2024. szeptember 11., szerda

„Olcsóbb, ha másoktól tanulunk”

Az erős vajdasági magyar vállalkozói közösség fejlődését szolgálja a Connect&Grow konferencia

Együtt folytatjuk az üzleti jövőbe vezető utat! jelmondattal tartják meg az idén a kétnapos Connect&Grow szakmai konferenciát. A vajdasági magyar vállalkozók találkozóját másodszor szervezi meg a palicsi Vigadóban a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesülete. Az évtizedes múlttal rendelkező szervezet ugyanis továbbra is az erős, magyar vállalkozói közösség fejlődését tartja alapvető céljának. Ennek érdekében folyamatosan képzéseket szervez, évente egyszer pedig egy helyre szólítja a magyar vállalkozókat. Az idén szeptember 19-én és 20-án tartják meg azt a konferenciát, amelyet immár a vajdasági magyar vállalkozók ünnepeként emlegetnek a résztvevők. A rendezvény médiapartnere a Magyar Szó Lapkiadó Kft. is.

– A célunk folytatni a megkezdett munkát: két nap alatt kilenc előadó szakmai értekezésén vehetnek részt a jelenlévők – mondta Tóth Tamás, a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesületének elnöke, akivel a vajdasági magyar vállalkozók helyzetéről és igényeiről is beszélgettünk, de elsősorban az idei konferencia témáiról, résztvevőiről faggattuk.

Tóth Tamás (Fotó: Molnár Edvárd / archívum)

Tóth Tamás (Fotó: Molnár Edvárd / archívum)

 

– Az idén is azokból a szakmai témákból válogattunk, amelyek naponta érintik a vállalkozóinkat, és elengedhetetlenek ahhoz, hogy napi szinten megbirkózzanak a kihívásokkal. Ismét híres előadókat hívtunk meg: a kétnapos konferencián két „cápával is úszunk”. Tavaly is velünk volt Balogh Petya, a budapesti fókuszú STRT Holding Zrt. tulajdonosa és vezetője, aki az idén a tulajdonosi célokról tart előadást, kiemelve a csapat motiválásának jelentőségét. A cápák közül itt lesz Tomán Szabina, a Toman Lifestyle Kft. alapító elnöke is. Az üzletasszony a munkaszervezésről, a feladatok megosztásáról beszél majd, illetve ennek fontosságát emeli ki a vállalkozás fejlődéséhez. Ismét itt lesz Bíró Bence Péter pszichológus, író, tréner és tanácsadó. A Fulfilled.hu megálmodója az eredményességről fog előadást tartani: tippeket ad ahhoz, hogyan lehetünk sikeresek a folyamatosan gyorsuló, változó világban, hogyan kezeljük a stresszhelyzeteket, miközben a saját egészségünket is megőrizzük. Előadást tart Steigervald Krisztián generációkutató is, aki a nemzedékek közötti kommunikáció jelentőségére hívja fel majd a figyelmet. A teljesítményorientált vezetésről és csapatmunkáról Rátgéber László ikonikus kosárlabdaedző is beszél majd. A résztvevőkkel Máthé Albert Eduárd értékesítési tréner is foglalkozik, de Forray Niki, az Ünnepek Áruháza alapítója és a Balloon World Hungary ügyvezetője is megosztja az érdekeltekkel a vállalatvezetési elveit. A cégtulajdonosainkat megerősíti Vicsápi Natália önismereti tanító, aki a tudatosság nagykövete is. Tavaly sikeresek voltak a vajdasági vállalkozóink előadásai is, így ezt a hagyományt most is folytatjuk.

A konferencia létjogosultságát talán semmi sem bizonyította jobban, mint hogy már első alkalommal több mint 250 résztvevő érkezett Palicsra. Az idén milyen az érdeklődés?

