Különleges korunkban különleges ércekre, fémekre is szükség van. Kritikus nyersanyagoknak, kritikus ásványi anyagoknak is nevezik őket, amelyekhez kiegészítésként még hozzáveszik a ritkaföldfémeket. Az első csoportba tartozik egyebek mellett a kobalt, a nikkel és a nálunk is egyre gyakrabban emlegetett lítium. A ritkaföldfémek között pedig olyan különlegességek találhatóak, mint az európium, vagy a szamárium.
Közös jellemzőjük, hogy egyre keresettebbek a világon. Különleges megbecsültségüket stratégiai fontosságuknak, és annak köszönhetik, hogy helyettesíthetetlenek a jelenlegi technológiákban. Azokban, amelyek kulcsfontosságúak az elektromos járművek, s a hozzájuk tartozó akkumulátorok gyártásában, vagy a szélturbinák és napelemek előállításában. Olyan fontos iparágakban is tehát, amelyek nélkül nincs zöld átállás. A korszerű elektronikai eszközökbe, a chipekbe, komputerokba, mobiltelefonokba, s egyéb „kütyükbe” is jut belőlük.
Másik sajátosságuk, hogy beszerzésük mindössze néhány országban, illetve piaci szereplőtől lehetséges. A bányászatukat és feldolgozásukat azonban néhány óriási piaci szereplő irányítja.
A ritkaföldfémek nemzetközi kereskedelmében sokáig az Egyesült Államok játszotta a főszerepet, ám 1985-ben Kína is megjelent a színen, s azóta meghatározó tényezővé vált. Az amerikai lelőhelyek ugyanis az ezredfordulóra szinte teljesen kimerültek, vagy használhatatlanná váltak. Időközben Kína átvette az uralmat a ritkaföldfémek nemzetközi piacán: a nyersanyagok legalább egyharmada (más források szerint bő ötven százaléka) ugyanis a területén található. Az érceknek pedig csaknem 70 százalékát Kínában bányásszák ki és 90 százalékát ott is dolgozzák fel.
Domináns szerepét kihasználva Peking rendszeresen szigorít, árat emel, sajátságos szabályokat vezet be, amit irigyei és vetélytársai barátságtalan piaci lépésként értékelnek. A különleges helyzet miatt az Egyesült Államok és az EU igyekszik újabb (saját) forrásokat találni, s minél inkább függetlenedni a kínai ritkaföldfémektől. A válasz sem marad(t) el: Peking korlátozni kezdte a fontos nyersanyagok exportját, sőt a kitermeléshez és a feldolgozáshoz szükséges saját gépek és szaktudás átadását is tiltja.
Nemrég még szorosabbra vonta az állami ellenőrzést. A döntést azzal indokolta, hogy az új szabályozással meg akarja akadályozni a visszaéléseket a modern technológiákhoz nélkülözhetetlen anyagok kitermelésében és kereskedelmében. A piac és a vásárlók, főleg az USA-ban és az EU-ban, megrökönyödéssel és aggodalommal fogadták a döntést. A változtatás arra készteti őket, hogy új beszállítókat keressenek otthon, vagy külföldön. Az Unió már a pekingi bejelentés előtt stratégiai célként jelölte meg, hogy az évtized végéig a ritkaföldfémek legalább tíz százalékát a közösségen belül kell beszereznie. Az Európai Parlament egy elemzésében pedig már 2022-ben arra figyelmeztetett, hogy az EU számára elsőrendű kockázatot jelent a függősége monopolhelyzetű külső beszállítóktól.
A kívülállók attól tartanak, hogy Kína szigorú ellenőrzés alá akarja vonni az iparág zömét, s ha ez sikerül neki, megszakíthatja azokat a beszállítói láncokat, amelyek biztosítják a ritkafémeket a kulcsfontosságú technológiákhoz. Peking azonban igyekszik megnyugtatni mindenkit, hogy nem akar visszaélni kiváltságos helyzetével. A legújabb szigorításról azt állítja, hogy nem irányul senki ellen, hanem a globális ritkaföldfém-ellátás biztonságát szolgálja, és a környezet védelmét az eddig szabályozatlan szereplőkkel (köztük az illegális bányákkal) szemben. Kínai illetékesek szerint a döntésnél fontos szempont, sőt szükségszerűség volt a tervezetlen és túlzott termelés visszafogása, illetve a ritkaföldfém termékek illegális kereskedelmének visszaszorítása is.
A (szabályozatlan) kitermeléssel kapcsolatos aggályok kezelésére már az ENSZ is létrehozott egy testületet, amelyet egyebek mellett azzal is megbízták, hogy dolgozza ki a tisztességes, átlátható és környezetvédelmi szempontból fenntartható, s a felelős bányászatra vonatkozó iránymutatásokat, önkéntességi alapon követendő elveket. A 24 országból delegált 38 tagú ENSZ-testület civil és globális (részben szakmai) szervezetekből áll, s várhatóan szeptemberben teszi közzé iránymutatás-tervezetét. Talán még időben, hiszen a megújuló energiára való átállás egyre több kritikus ásványi anyagot igényel, amihez növelni kell a bányászati kapacitásokat, tevékenységeket.
Ezek elvadulását, szabályozatlanságát szeretné megakadályozni a világszervezet. Erre az ENSZ-főtitkár külön felhívta a figyelmet. António Guterres közölte: biztosítani kell, hogy az ágazatban tapasztalható kiéleződő verseny ne súlyosbítsa a környezetkárosodást, vagyis a föld- és vízszennyezést, a mérgező hulladékok terjedését, az erdőirtást és a biológiai sokféleség csökkenését. A bányászat és a kitermelés során ugyanis sokfelé figyelmen kívül hagyják ezeket a problémákat.
Az ENSZ-testület szeretné elérni azt is, hogy a fejlődő országok ne csak nyersanyagszállítók legyenek, hanem – a helyi feldolgozóipar kiépítésével – váljanak a globális értéklánc részévé.
A várható iránymutatások végrehajtása, érvényesítése azonban nehéznek ígérkezik, mivel a globális bányaipart kellene megrendszabályozni, ami politikai akarat és nemzetközi együttműködés nélkül aligha lehetséges.
