2024. szeptember 12., csütörtök

Milliárdos bírságot kapott a Google és az Apple

Az EU bírósága helyben hagyta a Google internetes óriásvállalatra kiszabott 2,42 milliárd euró bírságot, amelyet 2017-ben szabtak ki rá amiatt, hogy versenyelőnyével visszaélve a keresőjében saját ár-összehasonlító szolgáltatását részesítette előnyben a versenytársak kárára – közölte a luxemburgi székhelyű testület kedden.

A 2017-es ítélet előzménye az Európai Bizottság ugyanazon évben kibocsátott határozata volt, amely arra hivatkozott, hogy a társaság megsértette az uniós versenyszabályokat azzal, hogy visszaélt keresőmotorja piaci erőfölényével.

Az ítéletet a Google és anyavállalata az Alaphabet megtámadta az uniós törvényszéken, azzal érvelve, hogy a versenytársak eltérő kezelése a verseny és az innováció velejárója, nem pedig a versenyszabályok megsértése. Ezt a keresetet az elsőfokú bíróság 2021-ben elutasította és helybenhagyta a bírságot. A Google és az Alphabet ezt követően fellebbezést nyújtott be, amelyben azt kérte, hogy a törvényszék helyezze hatályon kívül az ítéletet.

A kedden kihirdetett ítéletében az uniós legfelsőbb bíróság elutasította a fellebbezést, és helybenhagyta a határozatot.

A testület sajtóközleményében emlékeztetett, hogy az uniós jog nem magát az erőfölény meglétét, hanem csak az azzal való visszaélést szankcionálja. Így tiltja az erőfölényben lévő vállalkozások olyan magatartását, amely korlátozza az érdemeken alapuló versenyt, és így kárt okozhat az egyes vállalkozásoknak és a fogyasztóknak.

Az Európai Bíróság ítélete végleges, és nem támadható meg a továbbiakban.

Az Európai Unió legfelsőbb bírósága ugyancsak kedden támogatta az Európai Bizottság döntését, amely szerint az Apple-nek 13 milliárd euró bírságot kell fizetnie, ezzel megsemmisítette az amerikai óriáscég javára hozott korábbi döntést.

Az uniós bizottság 2016 augusztusában megállapította, hogy tiltott állami támogatásnak minősülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Írország az Apple-nek nyújtott. A bizottság arról határozott, hogy a nagyvállalatnak 13 milliárd eurót és kamatot kell visszafizetnie az ír államnak. Miután Dublin nem szedte be az elmaradt adót az óriáscégtől, az Európai Bizottság 2017 októberében az uniós bírósághoz fordult. A döntés ellen Dublin és az Apple is fellebbezett.

Az uniós bíróság első fokon 2020-ban hozott ítéletet az ügyben, amely szerint Brüsszelnek nem sikerült megfelelő jogi szempontok szerint bizonyítania, hogy az Apple gazdasági előnyt szerzett volna az ír adóhatósággal kötött megállapodás révén, így megsemmisítette a bizottsági határozatot.

Keddi ítéletében azonban a fellebbviteli bíróság – amelyhez a bizottság nyújtott be fellebbezést – végül úgy döntött, hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítélet, és ezzel lezárta az éveken keresztül tartó jogvitát. A végső határozatban az áll, hogy „az elsőfokú bíróság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy az Európai Bizottság nem bizonyította kellőképpen, a vállalat számára biztosított szelektív előny fennállását.”

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztos keddi sajtótájékoztatóján üdvözölte az uniós bíróság ítéletét mindkét üggyel kapcsolatban. Mint mondta, a bírósági döntés nagy győzelem az európai polgárok és az adóügyi igazságosság számára.