2024. december 21., szombat

Bővíteni kell az energiatartalékainkat

Újabb kapacitásokkal termelhet a villanygazdaság

Három hét múlva várhatóan átadják a Szerbiai Villanygazdaságnak a Kostolac hőerőmű B3-as blokkját – jelentette be Dubravka Đedović Handanović energiaügyi és bányászati miniszter. A projekttel kapcsolatban elmondta, hogy tegnap befejezték a próbateszteléseket, így a hétvégén megkezdik a jótálláshoz szükséges vizsgálatok végzését. Ezeket a tervek szerint három héten belül befejezik, és addig az átadáshoz szükséges dokumentumokat is előkészítik – részletezte a miniszter a Szerbiai RTV vendégeként. Újságírói kérdésre választ adott arra is, hogy a háztartások számára nem emelkedik a villanyáram és a földgáz ára az idei fűtési idényben.

Az illetékes tárcavezető beszámolt arról is, hogy a Szerbiai Villanygazdaság több mint egy hónapja külföldre is szállít áramot. Az országos szolgáltató termelőként és kereskedőként is tevékenykedik, így előfordul, hogy időről időre importálja is a villanyáramot. Főként azokban az időszakokban teszi ezt, amikor az áram piaci ára alacsony: ilyenkor egy bizonyos mennyiséget megvásárol annak érdekében, hogy később magasabb áron értékesítse a nemzetközi piacon – magyarázta Đedović Handanović.

Kiemelte, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben kimondottan fontos, hogy Szerbia minél több tartalékot halmozzon fel energiából. Szénből jelenleg 2,2 millió tonnát raktározunk idehaza, de további 150 ezer tonna vár behozatalra a horvát Ploče város kikötőjében. Folyamatosan töltik fel a szénraktárainkat: az volt a cél, hogy a fűtési idényig legkevesebb 2 millió tonna tartalékot biztosítsanak. Ezt már elértük – mutatott rá a miniszter, aki szerint jelenleg a gáz- és kőolajtartalékainkról kell gondoskodni. Földgázból ugyanis jelenleg 500 millió köbméterrel rendelkezünk a hazai és a magyarországi tárolóinkban, de további bővítésekre van szükség. Fontos tehát, hogy az udvarnoki gáztározó bővítése elkezdődött, és a tervek szerint két éven belül be is fejeződik – mutatott rá a napokban bejelentett szerb–orosz projekt jelentőségére a tárcavezető. Hozzátette: tárolóink bővítése megerősíti országunk energiabiztonságát. Ami a kőolajtartalékainkat illeti, pillanatnyilag 95 napos átlagfogyasztásra elegendő mennyiséggel rendelkezünk. Ez bizonyos mértékű biztonságot jelent országunknak, ám dolgoznunk kell azon, hogy az előre nem látható körülményekben is legyen elég kőolajtartalékunk – mutatott rá Đedović Handanović.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dubravka Đedović Handanović (Fotó: Beta)