Az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői elégedetten távoztak a július 8-án kezdődött szabadkereskedelmi tárgyalások első fordulójáról, amelyet Washingtonban tartottak. A tárgyalások égisze alatt az amerikai és az európai pénzügyi hatóságok már az első fordulóban jelentős előrelépést tettek a tőzsdei – határidős piacokon történő – kereskedés szabályozásában. A bankok és a kereskedő cégek máris üdvözölték a döntést.
A kezdet tehát biztató, s így októberben (Brüsszelben) következhet az újabb egyeztetés. Ha Washington és Brüsszel a végén megegyezik, minden idők legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása léphet hatályba a világon. A tervek szerint erre 2014 után kerülhet sor.
Az a cél, hogy a világ két hatalmas gazdasági tömbje között megszűnjenek a vámok és az áruk kereskedelmére vonatkozó egyéb korlátozások, a szolgáltatási szektor pedig még összehangoltabban működjön. Az Európai Unió és az Egyesült Államok közti jelenlegi együttműködés a világgazdaság teljesítményének hozzávetőlegesen a felét (54 százalékát), a globális áruforgalom évi értékének pedig a harmadát adja. Ez utóbbi értéke tavaly már elérte a 650 milliárd dollárt (500 milliárd eurót).
Az EU–USA szabadkereskedelmi megállapodásnak nagyobb hatása lehet a világgazdaságra, mint a jelenlegi globális kereskedelmi egyezménynek együttvéve. Ha sikerül megegyezni, a világ legnagyobb – 820 millió lakost, vagyis fogyasztót tömörítő – szabadkereskedelmi övezete jöhet létre, ami soha nem látott lendületet adhat a gazdaságnak.
Brüsszel több mint nyolcvan országgal folytat(ott) tárgyalásokat szabadkereskedelmi megállapodásokról; jelenleg 29 ilyen uniós egyezmény van érvényben, egyik Szerbiával. Az USA-nak jelenleg 17 szabadkereskedelmi egyezménye van.
Brüsszel reményei szerint a kétoldalú kereskedelem útjában álló akadályok eltávolítása (így a jelenleg is alacsony, mindössze 4 százalékos vámok lebontása, vagy a szolgáltató szektor minél több területének kölcsönös megnyitása) évi 0,5 százalékos GDP-növekedést eredményez az európai és 0,4 százalékot az amerikai oldalon, egészen 2027-ig. Ez azt jelenti, hogy a (remélt) transzatlanti kereskedelmi és beruházási szerződés évente 115 milliárd euró többletjövedelmet biztosíthat az EU-nak, 92 milliárd eurót az USA-nak és a világgazdaság többi régiójának is hozhat még (évi) 98 milliárd euró pluszt.
Ennek eredményeként gyarapodhat a munkahelyek száma is. Az unió kormányaként számon tartott Európai Bizottság úgy számol, hogy egy ilyen jellegű kereskedelmi egyezmény legalább 400 ezer munkahelyet teremthetne a 28 államot tömörítő közösségben.
Szakértők úgy vélik, ez az utolsó esélye a Nyugatnak, hogy megőrizze vezető szerepét Kína és India előtt, illetve ellensúlyozza a feltörekvő ázsiai országok szerepét. Sokan azonban már arra figyelmeztetnek, hogy a tervezett bő egy év tárgyalási idő alatt több nehézséget kell leküzdeni, és a megállapodásig, ha egyáltalán lesz belőle valami, rögös út fog vezetni.
Franciaország és az „amerikai kulturális inváziótól” viszolygó szövetségesei (13 uniós ország) már korábban komoly akadályt emeltek a tárgyalások elé. Párizs és a maga köré gyűjtött támogatói ugyanis azt szeretnék, hogy az EU-küldöttség ne tárgyaljon az amerikaiakkal az audiovizuális jogokról. Az amerikai kultúrfölénytől tartva Franciaország ragaszkodik ahhoz, hogy az audiovizuális szektorra ne vonatkozzon a transzatlanti piacnyitás. Párizs ugyanakkor azt is szeretné elérni, hogy a nyilvánosság minél több részletet megtudhasson a tárgyalásokról és az EU-polgárokat megfelelően tájékoztassák.
Franciaország ezzel máris megosztotta az EU-t, hiszen vele ellentétben Nagy-Britannia és az unió részéről a szabadkereskedelmi tárgyalásokat vezető Európai Bizottság álláspontja az, hogy az audiovizuális szektorról is tárgyalni kell(ene) az USA-val.
Az amerikaiak máshoz ragaszkodnak. Ők arra szeretnék rávenni az EU-t, hogy engedje be a területére a génmódosított összetevőkből előállított és egyéb – az USA-ban elfogadott – élelmiszereket (pl. a hormonkezelt marhahúst), amelyek az uniós piacon jelenleg veszélyesnek minősülnek és nem is kívánatosak.
Az unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodást a második Obama-adminisztráció egyik központi programjának szánja. Washington azt szabta a tárgyalások feltételül, hogy azon minden téma szerepeljen. Az amerikaiak ugyanis gőzhengerként próbálnak bejutni az európai piacra, ahol – a törekvés bírálói szerint – saját kereskedelmi modelljüket akarják meghonosítani. Az időpont is alkalmas erre, hiszen az EU-t továbbra is válság és recesszió kínozza, ráadásul Európa megosztott, rosszul szervezett, sőt még (mindig) nincs közös gazdaságpolitikája, sem közös iparpolitikája. Ezért a kétkedők, a bizonytalanok és az ellenzők arra figyelmeztetnek, hogy Európa nem igazán képes jó alkupozícióból tárgyalni az Egyesült Államokkal és ezzel többet veszíthet, mint nyerhet.
