A kiállítást hagyományossá szeretnék tenni
Expo-Agro Banat néven június 23-ától 25-ig nemzetközi mezőgazdasági kiállítást tartanak Nagybecskereken. Ez lesz a második ilyen jellegű regionális rendezvény (két évvel ezelőtt rendezték meg az elsőt), amelyet a szervezők szeretnének rendszeressé tenni.
Mint ahogy Predrag Stankov a polgármester tanácsadója közölte, a kiállítást a város főterén fogják megtartani és 15 romániai, tíz magyarországi és nagyobb számú hazai kiállítót várnak. Az idei kiállítás középpontjában az egészséges élelem lesz, amely egyre nagyobb teret hódít Európában. Ezen belül pedig elsősorban a kis- és közepes gazdaságok képviseltetik majd magukat. A mezőgazdasági termékek kiállításán kívül nem marad el a mezőgazdasági gépek bemutatója sem.
A rendezvény célja – a bemutatkozás mellett – az egész régió mezőgazdaságának fellendítése, elsősorban a folyamatos üzleti találkozások és egymás megismerése útján. A rendezvény egyik újdonsága lesz, hogy a világhálón egyenesben lehet majd követni a kiállítás történéseit.