2024. december 22., vasárnap

Sikeres az Air Serbia

Az Air Serbia légitársaság áprilisban 303 189 utast szállított, ami a legjobb áprilisi eredmény a cég megalapítása, 2013 óta. Ez az első alkalom, hogy az említett hónapban az utasok száma meghaladta a 300 ezret – közölte a szerb nemzeti légitársaság. Az Air Serbia áprilisban hét százalékkal több utast szállított 2023 azonos hónapjához képest. A belgrádi, niši és kraljevoi repülőterekről 3271 járat indult. Az Air Serbia az idén eddig több mint egymillió utast szállított. 
Boško Rupić, az Air Serbia stratégiai igazgatója elmondta, hogy az előző év rekord volt a légitársaság számára, és már az idei év legelején azt tapasztalták, hogy folytatódik az utasok számának növekedése. 

– Az eddig elért eredmények azt mutatják, hogy az idei év mindegyik hónapja sikeresebb volt, mint a múlt év azonos időszaka. A nyári idény dinamikusan indult, és minden jel arra utal, hogy ez így is marad – fogalmazott Boško Rupić.

A szerb nemzeti légitársaság hálózatában az idén áprilisban Nyugat-Európát tekintve a legnépszerűbb úti cél Párizs, Zürich, Milánó, London, Róma és Amszterdam volt. A régióban Podgorica és Tivat, míg a mediterrán övezetben Isztambulba, Athénba, Barcelonába és Larnakába indultak a legnépszerűbb járatok. Az Air Serbia többi járataira is nagy volt az érdeklődés. A nyári idényben több mint 90 útvonalon repül Európába, Észak-Amerikába, Ázisába és Afrikába.

Az Air Serbia tavaly 4,19 millió utast szállított, ami a harmadik legjobb eredmény a légitársaság történelmében.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás