2024. december 22., vasárnap

Szárnyal az Air Serbia

Az Air Serbia nemzeti légitársaság az idén januártól októberig tartó időszakban több mint 3,8 millió utast szállított, ami 7 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a légitársaság. 

Október folyamán összesen 381.386 személy vette igénybe a légitársaság rendszeres és charter járatait, ami az eddigi legjobb eredmény, 4 százalékos növekedés a múlt év azonos hónapjához képest.

A belgrádi, niši és a kraljevói repülőtéren a légitársaság októberben 40.710 járatot bonyolított le, ami 49-cel több 2023 azonos időszakához képest.

Boško Rupić, az Air Serbia kereskedelmi és stratégiai igazgatója elmondta, hogy a cég megalapítása, vagyis 2013 óta 30 millió személy vette igénybe az Air Serbia járatait. Ezenkívül megérkezett a légitársaság új repülőgépe, az Airbus A330–200-as.

– A flotta és az úti célok bővítése sikeresnek bizonyult. Ennek és a polgárok bizalmának köszönhetően hónapról hónapra kiválóbb eredményeket érünk el. Az Air Serbia a közeljövőben is bővíti a hálózatot, és járatokat indít Sanghajba, Ibizába, Míkonoszba, Szardíniába. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen megörvendezteti az utasainkat – fejtette ki Rupić.

Októberben a legnépszerűbb úti cél a régióban Tivat és Podgorica volt, Nyugat-Európában Zürich, Párizs, Amszterdam, Barcelona, Róma, Frankfurt és Milánó. A mediterrán térségben pedig Lárnaka, Isztambul és Athén.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás