2024. december 22., vasárnap

Ötvenmillió eurós energiahatékonysági program

– A tavalyi fűtési idényben havonta csaknem egymillió háztartás fogyasztott kevesebb áramot, mint egy évvel korábban, és ezáltal kedvezményre jogosult. Ezért döntöttünk úgy, hogy az idén, cserébe az észszerű fogyasztásért, még nagyobb engedményeket hagyunk jóvá, melyekkel akár megfelezhető az áramszámla. Ha több mint 5 százalékkal kevesebbet fogyasztanak a tavalyi év azonos hónapjához viszonyítva, 20–40 százalékkal fizetnek kevesebbet, ha idejében fizetnek, még 5 százalékot leveszünk, és további 5 százalékot akkor, ha főleg olcsó áramot használnak – emlékeztetett Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter.

A Happy tévé műsorában arról is beszámolt, hogy a Világbankkal folytatott együttműködés keretében kezdetét vette az energiahatékonysági támogatások 50 millió eurós programja, amellyel a tervek szerint 50.000 háztartás hőszigetelési, ill. fűtési kiadásaihoz járul hozzá az állam. Erre most kétszer annyi pénz áll rendelkezésre, mint az előző három évben. A minisztérium 131 helyi önkormányzattal írt alá energiahatékonysági szerződést, és mostanáig 86 város és község írta ki a pályázatot a lakosság számára. Ezekben az önkormányzatokban a polgárok 50–65 százalékos támogatást kaphatnak nyílászárók, fűtőtestek cseréjére, falak és tetőszerkezetek hőszigetelésére, napkollektorok és napelemek felszerelésére. 16 városban, illetve községben ezekben a hetekben jelennek meg a nyilvános felhívások társasházak energiahatékonyságának növelésére. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dubravka Đedović Handanović (Fotó: Beta)