Új egyezkedés és késhegyre menő viták sorozata kezdődik az EU-ban, hogy elkészülhessen a 27 tagállam új költségvetésének második tervezete. A közösség csúcsvezetői ugyanis első nekifutásra nem tudtak megegyezni abban, hogy mennyit adjanak a közös kasszába 2014 kezdete és 2020 vége között. Sem a főösszeget, sem annak tételeit, fejezeteit nem fogadták el.
Az idén Nobel-békedíjjal kitüntetett EU állam- és kormányfői piaci kofákat és vásári lókupecokat megszégyenítő módon addig alkudoztak, mígnem kútba esett a múlt hétre tervezett megállapodás a közös költségvetésről. Emiatt jövőre jöhet a pótvizsga.
A civakodók mintha megfeledkeztek volna arról, hogy viszonylag szerény összege(ke)n kaptak hajba. Az EU-kasszába befolyó befizetések összértéke ugyanis a 27 tagország összevont bruttó nemzeti jövedelmének mindössze egy százalékára rúg.
Egyelőre még abban sincs egyetértés, hogy a 2014 január 1-jén kezdődő hétéves EU-költségvetési periódusban mennyit kellene a közös kasszába tenni. Vélhetően 2013. január végén, vagy februárban ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a tagállamok csúcsvezetői, hogy megkíséreljék elfogadni az EU új költségvetését. Legalább a keretét, vagyis a főösszeget kellene rögzíteniük.
A brüsszeli „perselyből” finanszírozzák a tagállamok különböző programjait. Az EU intézményrendszerét (mintegy 30 ezer fős bürokratikus apparátusával), vagy az európai méretű infrastrukturális hálózatokat szintén a közös költségvetésből tartják fenn. A versenyképesség előmozdítására, az uniós polgárok biztonságára, a közös külpolitikára, az igazságügyi feladatokra, a határvédelemre, a segélyezésekre, a bevándorlási politikára és egyébekre ugyancsak az uniós büdzséből különítik el a szükséges pénzt.
A múlt héten kudarcba fulladt költségvetési csúcstalálkozón (Brüsszelben) eredetileg 1033 milliárd euró volt a tét. Ez a főösszeg azonban – a leggazdagabb uniós országok egy részének nyomására – gyorsan 973 milliárd euróra apadt. De ez is elfogadhatatlan volt több (spóroláspárti) tagállam számára. Közöttük a britek voltak a legradikálisabbak, ugyanis London 886 milliárd euró mellett kardoskodott.
A költségvetési vitáikban – ahogyan sok más kérdében is – már régen két táborra szakadt a közösség. Az egyikben a gazdagabb északi és észak-nyugati országok csoportosulnak, a másikban a keletiek és a déliek. |
A költségvetési vitáikban – mint sok más kérdésben – már régen két táborra szakadt a közösség. Az egyikben a gazdagabb északi és északnyugati országok csoportosulnak, a másikban pedig a keletiek és a déliek.
Az előbbi csoportba a költségvetés nettó befizetői tartoznak, azok a fejlett országok, amelyek többet adnak a közös kasszába, mint amennyit onnan hivatalosan visszakapnak. (Nem hivatalosan nekik jut a brüsszeli támogatások jelentős része.)
Az utóbbi táborban többségében a nettó kedvezményezettek tömörülnek. Ezek az országok kevesebbet utalnak a közösbe, de támogatások formájában a befizetettnél több csorog nekik onnan vissza.
A nettó befizetők – elsősorban Nagy-Britannia, Németország, Hollandia és Svédország – (jelentősen) csökkentenék az uniós büdzsét. Részben az EU-t alapjaiban megrengető (adósság)válság okozta otthoni pénzszűke, részben a költségvetési megszorítások miatt.
Az ellentábor, a kohézió barátainak is nevezett 15 állam csoportosulása – az uniós kormánynak tekintett Európai Bizottság és az Európai Parlament támogatásával – előbb növelni akarta a 2014–2020-as költségvetést. Így remélt többlettámogatást, amiből a csoport tagjai a válság sújtotta gazdaságukat szerették volna élénkíteni.
A múlt heti kudarc óta azonban a kohézió barátai megelégednének az új uniós költségvetés minimális mérséklésével is. Elsősorban azt szeretnék, ha nem csökkennének (jelentősen) a számukra különösen fontos fejlesztési és felzárkóztatási támogatások, tehát csak bizonyos költségvetési tételek.
A nagy osztozkodás közben néhány külső szakember arra figyelmeztet, hogy nem kizárólag a költségvetés főösszegére, sem annak fejezeteire, tételeire kellene helyezni a hangsúlyt. Sokkal inkább az „összekalapozott” pénz hatékony(abb) felhasználására. Szerintük az EU-nak gazdasági növekedésre van szüksége, amit részben az uniós pénz gyors, rugalmas és hasznos beruházásával lehetne biztosítani.
Ha a pénzen marakodó EU-tagok a közeljövőben nem találnak közös megoldást, ennek súlyos következményei lehetnek. A költségvetés újraszámolására és a megegyezésre 2013 végéig van idejük. Ha addig sem állapodnak meg, az EU-ban 2014-től a hétéves pénzügyi keret helyett csupán éves költségvetések lesznek. Ez azt jelentheti, hogy az egymással hadakozóknak minden évben meg kell vívniuk a csatát a pénzért.
Ez súlyos csapás lehet az EU szegényebb, a „régiekhez” képest később csatlakozott államai számára. Az új tagok számára ugyanis létfontosságú, hogy előre és hosszú távra tervezhessenek a felzárkózásukra és egyéb fontos programokra előirányzott uniós pénzzel.
