2024. október 3., csütörtök

Jól teljesít az Air Serbia

Az Air Serbia nemzeti légitársaság az idén szeptemberben összesen 476 592 utast szállított a rendes és fapados járatokon, ami 4,3 százalékos növekedést jelent az előző év azonos hónapjához képest. A belgrádi, niši és kraljevói repülőterekről összesen 4815 járat indult, négy százalékkal több, mint 2023 szeptemberében.

Az idén a januártól októberig tartó időszakban csaknem három és fél millió utas repült az Air Serbia gépein, ami 7,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – áll a légitársaság közleményében. 

Boško Rupić, az Air Serbia kereskedelmi és stratégiai igazgatója szerint az eredmények azt mutatják, hogy az utasok számos úti célok iránt érdeklőnek.

– Ennek köszönhetően az elmúlt hónapban a légitársaság több mint 470 ezer utast szállított. A hónap utolsó napja különösen fontos volt a szerb nemzeti légitársaság számára, tekintettel arra, hogy közvetlen útvonalat indított Belgrád és a kínai Kanton között. Ez a második város, ahova az Air Serbia gépei repülnek. Az Air Serbia hálózata a következő időszakban tovább fejlődik, ami remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy a járatai iránt még többen érdeklődjenek – fejtette ki Rupić.

Az Air Serbia legnépszerűbb úti célja szeptemberben a régióban Tivat és Podgorica volt, Nyugat-Európában Zürich, Párizs, Amszterdam, Barcelona és Róma, a mediterrán övezetben pedig Isztambulba és Athénba indultak a legnépszerűbb járatok.