2024. július 19., péntek

Termelni akart, de levegőadóra sem futja

Az orosz gazda nem indította újra a termelést a nagybecskereki szőnyeggyárban, közben engedményt kér az önkormányzattól
Egyre messzebb az újraindulástól

Amikor 2007-ben megvásárolta a nagybecskereki Proleter szőnyeggyárat, Vladimir Antonov orosz üzletember azt ígérte, hogy 2008 első felében újraindítja a termelést az ország legnagyobb szőnyeggyárában. Ígéretéből nem lett semmi, a napokban pedig kiderült, hogy még a telekhasználati díjat („levegőadó”) sem képes kifizetni, és engedményt kér az önkormányzattól. Közben az elbocsátott dolgozók a bíróságokat járják.

A csődbe jutott nagybecskereki szőnyeggyár, négy sikertelen nyilvános árverést követően 2007 nyarán – közvetlen egyezkedés útján – került Vladimir Antonov tulajdonába, 145,6 millió dinárért. A gyár vagyonát korábban 934,54 millió dinárra becsülték fel. Érdemes megemlíteni azt is, hogy az orosz üzletember két évvel korábban a fenti összeg kétszeresét kínálta, azzal a feltétellel, hogy ne írjanak ki nyilvános pályázatot. A hitelezők és a csődeljárási igazgató akkor elutasították az ajánlatot. A csődeljárás miatt munka nélkül maradt a gyár kilencszáz dolgozója, akiknek a sorsa a magánosítás után is bizonytalan. Évek óta nem dolgoznak, és mindmáig egyetlen dinárt sem kaptak az elmaradt járandóságaik címén.

Az új tulajdonos kötelezettségvállalás nélkül jutott a gyáróriáshoz, és Antonov nagylelkűen bejelentette, hogy a nagybecskereki Proleter szőnyeggyárban 2008 tavaszán újraindul a termelés (azt is megígérte, hogy már az év májusában piacra kerülnek az első szőnyegek). Azt is mondta, hogy a piac feltérképezése után elsősorban kis mennyiségű sorozatokban, meghatározott megrendelők számára (luxusszállodák, kongresszusi termek, valamint repülők és vonatok padlóborításaira) fognak dolgozni. Vagyis egy kisebb számú dolgozóra, talán száz emberre számít. Az ország egykor legerősebb szőnyeggyárának több mint kétezer foglalkoztatottja is volt. A tulajdonos kompániája Oroszországban már évek óta foglalkozik szőnyegkereskedelemmel, és innen az ötlet, hogy termeléssel is próbálkozzanak.

A Proleter ettől kezdve TVB Kft. (a Tepisi Veliki Bečkerek elnevezés rövidítése) néven létezik, de tegyük hozzá, csupán papíron. Mert a gyárban eddig gyakorlatilag nem történt semmi az újraindulás érdekében. Azonkívül, hogy Antonov úr alkalmazott néhány portást és dolgozót, akik a gyárral megvásárolt raktárkészletet árusítják. A nagy felhajtással megtartott első és egyetlen sajtótájékoztatója óta a tulajdonost szinte senki sem látta Nagybecskereken, és eddig a gyár vezetése sem mutatkozott közlékenynek.

A városi tanács szerdai ülésanyagából kiderült, hogy a gyárban az elmúlt két év alatt nem történt semmi. Gordana Ristić, a TVB Kft. igazgatója a városi kormánynak benyújtott kérelmében ugyanis arra panaszkodott, hogy számukra túl magas a havi 269 ezer dináros telekhasználati díj, amit a 71 875 négyzetméternyi terület után kell fizetniük, mert, mint mondta, „még nem kezdték el a termelést, nem vettek fel dolgozókat, és nem hasznosítják a felszerelésüket”. Ugyanakkor az igazgatónő arra hivatkozik, hogy a csődeljárás idején a Proleter a levegőadónak csak a 30 százalékát fizette, és szerinte ez a kedvezmény számukra is indokolt volna. A városi tanács azonban nem fogadta el ezt az érvelést, mivel a termelés be nem indítása egy gyárban már nem az önkormányzat gondja, hanem azé, akinek a tulajdonában van.