Az embert értelmi képességei emelték ki az állati sorból. A tudás, a gondolkodás volt a fejlődés, az előrehaladás mozgatója, az egyéb tényezők lényegében másodlagos szerepet játszottak. Így van ez ma is. Hiába a korszerű felszerelés, tudományos háttér, felhalmozott tudás, ha nincsenek szakemberek, akik azt használni, hasznosítani tudják. Ezekben, a válságos időkben is csak a tudományos megközelítés tárhat fel előttünk olyan utakat, melyek a szó szimbolikus és valós értelmében is előre, és nem hátrafelé vezetnek. Az energiahiányra, az éghajlatváltozásra, a szegénység és éhínség felszámolására tudományos megoldásokat kell találni. A gazdasági gondok feltárása és megoldása is tudást, tudományos megközelítést igényel. Nyilván senkinek sem kell külön megindokolni, hogy a tudomány szerepe, de felelőssége is, egy társadalom boldogulásában és a gazdaság sikerességében miért egyértelmű.
Kutatások, fejlesztések, jó szakemberek és tudás nélkül sajnos semmi jóra nem számíthatunk a jövőben. Az egyébként is negatív népszaporulati mutatók eleve vészjóslóak. Ezt azonban még jelentősen tetézi az a folyamat, amit agyelszívásnak hívnak, és ami a fiatal és tehetséges szakemberek külföldre vándorlását takarja. Behatóbban még mindig nem igen foglalkoznak a témával, de ijesztő számadatokat olvashatunk, hogy mennyibe kerül az országnak az agyelszívás. Ebben egyébként ott vagyunk a világ élvonalában, ami mutatja, hogy vannak nálunk tehetséges emberek, lehet, hogy az oktatási rendszer sem annyira katasztrofális. A baj ott van, hogy itthon nem látnak perspektívát, vagy nem kapnak lehetőséget a tehetséges emberek.
Gazdálkodni is tudni kell
A közgazdaságtudomány fejlődési szakaszai követik a történelem gazdasági átalakulásait. A csírák már az árutermelés kezdetén kialakultak, a klasszikus értelemben vett közgazdaságtan létrejövetele egybeesik az első ipari forradalom kibontakozásával, ami logikus átfedés. A gazdálkodási feltételek bonyolultabbá válása, a modern kori piaci folyamatok kiszélesedése elősegítette, hogy bizonyos gondolkodók – esetenként egymástól függetlenül – ismertek fel bizonyos törvényszerűségeket. Ekkor kezdődött a közgazdaságtan tudománnyá válása, ami a mai napig tart. Vannak olyan vélemények, hogy tudományként ez a terület még mindig gyermekcipőben jár. Minden viszonylagos persze, és akkor ugyanígy ráfogható más tudományokra is, hogy még gyermekcipőben járnak, hiszen az atomfizika is ismeri már a maghasadás előidézésének módját, az atomkatasztrófákat mégsem tudják kivédeni.
A közgazdaságtan tudománnyá fejlődésének folyamatában különösen érdekes a matematikai és statisztikai módszerek bevezetése a vizsgálódásban, ami sokban hozzájárul a módszerek tökéletesítéséhez. Egyáltalán nem természetellenes egyébként, hogy egy társadalomtudomány a természeti tudományokat hívja segítségül, sőt, örvendetes és ajánlatos az ilyenfajta multidiszciplinaritás. Walrast tartják az első olyan kiemelkedő közgazdásznak, aki matematikai alapokra helyezte a közgazdaságtant. Az 1874-ben megjelent: A tiszta politikai gazdaságtan elemei, avagy a társadalmi gazdagság elmélete című művében vázolta általános egyensúlyelméletét matematikai eszközökkel. A később róla elnevezett egyenletek segítségével vezette le, hogy tökéletes verseny mellett a keresleti és kínálati folyamatok minden piacon egyensúlyt eredményeznek. A marginalisták más képviselőivel, Jevonsszal és Mengerrel egy időben, de tőlük függetlenül vezette be a határhaszon fogalmát. Walras lényegében egy liberális polgári reformátor, akinek a társadalmi igazságosság megvalósításáról naiv elképzelései voltak. Meg volt győződve arról, hogy a szabad árucsere nemcsak egyes államokban, hanem világméretben is biztosítja a maximális jólétet és megelégedettséget. Ez a rendszer azonban csak akkor valósulhat meg, és csak akkor működhet, ha az összes adót és a vámokat is eltörlik. Az állami jövedelmek egyetlen forrását az államosított földtulajdonból származó bevételekben jelölte meg. Walras így a kispolgári utópista agrárszocializmus képviselője lett. Azért érdekes ezt most megemlíteni, hiszen a vagyon-visszaszármaztatásig Szerbiában is jelentős állami bevételt jelentenek az állami tulajdonban lévő mezőgazdasági földterületek. Ha ezek a bérleti díjak megszűnnek, az állam és az önkormányzatok jelentős bevételforrástól esnek majd el.
A tökéletes verseny csak elméletben létezik
Walras egyensúlyelmélete, mint elméleti kategória sokban hozzájárult a közgazdaságtan tudománnyá fejlődéséhez. Annak ellenére, hogy az egyensúly csak tökéletes verseny esetén érvényes, a folyamatok megértéséhez nagy segítséget nyújthat Walras mára már posztmodern elmélete. A közgazdaságtanon belül az úgynevezett matematikai iskola hozta létre az ökonomteriát, ami a közgazdaságtan tudománnyá fejlődésében nagy előrelépést jelentett. Ez vezetett azonban a közgazdaságtudomány növekvő differenciálódásához is. Ma már egy vezető közgazdásznak matematikusnak, történésznek és filozófusnak kell egyszerre lennie. A bonyolult folyamatok ugyanis csak e tudományágak behatóbb ismeretével érthetőek meg. Mindig figyelembe kell venni azt is, hogy a gazdaság egy nagyon összetett rendszer, melynek vannak nem mérhető elemei, ezért nem lehet előre kiszámítani a működését. A bizalom foka, a hit, a korrupció pontos mértéke kevésbé mérhető együttható, viszont ezek a jelenségek nagyban befolyásolják az üzleti klímát, a gazdaság működését. Utólag persze, könnyebb a dolgokat megmagyarázni. A közgazdaságtudomány orvosi műszóval élve sokat fejlődött a diagnosztika terén, amikor utólag kell megállapítani az okokat. A terápiák terén viszont sok esetben alig tud elrugaszkodni a kuruzslástól. Minden bizonnyal szemléletváltásra, a megújulásra van szükség. A közgazdaságtanra még mindig nagyon jellemző, hogy a különböző rövidebb-hosszabb korszakok politikai divatáramlatainak hatása alatt állnak. A tartós fellendülés időszakában eluralkodott az „itt a történelem vége” hangulat, amikor úgy vélték, elérkezett a jólét időszaka, megtalálta az emberiség azt a modellt, amely hosszú távon működőképes. A csökönyös válság hatására most kezd a visszájára fordulni a dolog, amikor megint a történelem végéről írnak (és sírnak) sokan, de már abban a pesszimista hangulatban, hogy ez lesz egyben a világvége is.
