Az euróövezet egyre mélyebbre csúszik a válságban és a recesszióban. Ebből sokan arra következtetnek, hogy a németek és a franciák ötleteként megvalósult, a britek részéről bojkottált, a Svájcban lenézett, a többieknél elfogadott, s a németek által kezelt euró válsága csak most kezdődik igazán. Sőt, akadnak elemzők, akik már a közös valuta és az euróövezet életképességét kérdőjelezik meg.
Már lassan egy éve rendszeresen jelennek meg hírek arról, hogy az ötödik éve recesszióban sínylődő Görögország, ahol 2009-ben az euróövezet bizalmi és adósságválsága kirobbant, nemsokára távozik a valutaunióból. Ha ez megtörténne, hamarosan más országok – akár Írország, vagy Portugália – is a görögök sorsára juthatnak. Később jöhetnének további államok is.
Ez akkora lavinát indíthatna el, amely maga alá temetné a közös pénzt és az egész valutauniót. Jó esetben azért megmaradna az EU, de az sem biztos. Az viszont kétségtelen, hogy az eurózóna csődje nagyon drága mulatság lenne az egész közösségnek és a világ(gazdaság)nak is. Több mint tízezer milliárd euró a tét! Ezért a hitelezőknek sem igazán érdeke az összeomlás, hiszen amiatt valószínűleg mindegyikük búcsút inthetne pénze nagy részének.
De a kilépés a valutaunióból is bizonytalan. Erre még nem volt példa amióta az euró 1999-ben a bankközi, majd 2002-ben a készpénzfizetési forgalomba is bekerült. A bevezetését is szabályozó Maastrichti szerződés sem számol ilyen lehetőséggel. Végső esetben az EU központi bankja, az ECB szüntetheti meg egy ország valutaövezeti tagságát. Úgy, hogy annak bankrendszerét kirekeszti az eurózóna mechanizmusából. Sokak szerint ez az euró végét is jelentené egyben.
Az euró megszűnése új pénzügyi válságot okozna, vagyis Európa egy világméretű megrázkódtatás epicentrumává válna. Talán ezért nem mer egyik ország sem elsőként búcsút inteni az eurónak, holott megfelelő jelöltből akad bőven.
Ezek között a legrosszabb helyzetben Görögország van, de egyre közelít feléje Spanyolország is. Olaszország felett is viharfelhők gyülekeznek. Bár Madrid és Róma tagadja a válság súlyosságát, a mediterrán régió bankrendszerét, így a spanyolt és az olaszt is, az ECB-től kapott olcsó hitelek tartják életben. A spanyol és olasz összeomlás magával rántaná az euróövezetet, az EU-t, s a világgazdaságot is.
Ezt elkerülendő, az EU vezető politikusai a második világháború utáni európai integráció fontos részének tekintett euró megőrzését szorgalmazzák. Olli Rehn, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa a minap még az eurózóna pária országát, Görögországot is megdicsérte, amiért az szerinte hatalmas eredményeket ért el a költségvetési politika és a strukturális reformok területén.
Nem mindenki osztja ezt a határtalan optimizmust. Erre utalnak azok a hírek is, amelyek szerint több uniós fővárosban már jó ideje azt latolgatják, mikor hagyják el a görögök az eurózónát, kik követhetik őket, és mi lesz ennek az egésznek a vége. Már nem egy vezető osztrák (közöttük Michael Spindelegger külügyminiszter), német (Philipp Rösler alkancellár, Markus Söder bajor pénzügyminiszter) és más politikus javasolta a görögöknek a távozást a valutaövezetből.
Sok uniós fővárosban már tervek is készültek arra az esetre, ha az euróövezet felbomlana. Legutóbb a finnek számoltak be saját tervről, amivel azonnal felborzolták a kedélyeket. Előbb (júliusban) Jutta Urpilainen finn pénzügyminiszter jelezte: hazája nem fog mindenáron az euróhoz ragaszkodni. Augusztus 16-án Erkki Tuomioja külügyminiszter a The Daily Telegraphnak már azt mondta: Finnországban senki sem akarja az euró kudarcát, „de fel kell készülnünk erre; nyíltan szembe kell néznünk” a közös valuta „összeomlásának lehetőségével”. Szerinte Helsinkinek már van „operatív terve” (értsd: kész forgatókönyve), amely „minden eshetőséggel számol”; vagyis még az eurózóna esetleges felbomlásával is.
„Nincsenek szabályok arra, hogy valaki miként mondjon búcsút az eurónak, de ez (a búcsú már – a szerk. megjegyzése) csak idő kérdése” – nyilatkozta Tuomioja a brit lapnak. Kijelentette: „az euró összeomlása nem jelentené az EU végét, inkább segíthetné abban, hogy jobban működjön”. Sauli Niinistö finn államfő és több miniszter később igyekezett tompítani a szokatlanul őszinte vélemény élét. Mindannyian hitet tettek a közös valuta és Finnország euróövezeti tagsága mellett.
Ennek ellenére még tartja magát a híresztelés, hogy akár Finnország lehet az első, amely távozik az eurózónából, utána esetleg Németország jöhet. Bár Berlin mindent megtesz a közös valutáért (amelynek eltűnése a legnagyobb veszteséget épp Németországnak okozná), nincs rá biztosíték, hogy valóban ki tudja húzni az eurózónát a bajból. Ezért már jó ideje B tervet is készített. Olyan vészforgatókönyvet, amely az euró esetleges összeomlása utáni helyzet kezelésére szolgál. A németek 2011-től – nagy hírverés nélkül – állítólag több törvényt fogadtak el arról, hogy szükség esetén elhagyhatják az euróövezetet, de megtartják EU-tagságukat.
Az eurót és az azt hivatalos fizetőeszközként használó 17 uniós országot övező egyre nagyobb bizonytalanságot jelzi az is, hogy a világ legnagyobb magánbefektetői közül Lord Jacob Rothschild, John Paulson és Soros György is félelmetes időkre készülnek. Az euró további nagyarányú gyengülésére, esetleg még rosszabbra számítanak. Önmagukat nem meghazudtolva azért igyekeznek ebből is hasznot húzni. Lord Rothschild, a neves bankárcsalád tekintélyes tagja, a világ egyik legismertebb pénzmágnása már júliusban az euró árfolyamának esésére fogadott: potom 130 millió angol fonttal (164 millió euróval).
