2024. szeptember 13., péntek

Szerdán lejár a határidő

A tavalyi ígéretek beváltását követelik a gazdák – A minisztérium a költségvetés és a vonatkozó törvény módosításától teszi függővé a vetőmagtérítést

Tizenöt napot adtak a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szervezetei a kormánynak arra, hogy a múlt héten küldött levelükre konkrét intézkedésekkel reagáljon, különben, mint írták, ismét az utcára vonulnak traktoraikkal. A hektáronkénti 17.000 dináros vetőmagtérítés sürgős kifizetését és azt követelik, hogy január 1-jétől töröljék el a gázolaj jövedéki adóját.

Miroslav Matković, a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesületének elnöke emlékeztetett arra, hogy az általuk kijelölt határidő a jövő héten, szeptember 18-án jár le. „A katasztrofális aszály után nincs miből vetni, és nem tudni, hogy a gazdák hogyan tudják törleszteni adósságaikat. Az önkormányzathoz fordultunk, de ott azt mondták, ez nem aszály volt, csak kevesebb eső esett, így ők ezt egy átlagos évnek tekintik, mi pedig kérjünk segítséget a köztársasági kormánytól” – mondta Matković a Betának. A levélben a gazdák képviselői azt kérték, hogy a tavalyi választások előtt, még Ana Brnabić kormányzása idején megígért 17.000 dinárt mindenkinek fizessék ki számla felmutatása nélkül, hogy hozzáfoghassanak a vetéshez. Az emlékezetes kiszácsi tárgyaláson azt is megígérték nekik, hogy 2025. január 1-jétől adómentesen vásárolhatnak gázolajat, így most ennek megvalósítását is számonkérik a kormánytól, nemkülönben a parasztnyugdíjak kérdésének és az árutőzsdének a rendezését, valamint a mezőgazdasági hitelek törlesztésének átütemezését. A szabadkai szervezeten kívül az egyesült gazdaszervezetek kötelékeibe tartozik az Aradaci Termelők Egyesülete, a Bánáti Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Szövetsége és a Kezdeményezés a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Fennmaradásáért elnevezésű társulás.

Támogatóként tüntették fel a Novoseljanski paori, a magyarcsernyei Banatska crnica és a Dolovački paori egyesületet.

Hogy a jövő hét derekáig, vagyis a gazdák szabta határidőig mit lép a kormány, hamarosan kiderül, de annyi bizonyos, hogy Jelena Blagojević, az agrárminisztérium államtitkára a svilajnaci nemzetközi mezőgazdasági vásár szerdai megnyitóján bejelentette: az idei büdzsé módosítása révén fognak póteszközöket biztosítani az agrárköltségvetés számára. Közben előkészületben van a mezőgazdasági és falufejlesztési támogatásokról szóló törvény módosítása is, amivel lehetővé válik, hogy kifizessék a 17.000 dináros vetőmagtérítést, valamint az egyedenkénti 100.000 dinárt az előhasi tenyészüszők után. Az agrártárca közleménye szerint a jószágállomány nagyarányú csökkenése és az idei aszály kapcsán az államtitkár kiemelte, hogy a kormány és a szakminisztérium minden erejével azon fáradozik, hogy a gazdák segítségére legyen. Nyilatkozata alapján úgy tűnik, a vetőmagtérítés és a tenyészüsző-támogatás kifizetése csak idő kérdése, a többi követelés sorsa viszont még bizonytalan.

Még a kormányintézkedések előtt a természetnek kellene a termelők segítségére lennie, mert nagyobb mennyiségű esőre van szükség. Matković szerdán arról számolt be, hogy Szabadka határában a napokban négyzetméterenként 10 liter eső esett, de ez csak arra volt jó, hogy a gyomnövények ismét erőre kapjanak, a talaj megműveléséhez viszont még nem elegendő. „A repce vetésének végső határideje szeptember 25-e, ehhez legalább 10 centis mélységben nedvesnek kell lennie a földnek, ami azt jelenti, hogy legkevesebb 30 liter esőre lenne szükség. A búza vetése előtti szántáshoz a nedvességnek bár 25 centis mélységig kellene lehúzódnia. Az lenne a legjobb, ha egy hétig csendes eső áztatná a földeket napsütéses időszakok nélkül, és összesen 100 liter hullana négyzetméterenként” – mondta Matković abban reménykedve, hogy beválik a meteorológusok előrejelzése, és valóban több esős nap következik.
 

Nyitókép: Miroslav Matković: A katasztrofális aszály után nincs miből vetni (Fotó: Beta)