Krízisnek, vagy válságnak nevezik a legtöbben, azokat a – lényegében 2008 ősze óta a világgazdaságban, vele együtt a nemzetgazdaságokban és az egész modern kori társadalomban tapasztalható – folyamatokat, melyet titulálnak még recessziónak is, ami közgazdasági értelemben akkor áll fenn, amikor egy ország gazdasága két egymást követő negyedévben csökkenő gazdasági mutatószámokkal „büszkélkedhet”. A krízis, vagy a válság pedig még a recessziónál is rosszabb valami. Olyan, amit sokan és különféleképpen magyaráznak, vagy definiálnak, de legegyszerűbben úgy írható le, ha azt mondjuk, a válság az, amit az elmúlt három évben az életszínvonalunkon és életminőségünkön, de a közhangulaton keresztül is érzékeltünk. A legtöbb ember –, itt főleg az átlagemberre gondolunk – megérezte a válság hatását. Ugyanakkor paradox módon, a világon ezzel egy időben, nőtt a milliomosok és a milliárdosok száma. Nagyon sok komoly elemzésben a mostani krízist eleve úgy tekintik, mint a kapitalizmus szokásos ciklikus változását, amikor komoly megrázkódtatások árán ugyan, de a piac végül helyre rakja a dolgokat, minekutána ismét beköszönt a fellendülés kora, amikor a bizalom, optimizmus, és az emelkedő profitok bársonyos hangulata határozza meg a folyamatok további alakulását. Az ebből fakadó, növekvő jólét pedig, ha nem is arányosan, de mindenhova begyűrűzik.
A viharfelhők ismét gyülekezni kezdtek, így most ismét távolinak tűnik az optimizmus, ami arra enged következtetni, hogy nyilván olyan folyamatok zajlanak, melyeket nem lehet a hagyományos módon, a monetáris politika klasszikus eszközeivel orvosolni. Amikor, mintegy két évtizeddel ezelőtt úgy tűnt, a kapitalista világrend végleges győzelmet aratott, az történt, ami másutt, pl. az állat és növényvilágban is megfigyelhető az evolúció tükrében. Amikor egy adott pillanatban egy életképes, sok szempontból egészséges és ellenálló szervezet hirtelen konkurencia, komoly kihívások nélkül marad, amikor megszűnik a folyamatos versengés kényszere, megszűnik mindennemű fenyegetettsége, akkor lustává, felületessé, infantilissá, kevésbé ellenállóvá és torzulttá válik. Később pedig emiatt már a kisebb kihívások is könnyen megroggyantják. Valami ilyesmi történt a klasszikus értelemben vett nyugati világgal, a keleti tömb összeomlása után. Nyilván sokan valóban elhitték, hogy ez már a történelem vége, ahogyan Fukuyama fogalmazott. Ez rányomta bélyegét a filozófusok, közgazdászok, tudományos kutatóintézetek működésére, melyek ma már sok esetben – nézzünk csak körül – olyan problémák megoldásával foglalkoznak, melyeket saját maguk kreáltak, vagy melyek létre sem jöttek volna az érintettek ténykedése nélkül. Az eufóriában szinte mindenki egy kicsit elhitte, hogy küszöbön a Kánaán, már nem is kell mást tenni, mint valamiféle modelleket átmásolni, a dolog pedig majd önmagától működik. Ahogyan az a történelem folyamán már oly sokszor megtörtént, az aktuális rend, a győztes birodalom most belülről indult bomlásnak.
Önbeteljesítő jóslatok
Nap mint nap találkozhatunk a hazai és a külföldi sajtóban azzal, a jeles szakemberek szájából is elhangzó véleménnyel, hogy a nagyarányú és növekvő munkanélküliség a gazdaság egyik fő problémája. Tudni kell, hogy a munkanélküliség elsősorban nem gazdasági, hanem társadalmi probléma. Gazdasági szempontból csak akkor kedvezőtlen, amikor már olyan méreteket ölt, hogy veszélyezteti azon társadalom stabilitását, melyben a gazdasági tényezők működnek. Más részről a munkanélküliek hatalmas serege bevételek nélkül marad, ami kiesést jelent a keresleti oldalon, ezért lesz később gazdaságilag kedvezőtlen. Kezdetben ugyanis gazdasági szempontból még pozitív hatást is kifejt a tulajdonosok, a munkáltatók szempontjából, hiszen a munkanélküliség emelkedése olcsóbbá teszi a munkaerőt, ezzel pedig azonos termelési szint mellett lényegében csak a profit növekszik. Fernand Braudel, a gazdasági és történelemtudomány egyik sokat mellőzött, de kétségtelenül korszakalkotó meglátásokat publikáló alakja, fő művében rávilágít arra a most egyértelmű, és megvalósulni látszó tényre, hogy az újabb kor történelmi sorsfordulói az anyagi kultúra, – mint például a termelés, a fogyasztás, a technika, és a tudomány – szférájának lassú változásaiban gyökereznek. A kapitalizmus dinamikája című, magyarra is lefordított könyvében megállapítja, hogy a piacgazdaság nem feltétlenül azonos a kapitalizmussal. A piacok elemi formái több földrészen is kialakultak, ezekre épít csupán a kapitalizmus is. A kapitalizmus pár évszázados története alatt több gazdasági alapokon nyugvó birodalom igyekezett minél többet kihasználni saját céljaira a Föld véges és megújuló készleteiből. Ez a folyamat sem tarthat azonban örökké, ez nyilvánvaló. Az azonban, ami most történik, majd csak pár évtized távlatából lesz alaposabban és elfogulatlanul elemezhető, addig pedig még sok minden történhet. Sajnos a jelenlegi állás szerint nem kívánatos háborús konfliktusok is bekövetkezhetnek, ami történelmi szempontból megint csak nem lenne új. A dolgok jelenlegi állása szerint a 2008-as pénzügyi és gazdasági válság újult erővel visszatért, de úgy is fogalmazhatunk, hogy csupán folytatódik. Egyre fenyegetőbbnek tűnik a folytatás. A világgazdaság bővülésével kapcsolatosan hatalmas és teljesen kiszámíthatatlan bizonytalanságokkal kell szembenézni. Európa és Amerika adósságválsága, az ingatlanpiacok összeomlása, a megint tőkehiányos bankrendszer, a növekvő infláció, a magas munkanélküliség, mind-mind csak következmény. A valódi okok mélyebben rejlők lehetnek. Mind többen gondolják úgy, hogy nagyon nagy bajok lesznek itt még. Amikor pedig már nagyon sokan gondolkodnak így, akkor az azért fog bekövetkezni, mert a várakozásoknak és jóslatoknak van egy önbeteljesítő természete, ami a történelem során már sok alkalommal bizonyosságot nyert.
A válság második hulláma útjára indult. A legtöbben azt mondják, Szerbiában ebből egyelőre semmit nem érezni. Megint hallunk olyan véleményeket, hogy bennünket ez nem fog érinteni, meg, hogy felkészültünk az esetleges következmények kivédésére. Mindkettő nyilván butaságnak tűnhet, hiszen bizonyosan meg fogjuk érezni azt ami a tengerentúlon, az Európai Unióban, vagy másutt következik. Felkészülni nem nagyon lehet, hiszen gazdaságunk egyébként sem áll valami biztos lábakon. Az önbeteljesítő jóslatok elve alapján azonban lehet, hogy nem ártana most egy adag optimizmus, egy kis önbizalom mindenkinek. A válság hatása részben azzal is kivédhető, ha mindenki szorgalmasan teszi a dolgát, alkot és gyarapít, mert biztosan eljön majd egy olyan időszak is, amikor a valódi értékek dominálnak. De azt is mondhatnánk, a gazdaság a szakadék szélén áll, jövőre pedig egy nagy lépést teszünk előre…
