A hullámvasút mozgásához hasonlítható ingadozások, vagy a cél nélküli őgyelgés elméletében vázolt mozgások jellemzik továbbra is a világ tőzsdéinek mindegyikét. A gyors kommunikáció lévén a rendelkezésre álló információk azonnal beépülnek a piaci árakba. Gyakran már jelentéktelennek tűnő adatok is befolyásolják azok alakulását. Kívülről szemlélve néha nevetségesnek tűnik, hogy a világ egy-egy vezető politikusának alkalmanként célzott, vagy eltúlzott, máskor felelőtlen kijelentése azonnal felfelé, vagy lefelé mozdítja az árakat, majd pedig ugyancsak szinte jelentéktelen, de biztató, vagy éppen lesújtó statisztikai adatok mennyire eltúlzottan, vagy felnagyítva köszönnek vissza az árakban. A trendeket ugyanis a hozzájuk kapcsolódó várakozások jelentősen felerősítik. A spekulánsok jobb híján ezek alapján próbálják kikövetkeztetni a jövőbeni folyamatokat.
Bizonytalan időket élünk, a válság jobban kiemeli az árak bizonytalanságát, a piacok egyébként is rendkívüli csapongását. A krízis egyik nagy tanulsága pedig, hogy egy nemzetgazdaság hosszú távon nem építhető a pénzügyi manipulációkra. A valóságos növekedés és fejlődés mozgatója csak az új érték, a munka és az innováció lehet. Az első nagy világégést követően két globalista és két identitárius ideológia kezdte meg világméretű terjeszkedését. A két identitárius irányzatot, a fasizmust és a nemzeti szocializmust 1945-re erőszakkal jelentősen visszaszorították, a rá következő évtizedeket pedig a két globalista ideológia, a kommunizmus és az amerikanizmus hidegháborúja követte. Az évezred végére úgy tűnt, a kommunizmust a saját belső ellentmondásai, a saját entrópiája végleg eltörli a történelem színpadáról. Ekkor volt egy olyan pillanat, amikor az amerikai globalizmus tűnt az egyetlen lehetséges és életképes történelmi folytatásnak az emberiség számára. Fukuyama sokat emlegetett: A történelem vége és az utolsó ember című művében azt írta, az emberi történelem az ideológiák harca, amiben a liberális demokrácia diadalmaskodik. Ahogyan a szerző, úgy szerte a világon sokan hitték akkor, az emberiség végre megtalálta azt az utat, illetve azt a modellt, mely egy olyan jövőbe vezet, amikor megszűnik az ideológiák harca, és a bolygó egész népességére kiterjed a jólét.
Marx is meglepődne?
Most, amikor rádöbbentünk, lehet, hogy csak egy hatalmas válság előszele volt az, amit az elmúlt három évben magának a válságnak hittünk, azt tapasztaljuk, hogy a világ vezető közgazdászainak véleménye is gyorsan változik. A sokat emlegetett Roubini közgazdász professzor egyike volt azoknak, akik előrelátták a 2008-ban történteket, még akkor, amikor a konjunktúra, az optimizmus uralta a világot. Azóta egyszerűen csak mágusként, vagy dr. Végzet néven emlegetik a professzort, aki most kijelentette, rájött, miszerint Marxnak mégis igaza volt, helyesen elemezte és fedte fel a kapitalizmus önpusztító természetét. A Wall Street Journalnak adott interjújában azt fejtegeti, hogy Marxnak volt igaza, a kapitalizmus egy ponton lerombolja önmagát, mert a hatékonyság, a jövedelmezőség, a költségcsökkentés javításának örökös hajszolásával folyamatosan átszivattyúzza a jövedelmeket a munkától a tőkéhez, ami elkerülhetetlenül kapacitásfeleslegekhez és az aggregált piaci kereslet hiányához vezet. Marx elmélete szerint a kapitalizmus eleve kudarcra van ítélve, mert az emberek mindig csak a saját érdekeiket követik, ezzel pedig a társadalom egészének érdekei ellen dolgoznak.
Nemcsak a mágus, de mások is gyakran emlegetik Marxot. Tagadhatatlan, hogy számos megállapítása helyes volt, az is tagadhatatlan, hogy amit a huszadik században kommunizmusnak neveztek, nem azonosítható Marx elméletének gyakorlatával. Amikor pedig rádöbbenünk, hogy ez most mégsem a történelem vége, arra is rá kell döbbennünk, hogy a huszonegyedik század elején gazdaságilag a legsikeresebb modellnek Kína bizonyul, ami a kommunista diktatúra és a vadkapitalizmus sajátos ötvözete. Marx nyilván meglepődne…
Lenin elméletileg ihatott kólát
Mindeközben a globalizáció talán első számú szimbóluma, a Coca-Cola 125 éves. Ha pedig Marx, a kapitalizmus vége, és a rohamosan fejlődő Kína kerül szóba, talán érdemes odafigyelni arra, mi történik a háttérben. A világ legnagyobb üdítőipari vállalata pár nappal ezelőtt jelentette be, hogy az elkövetkező két évben négymilliárd dollárt fektet be a kínai terjeszkedésbe. Kína egyike a legfontosabb növekedési piacoknak – mondta a Coca-Cola elnök-vezérigazgatója. A vállalat már 2009 és 2011 között hárommilliárd dollárt invesztált Kínában. A Coca-Cola az idei év első felében egymilliárd rekesznyi (!) üdítőitalt értékesített ott, dupláját a tavalyinak. Most hozták nyilvánosságra azt az adatot is, hogy a Coca-Cola a vártnál némileg nagyobb mértékben növelte adózott eredményét, az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A társaság jelentése szerint a nyereség 2,80 milliárd dollár volt az április–júniusi időszakban, az egy évvel korábbi 2,37 milliárd dollár után. Részvényenként a profit 1,02 dollárról 1,20-ra nőtt. Akkor most, hogy is van ez? A globalizált gazdaság tipikus termékét, a silány beltartalmi értékű, a legtöbbek szerint az egészségre is káros üdítőitalt, illetve az azt gyártó, egyik legnagyobb multinacionális társaságot nem érinti a válság? Terjeszkedésének legújabb célpontja pedig a legnagyobb kommunista diktatúra?
Ha már Marxot „kiáltottunk”, nézzük Lenint is. Vlagyimir Iljics 1915-ben írta Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka című művét. Ma, közel 100 év távlatából, azt kell mondanunk, nemcsak Marx, de Lenin is látnok volt. A világkereskedelmet és a világpolitikát a multinacionális cégek, monopóliumok és bankhálózatok uralják, ahogyan azt a művében megjósolta. Marx és Lenin között pedig az a különbség, hogy Lenin elméletileg ihatott Coca-Colát, hiszen „kortársak” voltak. Marx nem ihatott, mert azt halála után egy évvel, 1884-ben „találták fel”.
Amerika második világháborús hadba lépését követően a Coca-Cola Company ingyen üdítőt küldött a katonáknak. Az amerikai hadsereg „műszaki tiszti” beosztásban engedélyezte a Coca-Cola alkalmazottainak, hogy a frontvonalban is jelen legyenek, ott szolgálhassák ki a katonákat. A cég több külföldi országban is palackozóüzemet alapított, hogy az italt egyszerűbben juttathassa el a katonákhoz. Ezzel megalapozta a későbbi nemzetközi terjeszkedését is. Ekkor azonban Lenin már rég nem élt, hogy élőben vizsgálja az imperializmus legfelsőbb fokát. Vajon akkor mi történik most lényegében, és vajon mit szólna mindehhez Marx és Lenin?
