2024. december 22., vasárnap

Majd kétmillió euró egy házért

A legdrágább lakás 1,5 millióért kelt el

Szerbiában tavaly a legdrágább házat Belgrádban Savski Venac községben adták el, 1,9 millió eurót fizetett érte az új tulajdonos – közölte a Köztársasági Földtani Intézet. A legdrágbb lakást a fővárosi Vračar községben értékesítették, 1,54 millió euróért kelt el. Szerbiában a lakások 2023 utolsó negyedévében 5,75 százalékkal kerültek többe, mint az előző év azonos időszakában. Az elmúlt időszakhoz képest kissé enyhült a drágulás mértéke. Régiónként szemlélve Belgrádban 2023 utolsó negyedévében 5,79 százalékkal drágultak a lakások, Vajdaságban 4,67, Šumadijában és Nyugat-Szerbiában 5,95, Dél- és Kelet-Szerbiában pedig 8,16 százalékkal. Az új építésű lakások 5,41 százalékkal, a régiek pedig 5,93 százalékkal kerültek többe. Belgárdban 2023 utolsó negyedében a régi építésű lakások négyzetmétere 1065 eurónál kezdődött, a legdrágább pedig 3160 euró volt. Az új építésű lakások négyzetmétere 1221 és 3720 euró között mozgott. Újviékden a régi építésű lakások négyzetmétere 1260 eurónál kezdődött, a legdrágább pedig 2570 euró volt. Az új építésű lakások négyzetmétere átlagban 1420 eurót tett ki. Leginkább Belgrádban és Újvidéken legnagyobb a kereslet a lakások iránt, a vevők főként kisebb apartmanokat keresnek a városközpontban, és az előkelőbb helyeken. Szerbiában leginkább készpénzben vásárolnak lakást, mivel a tehetősebb polgárok ingatlanokba szeretnének befektetni. Szakértők szerint az idén a házak és a lakások ára stagnál, az év második felében pedig növekszik a lakáshitelek száma.

2023 utolsó negyedében megfigyelhető volt, hogy csökkent az adásvételek száma az emúlt két évhez képest. Leginkább Belgárdban volt látható ez a jelenség.

A fővárosban 2023 utolsó negyedévében 3967 lakást adtak el 494 millió euró értékben, 2022 utolsó negyedévében pedig 5859 lakást 826 millió euró értékben. A globális gazdasági és a geopolitkai válság tavaly mindenképpen hatással volt az ingatlanpiacra, az Európai Unióban és Szerbiában egyaránt. A magas infláció és a gazdasági bizonytalanság miatt a polgárok óvatosabbak a lakásvásárlás terén. Szakértők kiemelik, hogy Szerbiában az ingatlanárak alacsonyabbak, mint más fejlett országokban, Németországban például jobban megérződött az euribor növekedése.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás