A 2008-ban kezdődő, még jelenleg is tartó gazdasági világválság természetéről a mai napig folynak viták. A trendeket figyelve előbb azt kezdték el találgatni, hozzáértő szakemberek és botcsinálta elemzők egyaránt, hogy grafikonra kivetítve milyen alakzatot mutat majd a világgazdaság teljesítménye. Főleg akörül folyt a vita, hogy V, vagy W alakzatot formál-e vajon, ami az első esetben egy mélypont utáni kilábalást, utóbbi esetben pedig az első kezdeti kilábalás utáni újabb mélypontot jelenti. A helyzet jelenlegi állása alapján éppen a W alakzatnál tartunk, annak is a második „gödrében”. Egyben kétséges, és bizonytalan, hogy mikor kezdődik a kilábalás, valamint, hogy az első W után jön-e egy újabb, majd megint másik, lesz-e belőle tripladuplavé, vagy valami más. A hosszú távú kilátások szerint tehát akár több W is következhet, arról nem is beszélve, hogy a W után beugorhat akár egy L is, ami lényegében a stagnálással egyenlő, a legborúlátóbb forgatókönyv szerint pedig I alakzatban történő, meredek esés is bekövetkezhet.
Nyilvánvaló, hogy nálunk a gazdasági gondok következményei a világ fejlettebb részéhez mérten bizonyos ritmusbeli eltolódásokkal fejtik ki hatásukat. Ezért a következményeket, azaz a válság újabb pusztító hullámait általában pár hetes, vagy hónapos késéssel érezzük meg, esetenként eltorzult formában. Még az első hullám nehézségeit sem hevertük ki teljes egészében, máris küszöbön a második hullám. Recesszió ante portas! Még nem is tudjuk pontosan, illetve nyilván soha nem fogjuk megtudni, hogy az elmúlt három év gazdasági hanyatlásáért pontosan mennyiben okolható a nemzetközi gazdasági helyzet, és mennyire a hazai cselekvésképtelenség és dilettantizmus. Biztos azonban, hogy mindkét tényezőnek jelentős szerepe van abban, hogy ott tartunk most, ahol éppen tartunk. Lehet arra is hivatkozni, hogy a válságos idők nem alkalmasak a komolyabb gazdasági reformok véghezviteléhez, hiszen az egyébként is bizonytalan állapotok felnagyíthatják az átalakítások negatív hatásait. Nyilván ilyen megfontolásból, valamint a politikai egyetértés hiánya miatt ezen a téren nem sok előrelépést tapasztalhattunk az utóbbi időszakban.
Kapitány és iránytű kérdése
Makroszinten lényegében most nem fedezhetünk fel kirívó aránytalanságokat, ez tény. Lehet azon vitatkozni, hogy vajon az exportőrök, vagy az importőrök számára előnyös a jelenlegi árfolyam, azon is, hogy mennyire mesterséges, de az is tény, hogy az utóbbi időben nincsenek komoly ingadozások, ami önmagában véve nagyon pozitív. Viszont a reálgazdaságban továbbra is hatalmas gond a likviditás hiánya, emellett a fizetési fegyelem állapota inkább a fegyelmezetlenséggel fejezhető ki. Természetesen sokban rontja kilátásainkat az a tény, hogy a bennünket most már lényegében földrajzi értelemben is körülvevő Európai Unió is komoly válságban van. A legnagyobb árucsere-forgalmat ugyanis az uniós tagállamokkal, valamint a szomszédos országokkal bonyolítjuk le, nagyon nem mellékes tehát, hogy mi történik ott. A világgazdaság viharos tengerén a görög „hajó” léket kapott és süllyed, de komoly viharba keveredett az olasz, a spanyol, sőt a francia „legénység” is. Ilyenkor lehet, hogy valóban nem ajánlatos kifeszíteni a vitorlákat, hiszen az egyik pillanatban még kedvezőnek mondható széljárás hirtelen megfordulhat, és derékba törheti árbocunkat. A fokozódó és bonyolult nemzetközi helyzet miatt valóban körültekintően és óvatosan kell navigálni. Magán a hajón viszont vannak olyan, a hajózási körülményektől majdhogynem független „belügyek”, melyek megoldása nem tűrhet halasztást, amennyiben a közelebbi és távolabbi jövőben tényleg haladni szeretnénk. Az állami apparátus hatékonyabbá tétele és ésszerűsítése, a közvállalatok depolitizálása és versenyképessé tétele, az adózási fegyelem javítása, a korrupció felszámolása a világgazdasági válságtól függetlenül egy szükségszerű folyamat kellene, hogy legyen. Ezek helyett azonban, lévén, hogy rohamosan közelednek a választások, valószínűleg, hogy a giccses, a populista, a napi politika tükrében a poénszerzést megcélzó intézkedések fognak felülkerekedni, a valódi átütő változásokra pedig még várni kell.
Egyedül nem megy
A régió országainak gazdasági szubjektumai sokkal könnyebben vehetik fel a harcot a gazdasági nehézségekkel, amennyiben a kölcsönös bizalom alapján szorosabbra fűzik együttműködésüket. Állami csúcsvezetésünk is belátta ezt, ami egy nagyon pozitív fejleményként könyvelhető el, és az utóbbi napok történéseinek ez az egyik reményt keltő üzenete. Az egykori tagköztársaságok, vagy a még tágabb régió cégei ugyanis sokkal versenyképesebben tudnának fellépni nemcsak az unió, de pl. az orosz, a távol-keleti, vagy tengerentúli piacon is. Tapasztalhatóak olyan pozitív visszajelzések, miszerint a közös és kölcsönös gazdasági érdek felül tud kerekedni a nemzeti, nacionalista és ideológia hátterű berögződéseken, és mégiscsak történik valami. Egyben azonban, mint a válságos helyzetekben általában, erősödnek az elzárkózást, befelé fordulást, a szélsőséges eszméket hirdető eszmék is. Erre a kettős megnyilvánulásra nyilván ugyanúgy tekinthetünk, mint ahogyan egy félig telt pohárra. Ismert tanulság, hogy az optimista ilyenkor azt mondja, hogy félig azért tele van, míg a pesszimista, hogy félig már üres. Hogy lassan több, vagy kevesebb lesz-e a poharunkban, az természetesen tőlünk is függ. Szinte bizonyosra vehető, hogy világgazdasági szinten az elkövetkező években is folytatódik majd a bizonytalanság, kisebb-nagyobb mélypontokkal, nyilván következik még néhány W a grafikonon, amit valamilyen módon túl kell majd élni. A piaci folyamatok letisztulása eltart még egy ideig, ez nyilván előre kipipálható. A világban jelenleg is dúló valutaháború következményeit sem lehet figyelmen kívül hagyni, de a sérülékeny kis nemzetgazdaságok a spekulatív támadások célpontjaivá is válhatnak. Az egyes államoknak és közösségeknek is meg kell találni a megfelelő pénzügyi és gazdasági szabályozási formákat. Nyilván sikeresebben tehetik meg, ha közösen próbálkoznak, hiszen ma már a tőke, így a spekulatív tőke sem ismer országhatárokat. A kialakulóban lévő helyzet már-már akár skizofrénnek is nevezhető. A józan gazdasági logika és a hosszú távú államérdek az európai utat diktálná, de közben kanalizálni és csillapítani kell az össznépi elégedetlenséget és a burjánzó demagóg populizmust.
