2024. október 3., csütörtök

Összhangban a természettel

Megnyílt Újvidéken a LORIST

Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke nyitotta meg tegnap az Újvidéki Vásáron az  55. LORIST – nemzetközi vadászati és halászati kiállítást, valamint az Ökológiai Vásárt. Megnyitóbeszédében elmondta, hogy a rendezvényen több mint 120 hazai és külföldi kiállító mutatkozik be, a szakmai programok keretében pedig számos információt és újdonságot kínálnak a környezetvédelem, az idegenforgalom, a vadászat és a halászat területén tevékenykedőknek.  

A kormányfő rámutatott, hogy a vadászati és horgászati felszereléseket bemutató kiállítás tekintetében magasra tették a lécet az innovációk bemutatásában és alkalmazásában is. Az idei rendezvény az ökológiára is összpontosít, amely egyre jelentősebbé válik a társadalmi élet különböző területein. Az elnök asszony kifejezte reményét, hogy a látogatók megismerhetik, mennyit fejlődött az ország a kommunális hulladék kezelésében, és hogy az e téren elért eredmények nemzetközi szinten is elismertek. 

Maja Gojković (A tartományi kormány felvétele)

Maja Gojković (A tartományi kormány felvétele)

Maja Gojković hangsúlyozta, hogy a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság a rendezvényen bemutatja azokat a programokat, amelyeket nagyszabású nemzetközi projektek keretében valósít meg, számos intézmény támogatásával. Többek között a tartomány erdősítési tervét, amelynek értéke meghaladja a 20 millió eurót. Az erdősítés kiemelt helyet foglal el a céljai között. A kormány elkötelezetten munkálkodik azon, hogy Vajdaság gazdasági növekedése összhangban legyen a lakosság környezettudatosságának növelésével és a magasabb környezetvédelmi normák alkalmazásával, és az erdősítés kiemelt helyet foglal el a kitűzött céljai között. A Lorist olyan rendezvény, amely nemcsak Újvidék, hanem az egész Vajdaság jelképévé vált. Tanúskodik arról, hogy a vadászat és a horgászat nem csupán érdekes hobbi, hanem felelősségteljes gazdálkodást is jelent azokban az ágazatokban, amelyek gondoskodást igényelnek a környezeti és a természeti erőforrások megóvásában – tette hozzá a kormányfő.

A tartományi kormány 2024-ben több mint 100 millió dinárral támogatta ezeket a tevékenységeket, míg az idei összes, a vadászat és halászat fejlesztésére előirányzott beruházás meghaladja a 120 millió dinárt. A LORIST a térség egyik legfontosabb eseménye, amelyen a sportvadászathoz és horgászathoz szükséges eszközöket forgalmazó és árusító cégek képviselői gyűlnek össze. Számos élményt nyújt a látogatók számára, emellett kertészeti és környezetvédelmi programokkal is kiegészül.

A megnyitón Nikola Lovrić, az Újvidéki Vásár vezérigazgatója és Vanja Petković, Újvidék városi tanácsának környezetvédelmi kérdésekkel megbízott tagja is köszöntötte a látogatókat. Vanja Petković hangsúlyozta, hogy ez a rendezvény nemcsak a vadászat és horgászat területén megjelenő új trendeket és innovációkat mutatja be, hanem ösztönzi az új szakemberek képzését és a meglévők továbbképzését, továbbá fontos társadalmi témák megvitatását kezdeményezi, tapasztalatcserére nyújt lehetőséget, és ami a legfontosabb, szélesíti a környezetvédelem fontosságának tudatosítását.  

A kiállítás október 6-ig várja a látogatókat, 10-től 19 óráig, az utolsó napon, vasárnap azonban csupán 10-től 17 óráig látogatható. A belépőjegyek 450 dinárba kerülnek, csoportos látogatás esetén fejenként 400 dinárért szerezhetők be. A hét év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes. 

Nyitókép: A tartományi kormány felvétele