Mozgalmasnak vagy mozgalminak is nevezhető az elmúlt hétvége forrongó világunkban. Világszerte tüntetéseket tartottak. A hírek alapján közel száz ország mintegy ezer városában adtak hangot elégedetlenségüknek az emberek. A fokozódó gazdasági válság, a növekvő munkanélküliség és az ezek nyomán kialakuló társadalmi feszültségek generálják azokat a már hetekkel, sőt hónapokkal ezelőtt kezdődött sztrájkhullámokat, melyek globális világunk egészében egyelőre erőtlenül, de rendszeresen fel-felbukkannak.
Esetenként csak kis tömegek gyűlnek össze, másutt komoly karhatalmi erők tudják csak megfékezni a komolyabb rendbontásokat. A közeli múltban még a jólét szimbólumaként emlegetett Amerikai Egyesült Államok számos városában vonultak ki tömegek az utcákra. Az ország legnagyobb városaiból demonstrációkról tudósítottak. Forrongott Norfolk, Florida, Michigan, St.Louis, Boston, Chicago, Virginia, Missouri, Minneapolis, Portland, Nashville, Oregon és sok más város. A tiltakozásokat a nagy többség által elszenvedett életszínvonal-csökkenés folyamatosan generálja. A tüntetések, felvonulások megszervezését sokban elősegíti, hogy a szervezők a közösségi oldalakat használják, a Facebookot, a Twittert és más hasonló portálokat, melyek segítségével biztosítani tudják a gyors és hatékony információáramlást, így rövid idő alatt nagy tömegeket tudnak mozgósítani.
Foglaljuk el a Wall Streetet! – hangzik a felhívás Amerikában. Foglaljuk el a City Square-t! – erre buzdítanak Melbourne-ben. Foglaljuk el a Londoni Tőzsdét! – szól a biztatás Londonban. Vegyes követelések hangzottak el emellett, hiszen a gazdasági gondok, a szociális helyzet rendezése mellett például esetenként az állatok jogainak védelmét, vagy éppen Palesztina támogatását is a transzparenseikre írták, így a tiltakozások lényege esetenként elködösült. Százezren tüntettek szombaton Dublinban az ír kormány gazdasági megszorító intézkedései ellen. Földrajzilag nem túl távol tőlünk, Rómában több kilométer hosszan kanyargott az utcákon a szintén százezres tömeg. A békés tüntetők a növekvő munkanélküliség és Olaszország rossz gazdasági helyzete ellen tiltakoztak. A rendőrség közleménye szerint az eseményen körülbelül ötszáz anarchista is megjelent, kirakatokat törtek be, autókat gyújtottak fel, de az olasz védelmi minisztérium egyik melléképületét is lángba borították. A tüntetők egy része végül már a vandálok ellen is tiltakozott, ellenük fordultak, le is köpködték őket. Küszöbön a káosz?
Az igazság valahol félúton elveszett?
Félő, hogy valóban kaotikus hangulat van kialakulóban, ami nem sok jóval kecsegtet. Sokan vonulnak ugyanis az utcákra anélkül, hogy tudnák, lényegében mit is akarnak azon kívül, hogy valamiféle változásokat szeretnének. A lényeg azonban röviden úgy foglalható össze, a fennálló világrend ellen tiltakoznak egyre tömegesebben. Miközben a válságot kirobbantó bankokat közpénzekből mentik meg a kormányok, addig az egyszerű embereket egyre nagyobb megszorításokkal sújtják – harsogja a Foglald el a Wall Streetet mozgalom. Ezeket a tüntetőket már a közgazdasági Nobel-emlékdíjas Stiglitz, a tőzsdeguru Soros György és a jótékonyságáról ismert milliárdos, Warren Buffett fia is védelmébe vette. Más részről a Wall Street Journalban megjelent Herman Cain afroamerikai származású republikánus elnökjelölt kommentárja, melyben a tüntetőket antikapitalista jelzővel illeti, és azt írja még, hogy nem a bankokat kell vádolni az előállt helyzetért. Szerinte, akinek nincs munkája, vagy nem gazdag, az csak önmagát okolhatja. Olaj a tűzre? Vagy kimondott igazság? De vajon hol lehet az igazság, ha létezik olyan? A jelenlegi helyzetért valóban az elkényelmesedett és haszontalannak mondott néptömegek, netán a tényleg kapzsi kapitalisták, vagy egyszerűen csak a fennálló világrend okolható. Vagy talán ne is keressük az igazságot, hiszen jól tudjuk, ilyen dolgokban abszolút igazság nyilván nem létezhet. Marx elmélete szerint a kapitalizmus eleve kudarcra van kárhoztatva, mert az emberek mindig csak a saját érdekeiket nézik, ezzel pedig tulajdonképpen a társadalom egészének érdekei ellen dolgoznak. Mindenesetre elgondolkodtató az is, amit Marx mondott s az is, ami most történik, és megmarad a kérdőjel is, hogy akkor vajon mi fog történni, és vajon mi lehet a megoldás?
Tea Party
Gyakoribbá és mind tömegesebbé válik tehát világszerte a kapitalizmusellenes mozgalom. Mégis erőtlennek tűnik, hiszen a néha már-már megmosolyogható követeléseknek nincs konkrét politikai kerete. Jellemző, hogy alulról szerveződő, többnyire ad hoc mozgalmakról van szó, nincsenek vezetőik, és semmit sem mondanak a konkrét célokról, még kevesebbet a lehetséges megoldásokról. Az amerikai belpolitikában viszont a Republikánus Párt jobb szélén intézményesülni látszik egy egyszerre ultrakonzervatív, és ugyanakkor libertárius irányzat, ami a Tea Party mozgalomban nyilvánul meg. A Tea Party kisebb államot, alacsonyabb adókat, nagyobb személyes szabadságot követel, a Wall Street elfoglalói a nagyvállalatok megrendszabályozását és igazságosabb társadalmi berendezkedést. Az eredetileg elitista mozgalomként induló, bár később utcai demonstrációkban is testet öltő Tea Party-val szemben a Wall Street elfoglalóinak indíttatása sokkal inkább kötődik nemzedéki tapasztalataikhoz, politikai szocializációjukhoz, vagy annak hiányához. A Tea Party mozgalom több tiltakozást szervezett, és több politikai jelöltet is támogatott már. A mozgalom neve utalás a bostoni teadélutánra (angolul: Boston Tea Party), az elégedetlen gyarmatiak 1773-as megmozdulására, amikor a teát egy hajóról a tengerbe öntötték tiltakozásként az adók ellen. Néhányan úgy utalnak a „Tea” nevére, mint a Taxed Enough Already (magyarul Épp eléggé megadóztatva) rövidítésére, ami önmagáért beszél. A Tea Party mozgalomnak sincs központi vezetősége, hanem laza együttműködésű országos, regionális és helyi csoportokból áll, amelyek maguk határozzák meg saját platformjaikat és napirendjüket, viszont a célkitűzéseik lényegében jól definiáltak és egységesek. A helyzet röviden úgy írható le, hogy demagógiából nincs hiány egyik oldalon sem. Közben a második világháború utáni nyugati fejlődési modell ma már működésképtelen, és egyelőre új nincs helyette. A termelés egyre nagyobb része vándorol más földrajzi térségekbe, ahol olcsóbb a munkaerő. A bajok okai talán ebben rejlenek. Hiszen ha a termelés elvándorol, nincs munkahely, ha nincs munka, nincs fizetőképes kereslet, csak szociális igények. A megoldások keresésekor talán ezen is el kellene gondolkodni.
