A viharfelhők továbbra sem oszlottak szét Görögország egén. Több meglepő fordulatot hozott már eddig is a görög válság. Várhatóan a jövőben sem lesz ez másként. A globális gazdaságban, az Európai Unióban és a görög belpolitikában is folyamatosan változnak a fejlemények. Sokan azt állítják, hogy a helyzet még mindig annyira kritikus, hogy elég lesz/lenne egy szikra, ami hatalmas pánikreakciókat váltana ki a rengeteg szálon mozgatott és összefüggő világgazdaságban. Másrészt van egy másik, legalábbis kezdeti tanulságnak nevezhető megtapasztalás, amely szerint a piacok hajlamosak ugyan hevesen reagálni minden olyan információra, mely nem volt előre „bekalkulálva”, ugyanakkor a folyamatos válsághelyzet némiképp „ellenállóvá” teszi a piacokat a túl heves megnyilvánulásokkal szemben. Az elmúlt napok történései arra is rámutatnak, hogy gyors és hatékony megoldás nem várható a „görög-tűz” eloltása terén. Sőt, ismét olyan „gyúlékony” helyek kezdtek mozgolódni mint Olaszország, és más mediterrán országok.
A bizonytalanság tehát folytatódik, és ez már eleve nem tesz jót a befektetői hangulat szempontjából, aminek következményeit csak később érezzük meg. Lényegében még mindig nem mondható ki a végítélet, és az euró-övezet felbomlásának nagy esélye ellenére talán még mindig valószínűbb, hogy valamilyen formában mégiscsak fennmarad a rendszer, megmarad a közös pénz. Ha a valutaunió felbomlana – ennek reális esélye mégiscsak ott lóg a levegőben –, azonnali fájdalmas következményekkel járna. Bizonyos elemzések szerint mintegy két éven belül a görögök, esetleg más „kritikus” tagállamok kilépése után a megmaradó rész versenyképesebb lenne, mint ha együtt maradnának. Az adósságválsággal küszködő tagországok versenyképességét egyébként sem lehetne az adósságtörlesztés átstrukturálásával jelentősen növelni, az agónia nyilván folytatódna. „Menet közben” pedig további, most még előre nem látható gondok is felmerülhetnek. A legtöbb elemzés szerint a periferiális országokban minimum egy évtizedes pangás, recesszió, társadalmi elégedetlenség lenne a minimális következmény.
Ki marad a végén?
Amennyiben a görögök kilépnének az euróövezetből, precedenst teremtenének, ami nyilván dominó effektust váltana ki, azaz követnék őket a spanyolok, olaszok, sőt talán más országok is. Mivel azonban az övezet elsősorban nem gazdasági, hanem inkább politikai szempontok alapján jött létre, nyilván szétesésénél vagy egybemaradásánál is érvényesülni fognak a politikai szempontok, melyek tiszta gazdasági logikával nem magyarázhatók meg. A gazdasági logika egyébként is rövidlátó, még a hosszú távú elemzésekben is. A jelenlegi helyzetben viszont a rövid távú makrogazdasági következmények sem elemezhetőek tisztán. Ahogy azonban több forgatókönyv létezik az euróövezet jövőjével kapcsolatosan, az sem zárható ki, hogy végül nem a kritikus helyzetben lévők távoznak, hanem pl. Németország és más erős központi tagállamok megelégelik a huzavonát, és maguk döntenek a távozás mellett. A maradék pedig nyilván nagy eséllyel szintén úgy dönt majd, hogy külön utakon folytatja. A helyzet komolysága nyilván nem sok tréfálkozásra adhat okot. Ha mégis tréfálkozni akarnánk, azt is a lehetséges forgatókönyvek egyikeként elemezhetnénk, hogy az erős központi, majd az adósságcsapdába keveredett tagállamok kiválása után Montenegró lehetne az euró „örököse”, ahol évek óta hivatalosan fizetőeszközként, az állami költségvetés elszámolásának eszközeként szerepel a közös európai pénz, annak ellenére, hogy egykori tagköztársaságunk hivatalosan nem tagja az euróövezetnek, de még az Európai Uniónak sem. Specifikus, és sokak számára szimpatikus ország Montenegró, a meglévő anomáliái ellenére. Mondhatni, hogy a 90-es évek balkáni zűrzavarát végül minimális következményekkel sikerült megúszniuk, a hágai bíróság sem támasztott külön feltételeket velük szemben. Az akkor még tagköztársaságnak számító ország megúszta a NATO légi csapásait, majd a Szerbiával való szakítás is elegánsan, komolyabb következmények nélkül zajlott le. Tavaly elnyerték az uniós tagjelölt státust, de nyilván nagyon messze vannak a valós tagságtól. Ugyanakkor az euróövezethez mégis nagyon közel, hiszen eurójuk van. Ehhez persze kellett az Európai Unió hallgatólagos beleegyezése, és ehhez nyilván sokban hozzájárult az is, hogy Montenegró szerény gazdasága nem veszélyeztetheti egy akkora térség gazdasági stabilitását, mint az eurózóna.
Élni vagy visszaélni?
Brüsszelben olyanokat rebesgettek, mielőtt a belső gondok elvonták volna a teljes figyelmet, hogy a valós csatlakozási tárgyalások idejére Montenegrónak mégis saját fizetőeszközt kell bevezetnie, és csak akkor lehet (ismét) eurója, ha eleget tesz a maastrichti feltételeknek. Pedig déli szomszédunknál az euró bevezetése telitalálatként könyvelhető el. Nem kell odafigyelni az árfolyam-ingadozásra, a turisták pedig kimondottan kedvelik, hogy nem kell bajlódni az átváltással. A montenegrói szorgalmat sok esetben nem a legkedvezőbb fényben ábrázolják a ma is közszájon forgó viccek. Ennek ellenére az ország jelenleg a maastrichti feltételek nagy részét talán jobban teljesíti, mint az euróövezet „roggyant” tagjai.
Montenegró egyébként némiképp csak a hagyományokat ápolja az euróval, hiszen történelme során régebben is főleg a környező nagyhatalmak valutáját használták. Csak két alkalommal, és rövid ideig volt eddig saját pénznemük. 1851-ben II. Petar Petrović Njegoš veretett aranypénzt, amely a perun nevet kapta, és nem vált elterjedt fizetőeszközzé, amihez nyilván az uralkodó korai halála is hozzájárult. 1906-ban perper nevű pénzt vezettek be, amely az első világháború kitörése után tűnt el végleg.
Egy biztos a jövőre nézve: minden bizonytalan, legalábbis ami az euróövezet jövőjét illeti, de mindenképpen érdekes összehasonlítás ebben a pillanatban Montenegró és Görögország. Hiszen Montenegró tisztán a saját erejéből, a saját devizatartalékaira támaszkodva vezette be az eurót, melynek árfolyam-politikájába és az egyéb lényegi dolgokba nincs beleszólásuk, mégis élni tudnak előnyeivel. Görögország is kihasználta egy ideig az euró előnyeit, de ezért biztos, hogy valamilyen módon fizetnie kell a jövőben. Itt érkeztünk az összehasonlításban az árnyalati, de fontos különbséghez, hogy mit jelent valamivel élni, és mit jelent valamivel visszaélni, vagy valamit kihasználni. A njeguška pršuta (országa), úgy tűnik, ebben (is) különbözik a lukumádésztól…