– Tíz nappal ezelőtt kénytelenek voltunk lezárni a jelentkezést, hisz csaknem 300-an jelezték a részvételi szándékukat. Ennek nagyon örülünk, mert ez jó visszaigazolás a tavalyi konferencia minőségéről, eredményeiről. Nagyon jó látni, hogy azok a vállalkozók, akik múltkor velünk voltak, kivétel nélkül jelentkeztek az idei konferenciára is, de új neveket is látunk a listán. Haladunk tehát a megfogalmazott céljaink felé: sok feladatot vázoltunk fel magunk elé tíz évvel ezelőtt a Vajdasági Magyar Fiatal Vállalkozók Egyesületében, amelynek természetes jogutódjaként már két éve működik a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesülete. Nehéz lenne minden kitűzött célt felsorolni, de kiemelném a folyamatos fejlődés segítését. Arra törekszünk ugyanis, hogy felhívjuk a vállalkozók figyelmét a tanulás fontosságára. Az elmúlt években szép sikereket értek el a vajdasági magyar vállalkozók, de a világ és a trendek változnak, új versenytársak jönnek, és a fennmaradás érdekében állandóan fejleszteni kell magukat, csapatukat, vállalkozásukat. Az üzleti életben csak a felkészült, megfelelő tudással rendelkező vállalkozó és csapata érhet el sikereket. Úgy érzem, hogy ennek tudatosításában jó úton járunk. Emellett kiemelten fontos a közösségépítés: alapvető célunk az is, hogy teret biztosítsunk az erős, magyar vállalkozói közösség működéséhez. Továbbra is biztosítani szeretnénk a feltételeket a vajdasági magyar vállalkozók ismerkedésére, és lehetőséget kívánunk nyújtani az együttműködésre és a tapasztalatcserére. Bár igaz, hogy a saját hibáinkból tanulunk a leghatékonyabban, de ez az út a legdrágább is. Sokkal olcsóbb, hogyha másoktól tanulunk: ezáltal gyorsabban tudunk előre haladni is.

A közös előrehaladás érdekében több tevékenységet is folytat a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesülete.

– Az egyesületünknek csaknem 150 tagja van. A közösségépítés és a képzések mellett odafigyelünk a széles körű kapcsolatteremtés lehetőségére is. Többek között tagjai vagyunk a Kárpát-medencei Vállalkozói Közösségnek, amelynek jelenleg több mint háromezer tagja van. Az országhatárokon átívelő szervezet hatalmas lehetőségeket nyújt a vajdasági magyar vállalkozóknak, legyenek akár magánvállalkozók, akár több száz főt alkalmazó cégek. Bátran csatlakozzanak ehhez a közösséghez, hisz a vállalkozóinknak csak előnyük származhat a lehetőségekből. A szervezetünk online adatbázissal is rendelkezik a vajdasági magyar vállalkozókról, amelyet a www.vmv.org.rs honlapon lehet elérni. Itt csatlakozhatnak a vállalkozók a közösséghez, amely az új tagokkal tovább erősödik. Az elmúlt években sikerült bizonyítanunk, hogy tevékenységünk minden vajdasági magyar vállalkozó érdekeit szolgálja, és kézzelfogható módon tudja azok munkáját támogatni.

Ön is vállalkozó. Hogyan jellemezné a vajdasági magyar vállalkozók helyzetét, miben tapasztalja a nehézségeket?

– A vállalkozóink mindennap kihívásokkal néznek szembe: fontos, hogy felkészüljenek ezekre. A szervezet biztosítja a közösség erejét: ha többen vagyunk és ha képzettek vagyunk, akkor bátrabban, felkészültebben tudunk szembenézni a kihívásokkal. Ezekből pedig akadt jó pár az elmúlt időszakban: a koronavírus-járvány épp úgy felforgatta a világ gazdaságát, mint az utána következő háborúk. Mindez hatással van a környezetünk gazdaságára, ezáltal pedig a vállalkozásaink működésére is. De úgy gondolom, hogy a vajdasági vállalkozók elég talpraesettek ahhoz, hogy szembe tudjanak nézni a gondokkal, és sikeresen vegyék az akadályokat. Ehhez rendszerint hozzájárulnak azok a tapasztalatok, amelyeket a képzéseken és konferenciákon gyűjtenek a tulajdonosok. A résztvevők visszajelzése szerint a tavalyi rendezvényünk motivációt és hatalmas löketet nyújtott számukra – tért ki a jelentkezők beszámolóira az egyesület elnöke. 

Az idén a „löketet” szeptember 19-én és 20-án kaphatják meg a vajdasági magyar vállalkozók Palicson. Ezt a lehetőséget a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesülete a Prosperitati Alapítvánnyal együttműködve biztosítja számukra, a szükséges támogatást viszont Magyarország Kormányának Nemzetpolitikai Államtitkársága biztosította. A Vajdasági Mentorprogram hozadékaként a rendezvény a vajdasági magyar kis-, közepes- és nagyvállalkozókat szólítja meg, akik mára támogatják a konferencia megszervezését – tért ki a támogatottságra Tóth Tamás. 
 

Nyitókép: Az első konferencián több mint 250 vajdasági magyar vállalkozó vett részt (Fotó: Molnár Edvárd / archívum)