2024. október 2., szerda

A tolóablakok a múlté

Az elektronikus fizetésre helyezi a hangsúlyt a villanygazdaság – Meghatározták az energetikai kedvezményre jogosultak körét

November elsejétől fokozatosan szünteti meg a tolóablakos szolgáltatását a Szerbiai Villanygazdaság, az elkövetkező egy évben pedig 30 dináros kedvezményt biztosít azoknak a felhasználóknak, akik az Uvid u račun alkalmazáson keresztül fizetik ki az áramszámláikat – hozta nyilvánosságra az országos forgalmazó. A közleményükben kiemelik: a szolgáltatások digitalizálását a hatékonyság fejlesztése, valamit a költségek optimizálása érdekében szorgalmazzák. Már most a lakosok 87 százaléka az említett alkalmazáson keresztül, valamint az egyazon néven futó portálon keresztül törleszti a havi terhelését, vagy pedig a bankok és a Szerbia Posta tolóablakainak szolgáltatását veszi igénybe a számlák fizetésekor. A villanygazdaság tolóablakainál tehát csupán a polgárok 13 százaléka törleszt – támasztották alá a határozatot a közleményében.

Ugyanitt kiemelik, hogy a 30 dináros kedvezmény azokat is érinti, akik az elkövetkező hat hónapban a Postai Takarékbank tolóablakainál szeretnék befizetni a számláikat. A jövőben ötven dináros kedvezmény illeti meg viszont azokat a fogyasztókat, akik a papíralapú számla helyett az elektronikusat választják. A villanygazdaság szakemberei hangsúlyozzák, hogy a honlapon és a mobiltelefonos alkalmazáson keresztül a lakosok letölthetik a havi villanyszámláikat, kifizethetik azokat, de ellenőrizhetik a fogyasztásukat és befizetéseiket az elmúlt három évben. A villanygazdaság elektronikus szolgáltatásainak előnyeit immár 600 ezren élvezik Szerbiában, és a felhasználók száma napról napra növekszik – emelik ki a közleményben.

KI JOGOSULT AZ ENERGETIKAI KEDVEZMÉNYRE?

A villanygazdaság fejlesztései mellett nyilvánosságra hozták az energetikai kedvezményekre jogosultakra vonatkozó új szabályozást is. A szerb kormány jóváhagyta ugyanis a háztartások havi jövedelmének meghatározásának új módszerét, amely alapján az energiaellátás szempontjából veszélyeztetett fogyasztók támogatása igényelhető lesz. A kérelmezőknek a jogosultság megállapítását követően kedvezményesen számolják el a villanyáram- és a gázfogyasztásukat.

A szabályozás értelmében az egyedül élők akkor igényelhetik az állami hozzájárulást, ha jövedelmük nem haladja meg a 24.211 dinárt. A kéttagú háztartások esetében a kérelmet azok adhatják át, akik esetében legfeljebb 38.373 dináros összjövedelmet állapítanak meg, a háromtagú családoknál viszont legfeljebb 52.535 dináros havi összbevételt szabtak meg a támogatás alapfeltételeként. A négytagú háztartások esetében a maximális összjövedelem 66.697 dinár, az öttagúaknál 80.859 dinár, a hattagú háztartások viszont legfeljebb 95.021 dináros összbevétel esetén igényelhetik a kedvezményt. Az ettől több tagot számláló háztartások esetében minden személyre további 14.162 dináros jövedelmet számolnak el a jogosultság megállapítása folyamán – áll az új szabályozásban.

Az október elsejétől érvényesített határozat kitér azokra a megkötésekre is, amelyek a háztartás lakóterületére vonatkoznak. Ezek értelmében az egyedül élők 40 négyzetméteres lakótér esetén igényelhetik a kedvezményeket, a kéttagú családok viszont legfeljebb 58 négyzetméteres lakótérrel rendelkezhetnek a kérelmezés pillanatában. Háromtagú háztartás esetén a négyzetméterek maximális száma 66, a négytagúaknál 74, az öttagúaknál 87, a hat- és többtagú háztartások viszont maximum 96 négyzetméteres lakótérrel rendelkezhetnek, ha igényelni szeretnék az energetikai kedvezményeket. Kivételt képeznek a falusi háztartások, amelyeknél a tulajdonjogot egy lakóházra korlátozták anélkül, hogy a kérelmező köteles lenne feltüntetni a lakott terület nagyságát.

A különböző szociális segélyekre, gyerekpótlékra vagy az ápolási díjra jogosultak viszont automatikusan megkapják az energiaellátás szempontjából veszélyeztetett fogyasztók státuszát: esetükben a felsoroltakat bizonyító okiratot kell mellékelni a kérelemhez – sorolták a jogosultság feltételeit az illetékesek.

A közleményben kiemelik: az újítások követik a fogyasztói árak alakulását, céljuk pedig az, hogy a támogatottságot a jelenlegi gazdasági helyzethez igazítsák, és ezáltal minél több rászoruló kaphassa meg az energetikai kedvezményeket.