2024. augusztus 25., vasárnap

Eurómilliárdok az élfociban

Elképesztőek a bevételek a mérkőzések tévés közvetítéséből

A labdarúgóklubok televíziós közvetítése jogdíjainak összesített bevétele 5,4 milliárd euróra nőtt a 2013/2014-es idényben, ami az öt vezető bajnokság bevételeinek 48 százalékát tette ki – derül ki a Deloitte New York-i székhelyű üzletviteli és pénzügyi tanácsadói óriáscég nemrég közzétett tanulmányából. Az európai futballpiac értéke az említett időszakban – elsősorban az öt legnagyobb európai bajnokság, a Premier League, a Bundesliga, a La Liga, a Serie és a Ligue, a bevétel növekedésének köszönhetően – meghaladta a 20 milliárd eurót is. Az összeg csaknem 20 százalékát a húsz legnagyobb angol klub tette ki. A 2013/2014-es idényben az öt topliga mindegyike már harmadik éve döntött folyamatosan rekordot a bevételek tekintetében, és ez azt bizonyítja, hogy a csúcsfoci továbbra is kiemelt jelentőséggel bír a tévétársaságok számára. A jegyeladásból származó bevétel 4 százalékkal emelkedett a 2013/2014-es idényben, ezek összege az öt európai topligát tekintve összesen 1,9 milliárd eurót tett ki.

AZ ANGOLOK ÉS A NÉMETEK AZ ÉLEN

Az angol Premier League a 2013/2014-es szezonban elért 29 százalékos (735 millió fontnak megfelelő) bevételnövekedésének köszönhetően az eddiginél is nagyobb különbséggel vezeti a világ legtöbb bevételt hozó bajnokságainak rangsorát, ugyanis összbevétele már a 3,3 milliárd fontot is meghaladta. A közvetítési jogdíjakból származó bevétel 48 százalékkal, mintegy 569 millió fonttal emelkedett. Azok után, hogy számos nagy angol egyesület nemrégiben jelentette be új partnerszerződéseit, a Deloitte arra számít, hogy a Premier League a kereskedelmi bevételeket tekintve is le fogja hagyni a Bundesligát, és ezáltal a 2014/2015-ös szezontól kezdve mindhárom főbb bevételtípus tekintetében világelső lesz.

A német Bundesliga zsinórban nyolcadik éve tudta növelni összbevételét – amely 13 százalékkal, értékben pedig 257 millió euróval nőtt, így már a 2,3 milliárd eurót is meghaladja –, és ennek köszönhetően megszilárdította pozícióját Európa második legtöbb bevételt hozó bajnokságaként. A nézőszámok enyhe emelkedésének eredménye, hogy az összes európai bajnokság közül a Bundesliga meccseit látták a legtöbben a helyszínen, meccsenként átlagosan valamivel több mint 42 600-an, bő 90 százalékos stadionkihasználtság mellett. Ez azonban elmaradt a Premier League stadionjainak 96 százalékos kihasználtságától, az angol viszonylatban rekordnak számító, 36 691-es átlagnézőszámnak köszönhetően.

KOMOLYAN VESZIK A TELEVÍZIÓT

A spanyol La Liga klubjai a 2013/2014-es idényben összesítve 3 százalékkal (65 millió euróval) tudták növelni a bevételt. A spanyol élvonal pénzügyi viszonyait továbbra is jelentősen torzítja, hogy a közvetítési jogokat egyedileg értékesítik az egyesületek. 2015 májusában azonban a spanyol sportminisztérium királyi rendelet útján határozott arról, hogy a 2016/2017-es idénytől kezdve kollektív módon kell értékesíteni a spanyol bajnoksággal kapcsolatos közvetítési jogokat, abban a reményben, hogy ez a lépés vonzóbb és átláthatóbb feltételeket fog teremteni a közvetítések iránt érdeklődő médiumok számára.

Az olasz Serie A klubjainak összesített bevétele 1,7 milliárd euróra nőtt a 2013/2014-es idényben, ez minimális, 1 százalékos (22 millió eurós) emelkedésnek felel meg. Ez a szám azonban nem érzékelteti kellőképpen, hogy milyen jelentős változások voltak néhány olasz klub pénzügyi teljesítményében, amit egyébként az európai kupaszereplésük is jelentősen befolyásolt.

Ez is alátámasztja azt, hogy az olasz foci nagyban hagyatkozik a közvetítési jogdíjakra, hiszen az összesített bevétel 59 százalékát ez a bevételmód adta, ilyen magas arányt pedig egyetlen bevételi forrás sem képviselt az öt európai topliga egyikében sem.