2024. december 22., vasárnap

Drágul a csokoládé

Világszerte emelkedik a csokoládé ára, elsősorban az alapanyagok drágulása miatt – írja a The South African hírportál. A csokoládé ára májusban 14 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, az idén 7 százalékkal, 2017 óta pedig több mint 63 százalékkal. A drágulás fő oka a kakaó globális árának emelkedése.

Nyugat-Afrika területe híres a kakaótermesztésről. Az El Nino éghajlati jelenség órási aszályt hozott erre a térségre, s ennek következtében jelentősen visszaesett a kakaóbabtermés, ami megemelte a kakaó árát. Emellett a különböző betegségek az ültetvényeken, valamint a geopolitikai feszültségek is szerepet játszottak.

A kedvezőtlen termés miatt majdnem becsuktak a feldolgozóüzemek Gánában és Elefántcsontparton, ugyanis a két ország adja a világ kakaótermelésének 60 százalékát. Annak ellenére, hogy a hozamok csökkentek, a globális kereslet növekszik. A kínálat és a kereslet közötti globális egyensúly ezért megingott, és sokkal magasabb árakhoz vezetett.

Szakértők szerint a kakaó globális hiányának hamarosan vége lesz. A kakaótermelés újbóli fellendülése a világ legnagyobb ültetvényein megoldja a helyzetet. A Marek Group ügynökség arra számít, hogy a kakaótermelés meghaladja a keresletet a 2024–2025-ös szezonban, amely októberben kezdődik. A kedvezőbb időjárási körülmények Nyugat-Afrikában szintén kedvezően hatnak a kakaótermelésre. 

A Bloomberg megfigyelte, hogy a térségben uralkodó nedvesebb időjárás segített abban, hogy a kakaó ára mérséklődjön.
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: pexels.com