2024. december 22., vasárnap

Az államfő kiáll a nép véleménye mellett

Lakossági fórum a lítiumbánya ügyében

Aleksandar Vučić államfő tegnap Ljuboviján tartott lakossági fórumot, ahol a lítiumbányászat és más, a Drina menti régiót érintő kérdések kerültek napirendre. Az eseményen jelentős számú érdeklődő vett részt, és több fontos személyiség is megjelent, köztük Jakob Stausholm, a Rio Tinto igazgatója, Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter, Zlatibor Lončar egészségügy-miniszter, Siniša Mali pénzügyminiszter és Irena Vujović környezetvédelmi miniszter.

Aleksandar Vučić a fórumon arról beszélt, hogy látogatása során megtapasztalta az emberek aggályait a tervezett lítiumbánya miatt. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár sok félelem megalapozott, vannak olyanok is, amelyek inkább tévhiteken alapulnak. Kiemelte, hogy a helyiek főként folyóik, a Jadar és a Drina szennyezése miatt aggódnak, illetve a hulladékkezelés és a kénsav káros hatásai is félelmet keltenek.

Hangsúlyozta, hogy Szerbia minden szükséges infrastruktúrát biztosítani fog a Rio Tinto számára, beleértve a közlekedést és a vasútvonalakat. Közvetlenül Stausholmhoz fordulva tette fel az aggodalmakat okozó kérdéseket.

– Biztosítani tudják-e az emberek biztonságát? A legfőbb kérdés az, hogy a bányászat mellett is megmaradhat-e a mezőgazdasági területek termékenysége, és termeszthető-e a megszokott kukorica, málna, zöldség és gyümölcs? Tudom, hogy egy 57 ezer embert foglalkoztató vállalatot vezet, ami az egyik legnagyobb a világon. Arra kérem, hogy adjon választ erre a három területtel kapcsolatban, mint a víz, a hulladéklerakó és a kénsav – tette fel a kérdéseket az államfő.
Jakob Stausholm leszögezte, hogy a vállalat számára első helyen áll a bányában dolgozó és a bánya közelében élő emberek, valamint a környezet biztonsága, illetve a víz, a föld és a természetes élőhelyek tisztán tartása. Hat pontban foglalta össze a vállalat kötelezettségvállalásait. Elsőként kijelentette, hogy személyesen fogja felügyelni a Jadar projektben részt vevő minden munkatárs tevékenységét. Második ígérete, hogy a bányában dolgozók helyi élelmiszereket és vizet fognak fogyasztani, valamint tiszteletben tartják a helyi lakosok életmódját. Harmadik pontként lehetővé teszik a helyi hatóságok számára a bánya folyamatos ellenőrzését. Negyedik ígéretében hangsúlyozta, hogy nyitott párbeszédet folytatnak minden érdeklődővel, és válaszaik tényeken alapulnak majd.

Ígérte, hogy ha hibáznak, azonnal elismerik, kijavítják és tanulnak belőle. Végezetül vállalta, hogy a Rio Tinto aktívan dolgozni fog a közösség bizalmának megszerzésén.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás