2024. december 22., vasárnap

Miniszterből vezérigazgató

Az eddigiekben mezőgazdasági miniszterként tevékenykedő Jelena Tanaskovićot nevezték ki a Szerbiai Vasutak Közműhálózat (Infrastruktura železnice Srbije) megbízott vezérigazgatójává – adta hírül a Danas. A Hivatalos Közlönyben megjelent határozatra hivatkoztva hozzátették: a funkcióváltásra a szerb állam döntése alapján került sor.

Jelena Tanasković egyébként 2022-ben lett a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Minisztérium tárcavezetője, Ana Brnabić akkori szerb kormányfő kabinettjében. Ezt megelőzően ugyanis 2018-tól magas pozíciót töltött be a Pénzügyminisztériumban: támogatói úgy vélték, hogy Siniša Mali pénzügyminiszter közeli munkatársaként magasabb szintre emelheti Szerbia mezőgazdaságát. A tárcavezetői kinevezését követően a megbízatása elsődleges céljaként kiemelte, hogy miniszterként elegendő élelmiszert kíván biztosítani az országban a válságok idején. Emellett az e-Agrar rendszer bevezetését szorgalmazta annak érdekében, hogy a gazdák könnyebben és reálisabb időtartamban jussanak hozzá a mezőgazdasági állami támogatásokhoz – ismerteti a miniszterből vezérigazgatóvá avanzsált Tanasković tevékenységét a szerb sajtó.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Biografija Online