Röviden és tömören továbbra is úgy lehet a jelenlegi helyzetet jellemezni, hogy folytatódik a bizonytalanság a világgazdaság jövőjét illetően. A tőzsdéken tapasztalható mozgások pedig arra engednek következtetni, hogy a piacok, pontosabban az ott tevékenykedő befektetők és spekulánsok hajlamosak időnként túlreagálni a dolgokat, bizonyos történéseknek nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint amekkora hatásuk van valójában. Tényleg nehéz ezekben az időkben a realitás talaján mozogni. Ez nem csak a gazdaságra érvényes.
Embertársainkon is megfigyelhetjük a realitástól való kisebb-nagyobb elrugaszkodás jeleit, ami néha csak alig felismerhető, más esetekben viszont már-már ijesztő. Visszatérve a tőzsdékre, valóban annyira bizonytalan időket élünk, hogy némiképp érthető, ha az üzletkötők esetenként túlreagálják a helyzetet, ami a tőzsdei árfolyamok olyan mértékű zuhanását eredményezi, mely már aggasztónak minősíthető.
NEGATÍV KAMATLÁB
Sokan aggasztónak tartják azt is, ami a svájci frankkal történik. Elsősorban az árfolyamához kötött hitelek felhasználói kerültek nehéz és bizonytalan helyzetbe. Az alpesi valuta irreális mértékű megerősödése az utóbbi időben egyértelműen visszatükrözi, hogy mennyire bizonytalan a helyzet. A válság „lázmérőjének” is nevezhetnénk a frankot. Sokatmondó tény az is, hogy a szakma, azaz a közgazdászok többsége pesszimista. Optimista nem is igen lehet senki, vannak, akik jobban, és vannak, akik kevésbé borúlátók. A kevésbé borúlátók is úgy vélik, hogy a válság most már egészen biztosan W alakzatot vett, a pesszimistábbak pedig arról beszélnek, hogy a W második „lejtmenete, mondjuk úgy „gödre” mélyebb lesz az elsőnél, mely 2008-ban indult el. A svájci frank esetében ez olyan paradoxonhoz vezetett, hogy megjelent a negatív kamat, ami leegyszerűsítve annyit jelent, aki a pénzét svájci frankban a bankba beteszi, nem kamatra számíthat, hanem neki kell fizetni azért, hogy megőrzik. Az efféle jelenségekre elsősorban azért került sor, mivel a pénzpiacokon is komoly ingadozások tapasztalhatóak, valamint azért mert a jegybankok is szükségét látták a beavatkozásnak.
Ha világ pénzpiacait összességükben szemléljük, azt lehet megállapítani, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége jelentős mértékben túlnőtte a megtermelt érték, a reálszféra kereteit. Bizonyos becslések alapján jelenleg is legalább tízszer akkora pénzmennyiség van forgalomban, mint a világ GDP-jének értéke. Persze hangsúlyozni kell, hogy egyik és másik érték is csak egy mutatószám, hiszen mindaz, ami érték, valamint amit megtermelnek a világon az ma lényegében felbecsülhetetlen, mert nehéz, illetve gyakorlatilag lehetetlen közös nevezőre hozni. A ma már a gazdasági szóhasználatban meghonosodott kifejezéssel élve a buborékok, vagy lufik is elsősorban e miatt az aránytalanság miatt keletkeztek. Sokan vélik úgy, hogy a válság feladata lenne a felesleges pénzmennyiségek elértéktelenítése, gyakorlatilag a megsemmisítése, és azért vannak továbbra is ingadozások és recesszió, mert a „kutyaharapást szőrével” elvet alkalmazva a válságot is tőkeinjekciókkal próbálták meg kezelni.
FOLT HÁTÁN FOLT
Folt hátán folt –, hiteltörlesztés hitelből, eladósodás után újabb adósságterhek. Ez a jellemzője most a globális pénzügyi rendszernek, és az azon belül némiképp elszigetelten működő állami költségvetéseknek. A Reuters által megszerzett és kiszivárogtatott belső dokumentum adatai szerint a Nemzetközi Valutaalap minden pénze kevésnek bizonyulhat, mert a globális helyzet romlása miatt egyre több ország kér majd segítséget.
A Nemzetközi Valutaalap munkatársai szerint az IMF mintegy 390 milliárd dollárnyi kölcsönt nyújthat anélkül, hogy mérlege veszteségessé válását kockáztatná. A belső dokumentum szükségesnek mondja, hogy újabb hat hónapra, 2011. október 1-jétől a jövő év márciusának végéig helyezzék készenlétbe az IMF válságalapját, amelyet tavaly a tízszeresére növeltek, miután a világ tizenkilenc legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20 csoport azt kérte, hogy a globális pénzügyi válság miatt háromszorozzák meg az IMF hitelforrásait. Eközben a feltehetően világszerte némiképp kozmetikázott gazdasági adatok lesújtóak. A világon a gazdasági növekedés 2 százalék körül, vagy az alatt van, ami a hibahatáron belül mozog, és ha a kétségtelenül létező kozmetikázásokat is bekalkuláljuk, akkor nyilván, hogy nem csak, hogy megállt a növekedés, hanem csökkenés is lehet. Pedig nyílt titok, hogy a mindenkori országok mindenkori kormányainak különféle „bűvös patakok”, esetenként „csodaforrások” állnak a rendelkezésére a költségvetési hiány csökkentéséhez. Számtalan kombináció létezik, melyek segítségével lényegében úgy lehet megcsapolni a zsebeket, hogy észre sem lehet venni hol folyik ki, de kifolyik. A költségvetés elfogadásakor például a tételeket a kiadási oldalon nominálisan rögzítik. Ha pedig az infláció egy adott időszakban meghaladja a tervezettet, de nem módosítják nominálisan a tételeket, akkor reálértékben csökkenni fog a kiadási oldal. A bevételi oldalon viszont más helyzet alakul ki, hiszen az infláción keresztül, illetve annak hatására több folyik be, hiszen nominálisan nagyobb lesz pl. a forgalmi adóból származó rész. Így az történik, ha a tényleges infláció meghaladja a tervezett szintet, hogy a bevételek ugyan reálértékben többé-kevésbé változatlanok maradnak, nominálisan azonban emelkednek. A két oldal együttes hatásaként a költségvetés egyensúlyi pozíciója javulni fog a tervezetthez képest. Számos más hasonló „fifikával” élhetnek, és élnek is a mindenkori kormányok. A valós helyzetet még a statisztikai adatok feldolgozási módjával is lehet kicsit javítani stb. Valahogy mégsem tudja jóformán egyik ország sem tartósan és maradéktalanul befoltozni a költségvetésében keletkező lyukakat. Ez is a növekedés elmaradásának, illetve lassulásának a következménye. Ha nincs növekedés, az oda hat, hogy nincs kereslet, s ha nincs kereslet, nem lesz növekedés sem. Ez egyféle ördögi kör, amiből nehéz lesz majd kitörni.
Az Európai Unió energiaügyi biztosa egy eléggé bizarr javaslattal állt elő a napokban. Arra tett javaslatot, hogy az uniós épületek előtt eresszék félárbocra a legnagyobb adósságokat felhalmozó tagállamok zászlaját. Magyarázatában állítólag úgy vélte: a jelképes lépésnek erőteljes elrettentő hatása lenne. Azóta az unióban már sokan elhatárolódtak ettől az ötlettől. Maga az ötlet pedig amellett, hogy megmosolyogni való, egyben a helyzet drámaian súlyos kilátástalanságát is tükrözi…
