2024. október 6., vasárnap

Szerbiában 4,5 százalékos az infláció

Az éves infláció májusban 4,5 százalék volt Szerbiában, míg az EU-ban 2,7 százalék, derül ki a Makrogazdasági Elemzések és Trendek (MAT) folyóirat legfrissebb számából. 

– Április és május folyamán viszonylag erős gazdasági dinamika állt fenn, annak ellenére, hogy az ünnepek miatt kevés munkanap volt, így nem meglepő az ipari termelés 1,1 százalékos éves csökkenése, az áruexport 3,3 százalékos visszaesése és az összes külkereskedelmi forgalom csökkenése – olvasható a MAT-ban.

Hozzáteszik, hogy a szezonális tényező kizárásával az ipar továbbra is jól tartja magát, és a többi termelési ágazat is, az energiaipar kivételével, éves szinten reálértékben növekedést mutat. Az első öt hónapban a költségvetési eredmény 26,7 milliárd dinárral jobb volt az előző év azonos időszakához képest. Jelentős éves bérnövekedés és a kiskereskedelmi forgalom növekedése is megfigyelhető volt.

Az infláció továbbra is magasabb, mint az EU-ban.

Májusban az éves infláció, az előzetes várakozásoknak megfelelően 4,5 százalékra lassult, így a növekedés visszatért a Szerb Nemzeti Bank célhatárain belülre, amely 3 százalék (+/-1,5 százalék). Szerbia májusban magasabb éves inflációval rendelkezett, mint az EU átlaga, viszont alacsonyabbal, mint két uniós tagállam. 2024 májusában ugyanis az éves infláció alacsonyabb volt Szerbiában, mint Belgiumban és Romániában, ahol 4,9 százalék és 5,8 százalék volt.

Nyitókép: Pixabay.com