putyinéknál.
A legújabb hírek szerint egyébként az orosz importőrök szinte letámadták a svájci élelmiszer-ipari cégeket. Mivel az alpesi ország nem tagja az uniónak, nem érvényes a tilalom cégeire, melyek azonban jelezték, hogy nem tudják gyorsan kielégíteni a megnövekedett igényeket. Egykor nekünk is Svájcot ígértek, még emlékeznek sokan. Most már valamiben hasonlítunk…
