Kisebb-nagyobb intenzitással már három éve tombol a pénzügyi és gazdasági világválság. Időről időre hallhatjuk, hogy egy-egy régió vagy nemzetgazdaság, köztük a miénk is, kilábalt már a recesszióból, kezdetét vette a fellendülés. Majd egy újabb időszak elteltével ismét azokkal a tényekkel és mutatókkal vagyunk kénytelenek szembesülni, hogy mégsem. A gondok nem oldódtak meg, sőt további bizonytalanság, újabb neuralgikus válságpontok bukkannak fel. Főleg a politikusokra jellemző, de a közgazdászok egy része sem szívesen ismeri el, hogy még mindig a megoldások keresésénél tartunk, talán észre sem véve, hogy a helyzet egyre jobban elfajulni látszik. Lehet, hogy a most kialakuló állapotok mind távolabb sodornak bennünket a lehetséges megoldásoktól. Az általános gazdasági romlás hozza magával a feszültségeket.
Érezzük ezt nap mint nap, szűkebb környezetünkben is. Fogytán a türelem, csökken a tűréshatár, és mindez nehezíti majd a jövőbeni megoldások fájdalmasabb pontjainak esetleges könnyebb keresztülvitelét. Észrevehetően és észrevétlenül is sodródunk az árral. A világ több pontján olyan válsággócok alakulnak ki, melyek a jövőben könnyen ellenőrizhetetlenné válhatnak. Bizonyos körök közben próbálják a helyzetet kihasználni a saját rövid és hosszú távú céljaik megvalósítására. Ez is egyértelműen érzékelhető.
A gazdasági bajok orvoslása végett eddig lényegében mindenütt csak sematikus megoldásokkal próbálkoztak. Élénkítés, a pénzkínálat bővítése, ugyanakkor visszafogás, költségvetési megkurtítások, államháztartási megtakarítások – ezekről beszélnek nap mint nap. Megfigyelhető, hogy a közgazdászok a válságkezelés megoldásaiban a társadalmi korlátokat rendkívül pragmatikus módon, de ugyanakkor sajnos nem a valóságnak megfelelő módon próbálják kezelni. Nyilván tudomásul vették, hogy a társadalmi várakozások és a politikai helyzet – mondjuk úgy, hogy maga az élet – felülírja a tisztán közgazdasági döntéseket. De vajon hol lehet meghúzni ilyen bizonytalan időkben az elképzelt optimális határokat a politikai döntések és a gazdaságilag logikus intézkedések között. Nagyon nehéz az esetenként naponta ide-oda tolódó határokat megérezni vagy megsejteni.
Nem biztos, hogy mindig szerencsés a rövid távú hatalommegtartási érdekekből kizárólag a társadalmi érdekeket követni, de az sem, hogy tisztán a közgazdasági érvek vezéreljenek minden döntést. Fontos volna ilyenkor mindenki számára a tisztánlátás. Most viszont éppen az ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Sokak tevékenységét egyre inkább a demagóg retorika és az ideológiai tévképzetek irányítják. Európa bizonyos részeit szemlélve azt tapasztalhatjuk, egyesek még mindig azt hiszik, hogy a második, sőt az első világháború sem fejeződött be. A gazdasági megoldások keresése helyett, más esetben a tehetetlenséget elkendőzendő, avult ideológiai témákra összpontosítanak. Közben a mindenáron a gazdasági növekedést célzó gazdaságpolitikának nem kínálja senki sem az elfogadható alternatíváját, lévén, hogy növekedés nélkül valóban nincs előrelépés, de az is világosnak tűnik, hogy puszta növekedéssel sem lehet már ebben a helyzetben minőségi változásokat generálni. A világon kétmilliárd ember él naponta kevesebb mint két dollárból. Sokan szótlanul tűrik, mondhatni beletörődtek a szegénységbe. Ugyanakkor például az Amerikai Egyesült Államokban – mely nemrégiben még a szabadság és az általános jólét szimbólumának számított – mindennapossá váltak a kisebb-nagyobb tüntetések, incidensek.
Növekedési kényszer
Ugyanakkor globális szempontból éppen elérkezni látszik az olcsó energiahordozók és nyersanyagok korszakának vége. A valóság sajnos az, hogy a növekedés a Föld szűkös erőforrásainak kíméletlen kiaknázása és felélése mellett súlyos jövedelemkoncentrációt okozott, amit a jelenleg fennálló rendszer önmagától nem is fog enyhíteni, hanem abban az irányban hat, hogy ezt a hatalmas szakadékot tovább mélyítse. Ez az egyenlőtlenségek erősödését produkálja, egyre gyorsuló ütemben.
Mindez érdekkonfliktusban áll az emberiség jövőjével, hiszen ez a növekedés egy energiahordozókban egyre inkább szűkölködő térben, a Földbolygón megy végbe, melynek egyre inkább gyengülő ökológiai rendszerét a fejlett országok lelkiismeret-furdalás nélkül „beáldozzák” a mindenható növekedés érdekében. A gazdasági növekedés elmaradása magával hozza egyben a recessziót, ami egyet jelent az általános hanyatlással. Növekszik a munkanélküliség, csökken az adózási fegyelem, ennek nyomán csappannak az állami bevételek. Mind kevesebb jut a jóléti juttatásokra és a növekvő szociális igények kielégítésére. Hanyatlásnak indul minden. A mindenkori hatalmon lévő garnitúrával szemben ezzel egyidejűleg növekszik az elégedetlenség. Megállapíthatjuk tehát, hogy újabb kori társadalmunk működésének rendszere szoros összefüggésben van a gazdasági növekedéssel, ennek elmaradása pedig azonnal komoly működési zavarokat idéz elő.
Beruházás és (új)gyarmatosítás
Szerbiában a gazdasági fejlődés elősegítését általánosan legtöbben a külföldi tőke idevonzásában látják. A befektetések azonban a válság kitörésével visszaestek. Sajnos előtte is, és utána is, többnyire a gyarmati jellegű befektetések voltak túlsúlyban. A hagyományos értelemben vett gyarmati jellegű befektetés alkalmával a beruházók megpróbálják tevékenységüket a termelési folyamat egészére kiterjeszteni. A biztonságos nyersanyagellátás érdekében közvetlenül, vagy közvetett úton megpróbálják ellenőrzésük alá vonni a nyersanyagforrásokat. Megpróbálnak valamilyen módon monopolhelyzetet teremteni maguknak. A feldolgozást leggyakrabban a nyersanyagforrások közelében végzik. Jellemző még rájuk, hogy általában nem kapcsolódnak szervesen a gazdaság egyéb területeihez, így végeredményben a gazdaságot dinamizáló hatásuk is minimálisra tehető. Általában korszerű technológiával folyik a termelés, ami azt jelenti, hogy alacsony az élőmunka részvétele a termelési folyamatban, mivel jórészt minden automatizálva van. Ezért aztán a foglalkoztatás serkentése, a munkanélküliség érezhető csökkenése nem várható az ilyen jellegű beruházásoktól. A hazai gazdaság újrateremtésére kellene törekedni. Olyan fejlődési modellt kell választanunk, melynek hatására erősödik a reálgazdaság. Olyan feltételeket kell teremteni, melyek nyomán a munkahelyeket biztosító hazai kis- és közepes vállalkozások beruházási kedve megnő. A nagyarányú munkanélküliségre és fokozódó szegénységre csupán egy munkaintenzívebb termelési mód kínálhat megoldást a jövőben.
