2024. december 22., vasárnap

Mihajlović: A lítium a 21. század kőolaja

Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter kijelentette, hogy a lítium a 21. század kőolaja és várakozásai szerint 2050-ig a lítium iránti kereslet 900 százalékkal fog megnövekedni.

– Ez egy rendkívüli fejlődési lehetőség lenne Szerbia számára, ugyanis egyedülálló ásványianyag-forrásokkal rendelkezünk és bizonyítottan a tartalékaink 158 millió tonnára rúgnak. A bányával és az elektromos autók akumulátorgyárával együtt a GDP 25 százalékkal emelkedne meg. Emellett ezeken a munkahelyeken a mérnökeink, geológusaink és gazdasági szakembereink dolgoznának – mondta Mihajlović.

Hozzátette, hogy egyesek továbbra is politikai célokra használják fel a lítiumot, valamint tudatlanságukkal és pánikkeltéssel igyekeznek maguknak politikai hasznot szerezni. Szavai szerint ezáltal valójában a polgároktól vonják meg azt a lehetőséget, hogy Szerbiában magasan fizetett munkahelyek létesüljenek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás