Az euróövezeti adatok alapján egyre nyilvánvalóbb, hogy az infláció leereszkedik az uniós jegybank (ECB) által korábban kijelölt két százalékos határhoz. Az eurózónában a kiskereskedelmi árak áprilisban – a februári 2,6 százalék és a márciusi 2,4 százalék után – 2,4 százalékkal emelkedtek, miközben a gazdaság az év első három hónapjában visszatért a növekedés útjára.
Az infláció mérséklődésével így immár a gazdaság serkentése kerülhet előtérbe. A változásra nemrég Christine Lagarde ECB-elnök is utalt, aki kilátásba helyezte a jegybanki alapkamat csökkentését.
Hacsak kellemetlen meglepetések nem bukkannak fel, az EU jegybankja júniusban várhatóan lejjebb viszi az alapkamatot. Az elemzők arra számítanak, hogy a jelenlegi 4,5 százalékos szintről 0,25 százalékos csökkentés következhet, ám arra figyelmeztetnek, hogy az euró védelmében, különös figyelemmel kell lenni az Egyesült Államok jegybankjának (Fed) lépéseire.
A tengerentúlról azonban nem érkeznek egyértelmű üzenetek. Az év elején sokan még fél tucat ilyen műveletre számítottak. Jelenleg sokan már kettővel is beérnék. Mások az egyet is valószínűtlennek tartják, sőt némelyek újabb kamatemelést sem tartanak elképzelhetetlennek.
A jegybank továbbra is ragaszkodik a húszéves csúcson (5,25–5,50 százalékon) tanyázó alapkamathoz, mert még távoli az elvárt két százalékos infláció. A Fed közölte: addig nem szánja rá magát a kamatcsökkentésre, amíg nem szerez nagyobb bizonyosságot azzal kapcsolatban, hogy az infláció a célszint felé tart.
Az elemzők egyre tanácstalanabbak, és gyakran egymásnak ellentmondó véleményeket fogalmaznak meg. Közben a bérek nőnek, a foglalkoztatottság szintje elfogadható, bár a gazdaság a tavalyi jó teljesítménye után az idei első negyedévben – a várakozásoktól jócskán elmaradva – csak 1,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. (A bruttó hazai össztermék, azaz a GDP tavaly 2,5 százalékkal emelkedett – miközben az eurózónában stagnált –, a munkanélküliség pedig 4 százalék alatt maradt.)
Magas a lakossági fogyasztás is, 3,1 százalék volt az év első három hónapjában. Ez a mutató a belső kereslet egyik legfontosabb jelzőszáma, s immár három egymást követő negyedévben bővült legalább három százalékkal.
Az árak azonban ennél magasabb szintet értek el. A fogyasztói árindex (PCE), amely nem tartalmazza az élelmiszer- és üzemanyagár alakulását, éves összevetésben 3,7 százalékkal nőtt az első három hónapban. Az utóbbi egy évben először emelkedett ez a mutató.
Az amerikaiakat különösen nyugtalanítja az infláció. Hiába a gazdasági növekedés, a jó munkaerőpiaci helyzet és a stabil lakossági fogyasztás, a magas infláció és kamatszint egyre jobban idegesíti az eladósodott és a magas kamatterheket cipelő választókat. Azokat a tömegeket, amelyek novemberben arról döntenek, ki legyen az ország új elnöke.
A tisztséget jelenleg betöltő Joe Biden szeretne maradni. Újraválasztása érdekében kampányolhat ugyan a gazdaság jó teljesítményével, a növekedéssel, ám az inflációs félelmek politikai szempontból mindent felülmúlnak. Egyik beszédében áprilisban Biden még határozottan kiállt amellett, hogy a Fed az év végéig kezdjen hozzá a kamatvágáshoz, de erre lehet, hogy nem kerül sor egyhamar.
A jegybank egyelőre hajthatatlan. Attól tart, hogy az erős belső kereslet miatt magasan marad az infláció. Félelmében inkább kivár a kamatcsökkentéssel.
A közvélemény-kutatások szerint a választók épp mostanában alakítják ki véleményüket a gazdaság várható irányáról. Egy áprilisi felmérésből kiderült, hogy a szavazni készülők legalább fele az infláció és a hitelfelvételi költségek emelkedésére számít. Ez pedig aligha jó jel Bidenék számára.
Az elnöknek most el kellene érnie, hogy ne hibáztassák az árak emelkedéséért. Mert ami az inflációt magasan tartja, az éppen Biden „érdeme”. A kereslet meglódulásához ugyanis gazdaságpolitikájának intézkedései vezettek.
Olyan programokat hirdetett meg (részben a koronavírus-járvány miatt keletkezett nehézségek hatására), amelyek hatalmas összegek felhasználását biztosították egy-egy ágazatban. Ám a keresletélénkítő intézkedések hatására nemcsak a gazdaság pörgött fel, hanem az infláció is.
A Biden-kormányzat gigantikus összegeket, immár csaknem nyolcezer milliárd dollárt fordított a – járvány miatt fuldokló – gazdaság újjáélesztésére, élénkítésére. GDP-arányosan ez a világátlag több mint kétszeresét meghaladó összeg, amelyből bőven jutott ingyen pénz a lakosság és a kisvállalkozások megsegítésére, támogatására is. A kormányzat és a fogyasztók szórták a pénzt. A 2020-as koronavírus-járvány kitörését követő években, Biden elnöksége alatt az amerikai gazdaság ennek köszönhetően majdnem háromszor gyorsabban növekedett, mint az euróövezeté.
Normális választási körülmények között Biden biztos befutó lenne a novemberi választáson. De ezúttal erre aligha lehet számítani. Ahhoz sarokba kellene szorítani legfőbb politikai ellenfelét, Donald Trumpot, ami egyre nehezebbnek tűnik. Az első számú közellenségnek tartott infláció megzabolázása és a kamatok csökkenése is jól jönne számára, segítené a kampányát. Ám ahhoz, hogy a Fed kamatot vágjon, gyengülő gazdasági növekedés és növekvő munkanélküliség kellene. Ez viszont aligha növelné Biden újraválasztási esélyeit.
Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)
