A világban évek óta tapasztalható geopolitikai feszültségek miatt már jó néhány európai uniós multinacionális vállalat költöztette át a termelést a neki jobban megfelelő helyszínekre. Többen pedig jelezték, hogy hasonló lépésre készülnek, vagyis politikailag baráti országokban végeznék a jövőben a tevékenységüket, lehetőleg minél közelebb a végső piacaikhoz.
Az Európai Központi Bank (ECB) által végzett felmérésbe bevont 65 nagyvállalat 42 százaléka arról számolt be, hogy szívesebben termelne ilyen helyszíneken. A változásnak azonban hátulütői is vannak. A helyváltoztatással (jelentősen) módosul az ellátási láncuk is, ami áremelkedést von maga után. Ez pedig megdrágítja a termelést, aminek következménye az infláció növekedése.
A költözés és a hozzá kapcsolódó változások nyomán közben egyre megosztottabbá, széttöredezettebbé válik a nemzetközi kereskedelmi rendszer. Hosszú távon ez a tendencia akár jelentősen csökkentheti a globális gazdaság teljesítményét.
Az ECB szerint a termelési helyszínek és az ellátási láncok megváltoztatása egyéb gondokat is okozhat. A munkaerőpiacon mindenképpen, hiszen az EU-ban egyre nehezebb találni kellő számú alkalmazottat egy-egy ágazatban, ráadásul a termelés költségei is viszonylag magasak.
Erre nemrég az Európai Bizottság elnöke is felhívta a figyelmet. Ursula von der Leyen elmondta: vállalkozások milliói keresnek dolgozókat, ezért javítani kell a hozzáférést a munkaerőpiachoz. Ennek érdekében javasolta a vonatkozó törvények és szabályok egyszerűsítését.
Az előrejelzésekből kiderült, hogy 2050-re az EU-ban csaknem 35 millióval csökkenhet a munkaképes korú felnőttek száma. Hacsak hirtelen nem változik meg a jelenlegi demográfiai helyzet, és nem születik több gyerek. Ennek azonban csekély az esélye. A kormányok egy része ezért már külföldieket hív az országba, illetve fogad be, biztosítva az ehhez szükséges jogi és egyéb feltételeket.
A munkásokat más kontinensekről is várják. Az EU nyugati felében a keleti tagállamokból is szívesen fogadnak „érdeklődőket”.
Az Unió főhatalmának számító Németország már régen szélesre tárta kapuit a külföldi munkavállalók előtt, és nem nagyon válogat. Bár gazdasága az utóbbi időben gyengélkedik, minden jel arra utal, hogy egyre több szakképzett emberre van szüksége. Néhány hónapja új előírásokat is életbe léptetett az idegen szakmunkások toborzására. A változtatás leplezetlen célja a nyugat-balkáni régióból érkező, munkavállalási célú bevándorlás szabályozása. Az újításnak köszönhetően a külföldi munkavállaló immár nemcsak olyan állást tölthet be, amely megegyezik a szakképzettségével és a tanulmányaival, hanem sok esetben más feladatokat is rá lehet bízni. Persze sok kivétel is marad: orvosként csakis a megfelelő képesítéssel lehet elhelyezkedni.
Természetesen nem mindegy, hogy ki mennyit keres, és mennyit dolgozik. Bár mindkét szempont fontos, a munkaidőről elmondható, hogy óriási átalakulás vár rá. Néhol ugyan növekedhet, de inkább a csökkenésére kell számítani. Erre utal az is, hogy az EU-ban egyre többfelé kísérleteznek a cégek és a kormányok a négynapos munkahéttel.
Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerint 2022-ben a közösség területén átlagban 36,4 órát dolgoztak hetente a 20 és 64 év közötti foglalkoztatottak. Ez 24 perccel kevesebb a koronavírus-járvány (2020-as) kihirdetése előtti időtartamnál.
Az EU-ban mért átlagos munkaidőtől azonban jelentős eltérések tapasztalhatók egy-egy tagországban. A legrövidebbről Hollandiában számoltak be, a leghosszabbról pedig Görögországban és Romániában. A két szélsőség között szembeötlő az eltérés, hiszen míg a főállású hollandok alig 32,4 órát dolgoznak hetente, az azonos besorolás alá tartozó görögök és románok egyaránt 39,7 órát töltenek produktív munkával. Mögöttük hajszállal lemaradva következnek a lengyelek (39,5 órával).
A legtöbb szabadidőt biztosító európai államok közé tartozik még Ausztria (33,7 heti munkaóra), Norvégia (34,1 óra), valamint Dánia és Németország, egyenként 34,6 munkaórával. A 36,2 órás munkahetével Franciaország is az uniós átlag alatt foglal helyet, miként a szomszédos Olaszország is (ugyanezzel az időtartammal).
Magyarországon már más a helyzet, hiszen azok közé az uniós tagok közé tartozik, ahol az alkalmazottak a legtöbb időt töltik munkával. Szlovéniával együtt a hatodik helyet foglalja el (a 27 tagú közösségben), az átlag 38,5 órás munkahéttel. A másik négy uniós állam, ahol még ennél is tovább kell dolgozni, a már említett Görögország és Románia, valamint Lettország (38,6 óra) és Bulgária (39,2 óra).
Néhány európai, vagy a kontinenshez nagyon közeli országban azonban még ennél is többet dolgoznak, hiszen a munkahét a negyven órát is meghaladja. Az évtizedek óta uniós tagságra áhítozó Törökországban például egy héten 42,9 órát töltenek munkával. Az EU-val csatlakozási tárgyalásokat folytató Montenegróban meg 42,8 órát. Hazánkban, amely szintén az Unióba igyekszik, alig valamivel kevesebb ez az idő, azaz 42,3 óra.
Az Eurostat azt is megvizsgálta, hogy az uniós társállamokban a férfiak vagy a nők dolgoznak tovább a munkahelyükön. Az elemzésekből kiderült, hogy a férfi alkalmazottak átlagos munkahete minden tagországban hosszabb, mint a nőké. A különbség átlagban 5,1 óra. Hollandia ebben a tekintetben is az élen jár: itt a férfiak hetente 8,5 órával többet dolgoznak a nőknél. A legkisebb különbséggel Bulgária büszkélkedhet: az EU legszegényebb országában ugyanis alig heti fél óra a különbség a férfiak javára.
Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)
