2024. december 20., péntek

Meghosszabbították az étolajimport korlátozását

A szerb kormány döntése alapján kedden meghosszabbították az étolaj és a margarin behozatalának korlátozásáról szóló rendeletet. A szerb kormány először március 16-án hozta meg a rendeletet, amely 9 hónapra szólt, így december 16-án érvényét veszítette. Kedden további 6 hónappal meghosszabbította. A döntést azzal indokolta meg, hogy fontos megvédeni a hazai termelőket. A rendelet szerint negyedévenként az előző négyévi import átlagának megfelelően határozzák meg, hogy mennyi napraforgó-étolajat és margarint lehet behozni. A mezőgazdasági minisztérium célja a termékek kivitelének növelése. Aleksandar Martinović mezőgazdasági miniszter többször hangsúlyozta, hogy az állam prioritása a hazai termelés előmozdítása úgy, hogy a feldolgozóipar se kerüljön veszélybe. Szerbia célja az élelmiszeripari szuverenitás létrehozása, tehát hogy minél kevésbé függjön a behozataltól, és jusson elegendő élelmiszer kivitelre is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás